Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.79
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Másnap Máshogy: bulikalauz szakemberektől

A fiatal felnőttek tudatos alkoholfogyasztása miatt indított kampányt a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács, tanácsokkal segítik a fiatalokat a szakemberek.

A Másnap Máshogyan kampány lényege, hogy szakértők és különböző influenszerek közreműködésével segítsék a fiatalokat az okos fesztiválozásban – foglalta össze az InfoRádiónak Antal Emese. Vagyis, ha isznak, akkor azt tudatosan tegyék, megfelelően felkészülve rá.

A dietetikus-szociológus kiemelte, azért csatlakozott a kezdeményezéshez, mert a táplálkozásnak fontos szerepe van az alkoholfogyasztáskor. Mint mondta,

üres gyomorral senki ne induljon „partizni”,

előtte mindenképp fogyasszon valami laktatót, ami lehet akár egy pizza, vagy egy tál spagetti. Ugyancsak lényegesnek nevezte a víz, illetve a hidratálás kérdését. Megjegyezte, már az is jó, ha a bort például nem önmagában fogyasztjuk, hanem fröccsként, hiszen az alkoholnak komoly vízhajtó hatása van. Antal Emese arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisebb testtömegű emberek vérének a térfogata is kisebb, emiatt ugyanannyi alkohol elfogyasztása akár magasabb véralkoholszintet is eredményez.

„ És számoljunk az alkoholtartalommal is” – fűzte hozzá. Tehát, hogy

ha valami töményet szeretnénk fogyasztani, legyen mellette valami alkoholmentes ital is

– a legjobb szomjoltó a víz, ami egyben segít a hígításban is. Annál is inkább, mert ha valaki túl sok alkoholt iszik, és mellé nem fogyaszt elegendő vizet, másnap a fejfájás garantált, rosszabb esetben gyomor-bélrendszeri problémák, több napig eltartó gyengeség is előfordulhat. Szintén fontosnak nevezte az elvesztett ásványi anyagok és vitaminok pótlását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×