eur:
413.54
usd:
398.37
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a jászberényi gazdaságfejlesztési fórum megnyitóján 2019. november 7-én.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Szijjártó Péter: akik a jászberényi vezetőket hibáztatják, hazudnak

Hatpontos akcióterv garantálja, hogy az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett mintegy 800 munkavállalója nem lesz munkanélküli, és Jászberény sem fogja megérezni a vállalat kapacitásleépítését – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a "Jászság fővárosában".

Szijjártó Péter a Jászberényi Gazdaságfejlesztési Fórum megnyitóján kiemelte: a világgazdaság gyorsan és dinamikusan változik, és ez a világméretű vállalatok – mint az Electrolux – globális stratégiájában is "visszaköszön". Az Electrolux hozott egy globális kapacitásátszervezésről szóló döntést, de ehhez Jászberénynek, a jászberényieknek "semmi köze nincsen", hiszen Svédországban született a döntés, mutatott rá a tárcavezető.

Az Electrolux jászberényi gyáregységeinek egy részében dolgozó mintegy 800 munkavállalót a jövő évtől ütemezetten tervezik elbocsátani.

Magyarország történetében nem ez az első alkalom, hogy egy globális vállalati döntés negatívan vagy pozitívan érinti az országot – folytatta Szijjártó Péter, felidézve, hogy 2014-ben a Microsoft megvásárolta a Nokiát, amelynek következtében bezárt a Nokia komáromi gyára, mert az európai termelést áttelepítették Ázsiába. Akkor tízezernél több ember sorsát oldották meg sikerrel, nem maradt munkanélküli, emlékeztetett.

Akik a jászberényi vezetőket hibáztatják az Electrolux globális döntéséért, azok "szimplán hazudnak"

– szögezte le a miniszter, aki azt is közölte, hogy a vállalat a termelést alacsonyabb intenzitással fogja folytatni.

A kialakult helyzet megoldására a

hat pontból álló akcióterv

első elemeként két kormányzati megállapodás jött létre két új beruházásáról. Az egyik megállapodást Rosenberger Magyarország Kft.-vel kötötték meg, a vállalat új, 6,5 milliárd forintos beruházást hajt végre, ezzel 150 új munkahely jön létre. A fejlesztéssel a vállalat megnöveli jászberényi kapacitását az autóalkatrész-gyártás területén. A törvény által lehetővé tett maximális pénzügyi támogatást kapja meg a kft. egyedi kormánydöntés formájában, vissza nem térítendő támogatásként – számolt be Szijjártó Péter.

A másik a Szatmári Kft. 1,4 milliárd forintos beruházása, amelyhez 680 millió forint támogatást ad a kormány a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében és 30 új munkahely jön létre. Emellett a cég vezetése vállalta, hogy 7 év alatt 50 százalékos béremelést ad a dolgozóknak. Az 1,4 milliárd forintból új, automatizált raktárközpont épül.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy emellett a térségben egy jól ismert, magyar tulajdonú, közepes méretű vállalkozással is folytatnak tárgyalásokat jászberényi ipari hagyomány újjáélesztéséről gazdasági tevékenység formájában. A tárgyalás egy 3,5 milliárd forintos beruházásról szól, amely szintén új munkahelyeket teremt. A cég nevét a következő hetekben jelentik be.

Az akcióterv negyedik pontjáról a miniszter elmondta: az Electrolux mintegy 330 ezer porszívó bérgyártására pályázatot írt ki, az erre jelentkező két jászberényi vállalat kormányzati támogatást kap, így nagy eséllyel pályáznak arra, hogy a porszívógyártás ezen része Jászberényben maradjon.

Jászberény, 2019. november 7.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) elnöke (b) a jászberényi gazdaságfejlesztési fórum megnyitóján 2019. november 7-én.
MTI/Komka Péter
Jászberény, 2019. november 7. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) elnöke (b) a jászberényi gazdaságfejlesztési fórum megnyitóján. MTI/Komka Péter

Az ötödik pontként a kormány stratégiai partnereivel, részben a megyében, részben a térségben működő nagyvállalatokkal, a ZF Hungária Kft.-vel és a Thyssenkruppal is tárgyaltak arról, hogy a kapacitásaik fenntartásához, illetve növeléséhez munkaerőre van szükség. Mindkét vállalat a magyar gazdaság megbecsült, fontos stratégiai szereplője, magas megbecsültségi fokkal rendelkező munkahelyeket ajánl. A két nagyvállalat vezetése és az Electroluxtól távozó dolgozók közötti közvetítést megkezdték – ismertetette.

Szijjártó Péter az akcióterv hatodik pontjáról elmondta: az Electrolux telephelye kiváló infrastruktúrával rendelkezik és jövő évtől ütemezetten fel fog szabadulni. Például ott található egy 14 ezer, valamint egy 5700 négyzetméteres csarnok is. Csütörtökön hallgatnak meg egy tájékoztatást arról, hogy milyen ütemben, milyen infrastruktúra szabadul fel az Electrolux gyártóbázisán, amelyeket azonnal ki tudnak ajánlani a kész gyártási infrastruktúrát kereső partnereknek.

A felvázolt megoldások működőképesek, azokat végre is tudják hajtani

– szögezte le a tárcavezető, megjegyezve, hogy nagyon nehezen tartaná elképzelhetőnek a fentebb vázolt megoldás végrehajtását, ha nem annak kidolgozójával kellene azt megpróbálni. Bízik abban, hogy lehetősége lesz a megoldás végrehajtására "azzal, aki azt kidolgozta.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője felsorolta az elmúlt években megvalósult beruházásokat, amelyek alapja "a jó gazdasági együttműködés és a kormánnyal való jó együttműködés". Hozzátette: a 32-es út elkészült, a jászberényi elkerülő építése a régészeti munkákkal, a közbeszerzés elindulásával folyamatban van, jövő év tavaszán látványosan is elkezdődik az építkezés.

Szabó Tamás, Jászberény polgármestere (Fidesz–KDNP) elmondta: az Electrolux munkavállalóinak ügyét, a 800 ember sorsát a kormány folyamatosan napirenden tartja.

Címlapról ajánljuk
Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Rendkívüli változás körvonalazódik a parlamenti bizalmi szavazáson megbukott, de a február végi választásokon újrainduló német kancellár külpolitikájában. Olaf Scholz az elmúlt három évben az amerikai elnök, Joe Biden legszorosabb európai szövetségese volt, nem titkolva, hogy neki szurkolt a novemberi elnökválasztáson. Most azonban fordult a kocka, és új szövetségesként már a hamarosan hivatalba lépő új elnökre, Donald Trumpra számít.

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Hatalmas az érdeklődés: ezrek rohanták meg a Demján Sándor Programot

Hatalmas az érdeklődés: ezrek rohanták meg a Demján Sándor Programot

A vállalkozások támogatását és fejlesztését célzó Demján Sándor Program 8+1 eleme közül a már meghirdetett, és előregisztrációval nyitva álló lehetőségek iránt jelentős az érdeklődés - tudtuk meg Szabados Richárdtól. A Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Portfolio-nak adott interjújában konkrét jelentkezőszámokat is megosztott. Szabados Richárd beszélt az aktuális gazdasági környezetről, az elmúlt három hónap országjárásával kapcsolatos tapasztalatairól, a vállalkozásokat érintő akcióterv részleteiről, feltételrendszereiről. Kiderült az is, hogy a tőkeprogram újraszabása azzal is jár, hogy új szereplő érkezik be ezen a téren, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara formájában. Azt is megosztotta lapunkkal, hogy nem tartja kizártnak, hogy a megvalósuló Nemzetgazdasági Minisztérium és Pénzügyminisztérium beolvadás komoly adminisztrációcsökkentéssel jár majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 05:45
2024. december 18. 20:51
×
×
×
×