2020. november 2. 09:46 Szlávik János sokkoló számot közölt az intenzív osztályról A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa arról is beszélt, hogy a Down-szindrómás emberek is a veszélyeztetettek közé tartoznak.
2020. október 30. 17:05 Itt vannak az okok, hogy a második hullámban miért kevésbé halálos a vírus Az alacsonyabb halálozási ráta a tesztek nagyobb száma miatt is lehet, de ezzel együtt is úgy tűnik, a második hullám nem olyan nagy arányban követel halálos áldozatokat, mint az első.
2020. október 22. 19:17 A kórházban kezelteknél ötször nagyobb a koronavírus halálozása az influenzáénál Az Amerikai Járványügyi Központnak a halálozási adatokon kívül már a súlyos szövődmények kialakulásának esélyére is vannak – lesújtó – adatai.
2020. október 21. 13:32 Meghalt a zenész, akinek budapesti koncertje után kardlapoztak a lovas rendőrök A 60-as, 70-es években sikeres Spencer Davis Group angol vezetője már jó ideje az Egyesült Államokban élt, 81 éves korábban egy kaliforniai kórházban hunyt el. Az 1967-es budapesti koncertje után több mint száz embert letartóztattak.
2020. szeptember 7. 11:48 Szíriában az ENSZ dolgozóit is megtizedeli a járvány Az ENSZ több mint kétszáz munkatársa fertőződött meg az új típusú koronavírussal Szíriában, miközben épp egy covid-betegeket ellátó kórház létrehozásárl szóló megállapodáson dolgoztak - közölte a Reuters hírügynökség a világszervezet egyik belső körlevelére hivatkozva.
2020. augusztus 25. 13:37 Pusztító vágtába kezdett a koronavírus a szomszédban Romániában ismét rekordot döntött a napi halálozások száma.
2020. augusztus 25. 11:46 Nőtt a születések és a házasságkötések száma is Csökkent a természetes fogyás mértéke az idei első hét hónapban, miután 4,9 százalékkal több gyerek született és 5,1 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. augusztus 13. 16:16 Nagyon rossz hír jött Romániából Ismét csúcsot döntött az országban a napi megbetegedések és elhalálozások száma.
2020. július 29. 13:59 Koronavírus - Sokkolóak a németországi halálozási adatok Németországban február vége és április közepe között meghalt minden ötödik fertőzött, aki kórházi kezelésre szorult, míg a lélegeztetőgépekre kapcsoltak körében csak minden második páciens élte túl a betegséget.
2020. július 8. 09:43 Percről percre – minden mai hír a koronavírus-járványról Öt újabb koronavírus-fertőzést regisztráltak Magyarországon. Világszerte megközelíti a 12 milliót a megbetegedések száma. Számos tudós szerint a levegőben is terjed a vírus, és már a WHO is hajlik ennek elismerésére. Belgrádban összecsaptak a rendőrökkel a korlátozások ellen tiltakozók
2020. június 22. 11:33 Percről percre - minden mai hír a koronavírus-járványról Egyre riasztóbb számokat közölnek a járvány globális terjedési ütemének gyorsulásáról, Magyarországon két idős beteg halt bele a fertőzés okozta betegségekbe. Közben azonban egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a világ kormányai a korlátozások feloldása érdekében.
2020. június 12. 07:05 Koronavírus - egy illúzióval kevesebb a BCG-oltás kapcsán A halálozási adatokat elemezte egy magyar kutató.
2020. június 4. 09:22 Átlépte a 6,5 milliót a fertőzöttek száma Még mindig gyorsan, a gyógyultakénál jóval gyorsabban emelkedik az igazolt fertőzések száma világszerte a Johns Hopkins Egyetem adatai alapján.
2020. május 26. 11:31 Enyhébb influenzajárvány, megugró házasságkötési kedv Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2020. május 18. 19:31 Drámai adatok jöttek Svédországban Svédországban több évtizedes csúcs közelébe jutott a havi halálozási mutató áprilisban a koronavírus járvány miatt - közölte a stockholmi statisztikai hivatal.
2020. május 17. 21:37 Egy nap alatt ismét csaknem ötszázzal emelkedett a halottak száma Franciaországban A francia egészségügyi minisztérium vasárnap esti tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 483-an haltak meg koronavírus-fertőzés következtében, pedig az elmúlt héten már száz alá csökkent a napi halálozások száma. A halottak száma meghaladja a 28 ezret Franciaországban.
2020. május 15. 19:00 A hazai halálozási adatokban egyelőre nem látszik a járvány hatása A korábbi években a szezonális influenza több áldozatot szedett Magyarországon - mondta az InfoRádiónak Branyiczkyné Géczy Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal népesedés statisztikai osztályának vezetője.
2020. május 2. 05:00 Kiderült, hogyan kell főzni a kávét az egészségvédő hatáshoz A kávé elkészítésének legegészségesebb módját kutatták fel a tudósok: a különböző módszerek és a szívroham, valamint halálozás közti kapcsolatot vizsgálták.
2020. április 27. 15:10 Sokkal nagyobb lehet a járvány valódi pusztítása Sokan eleve bele sem kerülnek a statisztikákba, mivel nem közvetlenül vírusfertőzés miatt hunytak el, vagy csak nem tesztelték le őket a temetés előtt. Egy friss kutatás több ország átlagos havi halálozási adatait vetette össze az idei számokkal, és kiugró értékeket talált.
2020. április 26. 21:08 Először csökkent háromszáz alá a napi halálozások száma Franciaországban Franciaországban az elmúlt 24 órában 242-tel 22 856-re emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, míg előző napi 369-cel - közölte vasárnap este a francia egészségügyi minisztérium, miközben a kormányzat megkezdte az egyeztetéseket a kijárási korlátozásokat május 11-én felváltó óvintézkedésekről.
19:21 Munkáltatói érdekképviselet: kell a tempós bérfelzárkóztatás, de ez az ütem nem tartható később egy ilyen gazdaságban