Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: KanyarGO

Különleges útikalauz készült a Dunakanyarról

A KanyarGO térkép más, mint az eddigiek, ez ugyanis csak olyan vállalkozásokat népszerűsít, amelyek vállalják, hogy fenntarthatóan működnek, és nem teszik a vidéket a tömegturizmus áldozatává. A térképet az Egymeder Csoport elnevezésű társaság és a DunakanyarGO turisztikai portál állította össze.

A KanyarGO térkép egy válasz arra, hogy a Dunakanyart tömegturizmus fenyegeti – mondta az InfoRádióban az Egymeder Csoport alapítója. Pálfai Domokos szerint a Dunakanyar mint turisztikai régió eddig is nagyon közkedvelt volt, de óriási robbanás előtt áll, hiszen egyre nagyobb figyelmet kap, egyre több turista érkezik, ami feszültségekhez vezet.

Mint fogalmazott,

„a tömegturizmus, a robbanásszerű betelepülés és a városok növekedése elkerülhetetlen VII. kerületi dzsentrifikációs feszültséget okoz”.

A térképet száz helyen teszik elérhetővé – tette hozzá Pálfai Domokos, aki szerint pár vállalkozás, egyesület és alapítvány a KanyarGo térképpel szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy nagyon sokan szeretnének többet tenni a környezetért és a környezetükben élőkért. Így jött az ötlet, hogy a közös platform az a fenntarthatóság és a fenntartható ember- és természetközeli turizmus megteremtése.

Az Egymeder Csoport alapítója megjegyezte, korábban is már sokan használták a térképformátumot arra, hogy promotáljanak valamit: a Balaton környékén is jelent meg már igényes gasztrotérkép, a fővárosban pedig már „tevékenykedik” a Green Guide Budapest, ezért úgy gondolták, ha ők is térképre tudják tenni a fenntarthatóságot, akkor azzal segíteni tudják a régiót. A trendek azt bizonyítják, egyre több utazó, vásárló már nemcsak egy terméknek a minőségét nézi, hanem a mögötte álló cégeket, vállalkozásokat, márkákat is.

KanyarGO
KanyarGO

A KanyarGO tehát csak olyan vállalkozásokat népszerűsít, amelyek vállalják, hogy fenntartható módon működnek és arra ösztönzik a turistákat, hogy ne autóval keressék fel a vidéket, mert azzal egy kilogramm szén-dioxidot spórolnak meg, és a közlekedésben, illetve a parkolásban sem okoznak káoszt – mondta az InfoRádióban Pálfai Domokos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×