INFORÁDIÓ 
2019. december 9. hétfő
Natália

budapest

turizmus

szálláshely

turista

Érdekes - kedvező és szomorú - trendek Budapesten

Érdekes - kedvező és szomorú - trendek Budapesten

Infostart

A Hableány tragédiájának hatása már most látszik a turisztikai statisztikákban, az viszont például örvendetes, hogy az ázsiai vendégek egyre több időt töltenek Budapesten. Ám nem ők jönnek a legnagyobb számban, sőt, Németországot is beelőzte egy rivális - tippeljen és olvasson!

A KSH január-június havi statisztikái alapján megrajzolható Budapest első féléves turisztikai teljesítménye. Miközben az összes vendégforgalom érdemben nem nőtt, a szállodák bevételei továbbra is minden korábbi eredményt túlszárnyalnak. Jelentős változás mutatkozik a küldőországokat tekintve, például

letaszították a dobogó második helyéről Németországot.

Júniusban a budapesti kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó szállásdíj árbevétele meghaladta a 17,5 milliárd forintot (+16,2%).

A külföldi vendégektől származó szállásdíj árbevétel ennél is nagyobb mértékben, 17,4%-kal nőtt, és meghaladta a 16 milliárd forintot, ami nem függetleníthető attól, hogy június 13-16. között Budapesten rendezték az Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság (ERA-EDTA) 9000 fős megakongresszusát

- derült ki a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ elemzéséből, melyben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számait vették górcső alá.

Nyílik az olló

A januártól júniusig terjedő időszakban a bruttó szállásdíj árbevétel összességében elérte a 73,5 milliárd forintot. Ez 10,2%-os növekedésnek felel meg, ami összességében hasonlít 2018. első félévi dinamikájához, de a külföldi és a belföldi forgalom között jelentős átrendeződések mentek végbe:

míg a külföldi szállásdíj bevételek rekord mértékben, 11,8%-kal nőttek a január-júniusi időszakban, addig a hazai vendégektől származó árbevétel-növekedés 2019-re gyakorlatilag „elolvadt” (-2,9%): az olló ismét kinyílni látszik a külföldi piacok javára.

Némileg árnyalja a képet, hogy egyedül június hónapban a belföldi szállásdíj bevételek 4,4%-kal nőttek, ami nagy részben köszönhető a rendkívül színes nyár eleji fesztiválkínálatnak, kiemelve a pünkösdi hosszú hétvége rendezvényeit, ami idén a júniusi forgalomnak kedvezett, és sok belföldi látogatót is vonzott, valamint a Budapesti Nyári Fesztivált a Margitszigeten és a Városmajorban.

Növekvő foglaltság, rekord az árakban

2019. első 6 hónapjára vetítve a kereskedelmi szálláshelyek szobafoglaltsága meghaladta a 70%-ot a fővárosban, miközben a férőhely-kapacitás kihasználtsága egyetlen szállodai kategóriában sem csúszott 50% alá, sőt, a kategória nélküli egységekben és a gyógyszállodákban 7-8%-os növekedést mért a KSH.

Az egy kiadható szobára jutó bruttó szállásdíj bevétel (REVPAR) a teljes első félévben 18.571 forint (+8,5%) volt Budapesten, és a 4 csillagos szállodák ezen belül is kiugróan magas (+14,7%-os) növekedési rátát mutattak.

A statisztikai mérések történetében először fordult elő, hogy egy szoba bruttó átlagára már az első félévben meghaladta a 25 ezer forintot Budapest kereskedelmi szálláshelyein (26.404 forint, +8,5%).

Özönlenek a külföldiek

A vendégforgalmi adatok esetében az idei év első hónapjaiban beállt trendek folytatódtak tovább. Januártól júniusig 2.084.615 vendég 4.798.642 vendégéjszakát töltött el Budapest kereskedelmi szálláshelyein (a növekedés 1%-on belüli mindkét dimenzióban).

Egyedül június hónapban 411.206 vendégtől 923.612 vendégéjszakát regisztráltak (+2,1% mindkét dimenzióban), hozzátéve, hogy mindez kizárólag a külföldi vendégforgalomnak köszönhető.

A május után a június hónapot is az Egyesült Államok „nyerte meg”, ahonnan magasan a legtöbb vendégéjszakát (93.725) regisztrálták a budapesti szállásadók a nyár első hónapjában – ezúttal is többet, mint a brit piacról. A júniusi vendégérkezések tekintetében is hasonló a kép: 41.154 amerikai vendégérkezés, szemben a 32 ezer brit (és a 28 ezer német) vendéggel, ami a tavaly májusi tengerentúli járatindítások (LOT, American Airlines) növekvő sikerét, népszerűségét is mutatja.

Első félévi összesítésben az USA Budapest második legnagyobb piaca, Németországot megelőzve.

Június hónap kiemelkedő turisztikai eseménye volt a Shanghai-Budapest közvetlen légijárat megnyitása, amely már az elején a kínai vendégek hosszabb budapesti tartózkodását eredményezte (lényegében változatlan vendégszám mellett 7,2% vendégéjszaka-növekedés a hatodik havi adatokban), a vendégérkezések számának érdemi bővülését viszont inkább majd a második félévben remélheti a szakma. Júniusban 23.427 kínai vendég mintegy 38.638 vendégéjszakát töltött Budapesten. Január-júniusban összesen 88.475 (+1,1%) kínai vendég 144.221 (+2,9%) vendégéjszakát generált.

A dunai hajóbaleset hatásai - egy fontos küldő piacon

A Hableány hajó tragédiája, úgy tűnik, valóban megtörte a koreai vendégforgalom bővülésének rendkívüli, az ázsiai piacon is kiemelkedő lendületét.

A katasztrófa utáni első hetekben a sajtó számos koreai foglalás visszamondásáról számolt be, így a júniusi forgalom a következőképpen alakult: 13.326 vendégérkezés (+1,2%), 21.072 vendégéjszaka (+6,8%).

A Koreai Köztársaság még ezzel együtt is stabilan Budapest 10. legforgalmasabb külföldi küldő piaca, +25% fölötti vendégéjszaka növekedéssel az első félév egészét tekintve.

A jövőben is számítani lehet arra, hogy jelentősége meghatározó marad a piaci struktúrában: a Koreai-félsziget felől most elsőként, 2019. szeptember 22-étől válik elérhetővé Budapest, méghozzá a LOT Boeing 787 Dreamliner közvetlen járatával, hetente háromszor (hétfői, szerdai és szombati napokon) Szöul-Incshon repülőteréről.

Meglepetésroham Görögországból

Nem csupán Ázsia ígéretes küldő országai felől, de az európai piacokon is érzékelhető egy szerényebb növekedés 2019. január-június távlatában. Dinamikáját tekintve az első féléves mezőnyből kiemelkedik az Egyesült Királyság és Franciaország (6,8 %-os, illetve 7%-os vendégéjszaka-növekménnyel, valamint olyan feltörekvő piacok, mint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ idei marketing tevékenysége által is érintett Írország (+16,3%) vagy az utóbbi hónapokban meglepetést okozó Görögország (+9,8%).

Stabil pozíciót foglaltak az ukránok

Valósággal szárnyal az ukrán beutazó piac: Ukrajnából az első félévben 49.537 vendégérkezést (+38,2%) és 83.094 vendégéjszakát (+18,7%) regisztráltak Budapest kereskedelmi szálláshelyein. Jóllehet ez a szignifikáns növekedés a vendégszám irányába mutat némi aszimmetriát,

Ukrajna ma már stabilan ott van a magyar főváros TOP15 piaca között, sőt az európai TOP10-ben is – Lengyelországgal, Romániával és Ausztriával egy súlycsoportban, többnyire meg is előzve ezeket a piacokat.

Felfigyelve a potenciálra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szeptemberben egy kárpátaljai bemutatkozást tervez megvalósítani.

Összességében a június hónap – a 2019. év eddigi időszakát tekintve – kiemelkedő eredményt hozott a 2% feletti vendégforgalom növekedéssel, mind az összes, mind a külföldi forgalom tekintetében. A teljes időszakon belül (2019. I-VI. hónap) egyébként

a február havi vendégforgalmi adatokban mutatkozott a legmarkánsabb dinamika: +3,5%-kal több vendégérkezés és +3,3%-kal több vendégéjszaka, tőle alig lemaradva az idei április (+3,1%-kal több vendégéjszaka, „Húsvét-hatás”).

Bár a második félévi adatok még sok mindent módosíthatnak, mindez kiegyenlítőleg hat, azaz csökkenti a főváros turizmusának szezonalitását, a szakmai várakozásoknak megfelelően.

Nyitókép: Pixabay
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018