eur:
388.24
usd:
361.7
bux:
69079.16
2024. május 9. csütörtök Gergely

Címke: inforadio (5052 cikk)

Megint nincs áttörés a berlini Ukrajna értekezleten
2016. május 12. 13:56
Megint nincs áttörés a berlini Ukrajna értekezleten
A Berlinben tartott legújabb Ukrajna-értekezleten sem sikerült lényeges előrelépést tenni az immár évek óta húzódó válság rendezésében, de a vendéglátó német külügyminiszter mégis úgy vélte, hogy a biztonsági kérdésekben haladás történt. Frank Walter Steinmeier példaként a szemben álló felek közötti információcserét, továbbá az EBESZ és katonai szakértők közötti egyeztetéseket említette.
Indul a Cannes-i Filmfesztivál - Nemes Jeles a zsűriben
2016. május 11. 19:53
Indul a Cannes-i Filmfesztivál - Nemes Jeles a zsűriben
Woody Allen "Café Society" című filmjének vetítésével veszi kezdetét szerda este a 69. Cannes-i Filmfesztivál. Az Arany Pálmáról döntő zsűri munkájában idén Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője is részt vesz, és a nemzetközi mustrán ismét levetítik Makk Károly "Szerelem" című alkotását a rendező jelenlétében. A részletekről a Cannes-ban tartózkodó Libor Anita, az Index hírportál kulturális rovatvezetője beszélt az InfoRádiónak.
Téma az Unicef-kampány, így elérte a célját
2016. május 11. 19:14
Téma az Unicef-kampány, így elérte a célját
Végre beszélünk széles nyilvánosság előtt a gyermekkori szexuális bántalmazásról, ezért már ettől sikeres lett az UNICEF-kampány – véli a Beszélj róla! portál alapítója. Az InfoRádió által megkérdezett pszichológus szerint nincs jó hatása a reklámfilmnek, amelyet az UNICEF tett közzé a gyermekbántalmazások miatt. Léder László pszichológus szerint is rossz üzenete van a kampánynak. Az Apák az Igazságért Egyesület elnöke szerint pedig az UNICEF ebben a kampányban az apákat démonizálja. Az UNICEF gyermekjogi vezetője szerint azonban nem diszkriminál a napokban megjelent kampányfilmjük.
×
×
×