2017. szeptember 28. 17:30 Megtáltosodtak a közép-európai EU-gazdaságok Londoni elemzők szerint az 5 százalékot is elérhette a közép-európai EU-gazdaságok növekedése a harmadik negyedévben.
2017. május 1. 13:24 Ezt várja Varga a költségvetéstől A munkából élők költségvetését nyújtják be kedden a parlamentnek. A 2018-as költségvetés azok számára kínál több esélyt, akik munkából tartják el magukat és a családjukat, akiknek jövedelmük van - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
2016. december 20. 04:05 Megugorhat a fogyasztás - ezt várja a GKI A magyar gazdaság lényegében a szeptemberben jelzett pályán halad: az EU-támogatások apálya miatt a 2016. évi GDP-növekedés 2 százalékra, a régióban az egyik legalacsonyabbra lassul. Majd dinamikája 2017-ben, az EU-transzferek kezdődő dagálya és a gyorsuló fogyasztás-bővülés hatására 3 százalék környékére emelkedik - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2016. szeptember 7. 22:07 Maradt a 2,5-3 százalék közötti gazdasági növekedési ütem Magyarországon – a nap hírei Magyarország csak azokat a bevándorlókat fogadja vissza, akik határánál léptek először az Unió területére - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Új, bárki számára elérhető, ingyenes nyelvtanulási lehetőség indul szeptemberben a szakközépiskolákban.
2016. június 22. 09:20 Csepreghy Nándor: a gazdasági növekedés lehetőséget ad a bürokrácia csökkentésére A gazdasági növekedés lehetőséget ad arra, hogy a bürokráciában dolgozók létszámát csökkentsék, az onnan kikerülők elhelyezkedhessenek a versenyszférában - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
2016. június 13. 22:05 Elfogadta a jövő évi büdzsét az Országgyűlés – a nap hírei A miniszterelnök szerint Magyarország képes megkétszerezni mostani gazdasági teljesítményét. Elfogadta az idei költségvetés módosítását és a jövő évi büdzsét az Országgyűlés. Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők az ellenőrzések ritkítása miatt.
2016. május 6. 16:49 OECD: visszatért az erős növekedés Magyarországon Visszatért az erős növekedés és egyre több befektetés valósul meg Magyarországon az OECD szerint, amely legfrissebb jelentésében ugyanakkor problémának nevezte, hogy az oktatási rendszer lassan igazodik a munkaerőpiaci változásokhoz.
2016. április 14. 09:50 Varga: célzottan folytatódhat az áfacsökkentés A gazdasági növekedésnek akkor van értelme, ha minden családnál érezhető ennek kedvező hatása - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc műsorában.
2016. április 11. 08:21 Lelassult Kelet-Ázsia Elsősorban a kínai gazdasági növekedés lassulása miatt mérséklődik Kelet-Ázsia és a Csendes-óceáni térség gazdaságának a bővülése - áll a Világbank hétfőn ismertetett jelentésében.
2016. április 9. 22:02 Jövőre is 2 százalékos költségvetési hiánnyal számol a pénzügyi kormányzat - a nap hírei Az MSZP elnöke szerint a választás szabadságáról szól az úgynevezett háromigenes népszavazás. Megerősítette a péntekre tervezett figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
2016. április 6. 11:01 Ekkora növekedést vár a Kopint-Tárki A Kopint-Tárki idén 2,4 százalékos növekedést vár, míg jövőre 2,9 százalékos bruttó hazai termék (GDP) emelkedéssel számol.
Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében