Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels.com

Kezdődik a kirándulószezon, máris tarthatunk a kullancsoktól – ezekre figyeljen

A kirándulószezon kezdetével érdemes védőoltással felkészülni a kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás ellen – hívta fel a figyelmet Póta György házi gyermekorvos.

Európában a kullancs által terjesztett betegségek, fertőzések tekintetében Magyarország közepesen fertőzött országnak számít. Az elmúlt évek enyhe téli időjárása viszont kimondottan kedvezett a kullancsok áttelelésének, így akár egész évben nagyobb valószínűséggel találkozhatunk velük – figyelmeztetett Póta György házi gyerekorvos.

A szakember elmondása alapján két olyan a kullancsok által terjesztett betegség van, amely az emberek esetében nagy mértékben jelentkezhet és veszélyes.

  • Az egyik a Borellia nevű baktérium által terjesztett Lyme-kór,
  • a másik pedig az FSME-vírus által kiváltott agyvelőgyulladás.

Utóbbi ellen oltással lehet védekezni, előbbi esetében pedig gyógyszerrel, miután egy baktériumról van szó – tette hozzá Póta György.

A gyerekorvos elmondta azt is, ha a kullancscsípés helyén kokárdaszerű bőrpír jelenik meg, akkor az Lyme-kórra utal, és azonnal orvoshoz kell fordulni. A vírusos agyvelőgyulladás esetében viszont bonyolultabb a helyzet, ugyanis – mint oly sok más vírusnál is – a legelső tünetek teljesen hasonlók a szezonális légúti betegségek szimptómáihoz. Ennek esetében néhány nap után viszont nem hogy megszűnnének a tünetek, hanem hirtelen egyre fokozódó idegrendszeri panaszok is jelentkeznek:

  • kínzó fejfájás,
  • kettős látás,
  • látászavar,
  • nagyon erős szédülés

– magyarázta.

Póta György azt is kiemelte, hogy a kullancsokat speciális, patikában kapható eszközökkel, a testük összenyomása nélkül szabad csak eltávolítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×