Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az elhízás és a mozgáshiány a prosztatarák esélyét is növeli

Az elhízás jelentősen növeli a prosztatarák kialakulásának esélyét és rontja a már meglévő betegség prognózisát - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója. Nyirády Péter hozzátette, már napi húsz perc kerékpározás is több mint a harmadával csökkenti annak rizikóját, hogy egy prosztatarákos férfi ebben a betegségben haljon meg.

Az elhízás jelentősen növeli a prosztatarák kialakulásának esélyét és számottevően rontja a már meglévő betegség prognózisát – mondta Nyirády Péter.

„Egyértelműen kimutatható, hogy leginkább a metabolikus szindrómán belül a centrális típusú elhízás, tehát a haskörtérfogat jelentős mértékben befolyásolja a prosztatarák kialakulásának valószínűségét és érdekes módon a kimenetelét is, tehát jobbak a kilátások, ha nincs centrális elhízás” - fogalmazott a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója.

A prosztatarák elsősorban az 50 év felettieket érinti, és ebben a korosztályban a magyar férfiak kétharmada elhízott – mondta Nyirády Péter. Hangsúlyozta, hogy a túlsúly nemcsak a prosztata rosszindulatú megbetegedésében játszik fontos szerepet, hanem a kór kimenetelét és a terápia hatékonyságát is jelentősen rontja.

Az elhízott prosztatarákos férfiak esetében mind a sugárkezelés, mind a műtéti ellátás eredményessége rosszabb, mint azoknál a daganatos férfiaknak, akiknek testsúlya ideálisnak számít. Emellett, elhízás esetén a tumor többnyire agresszívebb is, és nagyobb a kiújulás esélye is. Az igazgató szerint a túlsúlyos betegek sebészeti szempontból is nagyobb kihívást jelentenek, továbbá a műtét utáni sikeres rehabilitáció és sebgyógyulás esélye is kisebb náluk.

A korai diagnózis kulcsfontosságú, ennek jegyében november 19-én ingyenes, regisztrációhoz kötött szűrést tart a klinikán. A testsúly optimalizálásával, valamint a mozgás beiktatásával számos urológiai betegség, köztük a prosztatarák kialakulása is jelentősen csökkenthető, a már kialakult tünetek enyhíthetőek, és a betegség kimenetele is egyértelműen javítható – mondta Nyirády Péter.

A Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója az ideális testsúly elérését és a rendszeres testmozgást tartja a megelőzés legfőbb pillérének. Hangsúlyozta: már napi húsz perc kerékpározás is több mint a harmadával csökkenti annak rizikóját, hogy egy prosztatarákos férfi ebben a betegségben haljon meg, mégis évente csaknem 1500 férfi veszíti életét emiatt Magyarországon.

„Sajnos a betegek mindig az orvostól vagy a gyógyszertől várják a megoldást. Egy betegség soha nem jön jókor. Azt kell megnézni, mit tehetünk. A vizsgálati adatok alapján egyértelműen kimutatható, hogy nem túl megerőltető mozgással is jelentős mértékben lehet az életkilátást javítani. Igenis van mit tenni, küzdhet a beteg a betegség ellen!”

A klinikaigazgató szerint, ha egy prosztatarákos beteg mindössze húsz percet kerékpározik naponta, akár 39 százalékkal is csökkentheti annak esélyét, hogy ebben a kórban haljon meg, de már azoknak a betegeknek is 32 százalékkal javulhat az eredményük, akik hetente legalább másfél órát gyors tempóban sétálnak.

Magyarországon a prosztatarák a férfiak második leggyakoribb rosszindulatú daganata, évente 4500 új beteget diagnosztizálnak, és csaknem 1500-an halnak meg emiatt minden évben. Nyirády Péter szerint az 50 év felettieknek érdemes évente eljárniuk szűrésre, de ha a családban másnál is előfordult ez a betegség, akkor már 40 éves kor körül célszerű elvégeztetni a mindössze néhány perces vizsgálatot - mondta a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×