Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
317.5
bux:
151759.74
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Az állam 50 milliárdnyi áfával tartozik?

Szakértők 40-50 milliárd forintra becsülik azt az összeget, amellyel tartozhat az állam az adózóknak a tavaly év végéig hatályban lévő áfa-arányosítási jogszabály miatt.

Az ára-arányosítási jogszabály változása miatt az adózók több tízmilliárd forintot nem igényelhettek vissza tavaly év végén. A törvény szerint az a cég, amely állami támogatásban részesült, nem vonhatta le az összes, egyébként levonható áfáját.

A szakértők még tavaly tavasszal felhívták a figyelmet arra, hogy a hazai jogszabály ellentétes az unió 6-os direktívájával. Az európai bíróság tavaly ősszel egy, a magyarhoz hasonlító spanyol jogszabály esetében jogellenesnek minősítette az állam gyakorlatát, és az adózónak adott igazat.

Ellentétes az uniós joggal?

Adószakértők szerint éppen ezért a magyar jogszabályok is ellentétesek voltak az uniós joggal, és az áfa a magyar vállalkozóknak is visszajár, egészen a 2004. májusi csatlakozás időpontjáig. A Pénzügyminisztérium elismerte a hibát, és ez év január elsejétől rendezte a jogszabályt, azt azonban nem ismerik el, hogy a törvényt visszamenőlegesen kellene módosítani.

Az az adózó, aki az európai bíróság döntésének megfelelően jár el számíthat arra, hogy az adóhivatal bírságot vet ki rá, és csupán bírósági perrel próbálhatja a saját vélt, vagy valós igazát bizonyítani.

Rossz lenne a költségvetésnek

Szakértők szerint az sem biztos, hogy a bíróság egy magyar per esetében is a spanyolhoz hasonló döntést hozna. Az európai bíróságon ráadásul terjed az a gyakorlat, hogy egy ítélet hatálya nem visszamenőleges.

Ebben az új szemléletben nem kis szerepe van annak, hogy egyes perek esetében - ilyen például a magyar helyi iparűzési adó esete - egy, az adózónak kedvező, és visszamenőleges hatályú ítélet az egyes tagállamok költségvetését súlyosan megterhelheti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Kiszámolták az összeget: ennyire fáj a dízelkrízis az autósoknak

Kiszámolták az összeget: ennyire fáj a dízelkrízis az autósoknak

A Hormuzi-szoros körüli feszültségek és az orosz finomítókat ért csapások miatt az európai dízelárak az év elejéhez képest 40 százalékkal emelkedtek, ami tankolásonként átlagosan mintegy 30 eurós többletköltséget jelent az autósoknak. Európa különösen kiszolgáltatott, mivel a gázolaj a kőolajfelhasználás több mint 40 százalékát teszi ki, ami kétszerese az amerikai aránynak. A Transport & Environment civil szervezet rövid távon sebességkorlátozás-csökkentést és távmunka-ösztönzést javasol, hosszabb távon pedig a belső égésű motorok fokozatos kivezetése mellett érvel. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×