Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Pixabay.com

Ez nem vicc, itt a magyar pisztácia

Magyarországon nem igazán találkozhattunk pisztáciafákkal eddig, mivel néhány fokos fagytól már károsodnak a rügyei és a háncsszövete is, emellett a hosszú, forró, száraz nyarakat kedveli igazán. Most azonban ez is megváltozott.

Az Agrarszektor.hu annak járt utána, hogyan lehetséges, hogy már itthon is megpillanthatunk egy-egy fát, illetve milyen igényei vannak ennek a zöld finomságnak.

A lap által megkérdezett termelő, Badics László elmondta, 10 éve foglalkozik különleges növények ültetésével – nem csak a pisztácia az egyetlen növény, amivel kísérletezik. Eleinte öt pisztáciafája volt, amiket Olaszországból sikerült beszereznie, és bár kettő kipusztult, végül mégis sikerüt meghatszoroznia a fáit, amik egyelőre hálásak is. Tavaly például egy fáról körülbelül 9-10 kilogramm pisztáciát tudott leszedni, idén viszont csak 3-4-5 kilót.

A termesztő saját bevallása szerint fontos volt számára a diverzifikáció, ezért (és a szárazság miatt) gondolta, jó ötlet lehet „kipróbálni” a pisztáciát is. A jelek szerint bevált: „Az idei évben rendkívüli aszályt tapasztalhattunk, rengeteg növény megsínylette az időjárást. Idén a pisztáciám volt az egyik legjobban termő növényem. Alig kapott esőt, és még így »sikeres« lett” – nyilatkozta a gazda azt is jelezve, hogy hosszú út vezetett idáig, hiszen rengeteg dolgot kellett kitapasztalnia az évek során.

Mint fogalmazott: kudarcos növényekkel foglalkozik, amikben erősen benne van a bukás lehetősége. Ezek vonzzák. Érzékeny növényeket termeszt, amik esetében felmerül a klímaváltozás kérdése is. „Pisztácián kívül datolyaszilvám, fügém, sőt, még gránátalmám is van” – sorolta.

A szakember a klímaválság kapcsán elárulta azt is, hogy ugyan a folyamatos felmelegedés jól megfigyelhető, de pár évente elég akár egy kedvezőtlen nap, és borulhat minden. Ami viszont biztos, hogy a pisztácia a hosszú, forró nyarakat szereti, amiket mostanában meg is kapott. Mindezek mellett lazább, vulkanikus talajokban lehet sikeresen termeszteni, a tömöttebb talajok nem ideálisak számára. Legnagyobb ellensége a sok csapadék, de a pára is tud gondokat okozni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×