Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kiadták a riasztást a viharos szél miatt

A Kárpát-medence felett hidegfront vonul át, ami mögött ismét hidegebb levegő érkezik fölénk.

A napközben megerősödő északi, északnyugati szelet, - a Heves-Békés sáv kivételével -, többfelé viharos (ált. 60-80, elvétve 80 kilométer/órásnál is nagyobb) lökések kísérik. Az erős szél miatt a középső országrészre első fokú riasztást adtak ki. Estétől jelentősen veszít erejéből a légmozgás - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Reggelig felhőátvonulásokra számíthatunk egy-egy hózáporral, majd hajnaltájt északnyugat felől ismét felhősödés kezdődik. Kedden napközben az Alföldön süthet ki néhány órára a nap, majd ott is megnövekszik a felhőzet. Előbb a Dunántúlon, a nap második részében máshol is előfordulhat kisebb havazás, a Dunántúlon havas eső is valószínű. Az északnyugati szelet ma sokfelé kísérik viharos széllökések, éjszakára gyengül a légáramlás. Kedden az Észak-Dunántúlon és a főváros környékén ismét megerősödik az északnyugati, nyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, -5 Celsius-fok között alakul, de a szélcsendes, hosszabb ideig derült helyeken ennél hidegebb lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 0, +6 fok között várható.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×