Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Türkmenisztán 50 százalékkal emeli a földgáz árát?

Türkmenisztán mintegy 50 százalékkal, 100 dollárról 150 dollárra szándékozik emelni a Gazpromnak szállított földgáz árát ezer köbméterenként, s ezt azzal indokolja, hogy a Gazprom emelni tervezi a gáz árát Magyarországnak, a balti államoknak és Fehéroroszországnak -értesült a Kommerszant című moszkvai lap a türkmén elnökhöz, illetve a kormányhoz közelálló forrásból.

Gurbanguli Berdimuhammedov államfő, aki az ENSZ közgyűlés ülésszakára az Egyesült Államokba utazott, ott célzott arra is, hogy országa esetleg új stratégiai partnert keres a gázszférában.

Elmondta: a Kaszpi-tenger menti, Kazahsztánnal közös gázvezeték projektje lehetővé teszi, hogy Oroszországnak és más partnereknek az eddiginél több gázt szállítson az ország, és utalt rá, hogy az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon feszültségek keletkeztek.

Az elnök ugyan az utóbbiakat nem részletezte, de a türkmén kormányhoz közelálló körökből tudható, hogy 50 százalékos tervezett áremelésről van szó, amely csak az érvényes szerződések megsértésével valósítható meg.

A Kommerszant forrásai szerint az árkérdés akadályozza a Kaszpi-tenger menti vezeték építésének megkezdését is: a szándéknyilatkozatot májusban államfői szinten írták alá, és ugyanezen a szinten tervezték szeptemberben aláírni a négyoldalú megállapodást is, de ez elmaradt.

A Gazprom 2006-ban kötött szerződést Türkmenisztánnal - még az azóta elhunyt Szaparmurat Nyijazov elnökkel - a 2006-2009 közötti időszakra 162 milliárd köbméter gáz szállításáról 1000 köbméterenként 100 dolláros áron.

Új stratégiai szövetségesek

Az új elnök azonban egyre több stratégiai szövetségest talál Oroszország ellen: múlt héten Londonban tárgyalva például brit cégeket hívott meg, hogy vegyenek részt az energiahordozók kiaknázásában Türkmenisztán Kaszpi-tengeri talapzatán, és szóba került a déli folyosó (a Nabucco vezeték), amely a türkmén gázt a Kaszpi-tengeren és Azerbajdzsánon át Törökországba, onnan az az EU-ba vinné. Berdimuhammedov emellett állást foglalt az előde által Kínával kötött megállapodások megvalósítása mellett is: ezekben gázszállításról és a kiaknázásban való részvételről van szó.

Ebben a helyzetben a Kommerszant szerint Oroszország vagy a politikai nyomásgyakorlás eszközéhez folyamodik, vagy elfogadja az áremelést, amint az egyszer már megtörtént 2006. augusztusában, amikor 65-ről 100 dollárra emelte Türkmenisztán a gáz árát 1000 köbméterenként.

Ukrajna fogja megérezni

Az emelést végső soron nem a Gazprom, hanem Ukrajna fogja megérezni, amely a türkmén gázt megveszi Oroszországtól a Rosukrenergo útján. Az ukrán elnök szerdán sietett megnyugtatni országa lakosságát, hogy lezárultak a tárgyalások 34 milliárd köbméter türkmén gáz szállításáról ezer köbméterenként 100 dolláros áron. Erről a Rosukrenergo szóvivője a Kommerszantnak azt mondta: a tárgyalások folynak, várhatóan októberben-novemberben zárulnak le, s csak aztán lesz világos, mennyibe fog kerülni Ukrajnának a közép-ázsiai gáz 2008-ban.

A lap más forrásai úgy vélekednek: ha Türkmenisztánnak sikerül emelnie az árat, akkor követni fogja a példát Kazahsztán és Üzbegisztán is, amely két ország ugyancsak az Ukrajnába irányuló szállításokhoz járul hozzá.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×