2008. március 20. 06:30 Tízéves unokahúgát veszi el az iskolás fiú Szerelemből veszi el 10 éves kedvesét - állítja egy 11 éves szaúd-arábiai fiú. Mohamed al-Rasidi azt mondta: osztálytársait is a mielőbbi házasodásra bíztatja.
2008. március 20. 06:15 Életfogytiglant kaphat a két fekete özvegy Barátságot kötött, eltartott, majd megölt két hajléktalan férfit két idős amerikai nő. A céljuk brutálisan egyszerű volt: megszerezni áldozataik életbiztosítását.
2008. március 20. 05:15 Újabb gyilkosságra készült a rendőr, de pánikba esett Felesége családjának több tagját is meg akarta ölni a brit Metropolitan Police munkatársa - vélik az ügyében nyomozó szakértők. A rendőr előbb nejével, majd az anyósával végzett, de pánikba esett, így nem tudta véghez vinni, amit eltervezett.
2008. március 19. 20:45 Rövidesen kiderül, miért halt meg Diana hercegnő Hamarosan döntés születhet arról, hogy balesetben vagy egy jól kivitelezett gyilkossági kísérlet miatt halt-e meg Diana hercegnő és barátja, Dodi al-Fayed. Az ennek kiderítésére összeült halottkémi tárgyalás résztvevői már meghallgatták az ügy utolsó, 252. tanúját.
2008. március 19. 12:57 Képriport: felrobbantottak egy bankautomatát Vácon Éjszaka úgy próbáltak kirabolni egy bankautomatát Vácon, hogy felrobbantották. Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az ismeretlen elkövetők a pénzhez nem fértek hozzá, de a robbanás hárommillió forintos kárt okozott.
2008. március 19. 07:40 11 milliárdért vett palotát a golfcsillag Tiger Woods amerikai golfcsillag és neje, Elin 65 millió dollárért (11,7 milliárd forintért) vásárolt házat Long Islanden, az óceán partján.
2008. március 19. 06:45 Népszavazással vágnának vissza a falusiak a hírességeknek Egy északnyugat-angliai település, Alderley Edge lakói arra készülnek, hogy megakadályozzák, a hírességek luxuspalotákat építsenek a területen.
2008. március 19. 06:05 Elítélték a felesége holttestét közel 25 évig rejtegető férfit Elítélték azt a férfit, aki fejbe lőtte feleségét, majd egy olajos hordóban rejtegette a holttestét 23 éven keresztül.
2008. március 19. 05:55 Rekordáron kelt el a legendás könyv első kiadása J.R.R. Tolkien A hobbit című klasszikus regényének egyik első kiadása rekord áron, 60 ezer fontért (csaknem 20 millió forint) cserélt gazdát egy londoni árverésen.
2008. március 19. 05:45 Mel Gibson segít az összeomlott popdíván Mel Gibson és családja próbál segíteni Britney Spearsen. A popdíva nincs túl jó bőrben, a hollywoodi sztár azonban úgy érzi, tud rajta segíteni.
2008. március 19. 05:30 Újabb pikáns részletek a politikus szexuális életéről Újabb pikáns részletek derültek ki James McGreevey, New Yersey egykori demokrata párti kormányzója magánéletéről. A férfi 2004-ben kénytelen volt lemondani posztjáról, mikor kiderült róla, hogy családos emberként homoszexuális kapcsolatai is voltak. Most nyilvánosságra került, hogy egykori titkárával és feleségével egyszerre osztotta meg az ágyát.
2008. március 18. 22:01 "Vérrabszolgákat" tartott a bűnbanda Férfiakat tartott fogva egy bűnbanda Indiában, hogy hetente többször lecsapolja a vérüket, és azt kórházaknak adja el jó pénzért.
2008. március 18. 21:00 Újabb rejtély: hova lett Diana jegygyűrűje? Paul Burrell, Diana hercegnő egykori főkomornyikja lehúzott egy jegygyűrűt a walesi hercegnő ujjáról, annak halála után - állítja a férfi egykori testőre.
2008. március 18. 20:30 "Annyira árt a női vodka, mint a csokoládé" Oroszország vodkagyártásban verhetetlen. Most elkészült a nedű egy kifejezetten nőknek fejlesztett változata, amely alkotója szerint épp csak annyira ártalmas, mint a csokoládé.
2008. március 18. 18:17 Szervereket foglalt le a rendőrség Budapesten két nagykapacitású szervert foglalt le a rendőrség egy XIII. kerületi irodában, egy szerzői jogok megsértése miatt indult nyomozás során.
2008. március 18. 16:24 Cirkuszsátor építése közben halt meg egy munkás Miskolcon cirkuszsátor építése közben meghalt egy román állampolgárságú férfi. A munkavédelmi felügyelőség szerint szabálytalanság okozta a bajt.
2008. március 18. 10:12 Tagad a rapsztár: "Nincs közöm a halálához" P. Diddy tagadja azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint információi vannak az egykori rapper, Tupac Shakur lelövéséről. Szintén cáfolja, hogy egy New York-i stúdióban a férfi elleni támadás által tudott részesedést szerezni.
2008. március 18. 09:11 Titkos temetőket rejt a gyilkos család tanyája Több ember halála száradhat Charles Manson és társai lelkén, mint korábban gondolták, a hatvanas évek gyilkos bandájának egykori tanyáján ugyanis újabb emberi maradványokat fedeztek fel.
2008. március 18. 08:55 Veséivel együtt a donor személyiségét is megkapta Egy brit nő állítása szerint "teljes személyiség-transzplantáción ment keresztül", miután új veséket kapott. Cheryl Jonhsont májusban műtötték meg, a sikeres operáció azonban nem várt mellékhatásokat hozott a 37 éves nő számára.
2008. március 18. 08:20 Kirúgják a beteg popdíva után kémkedőket Meglesték a pszichiátriai osztályon ápolt Britney Spears titkos egészségügyi iratait, ezért kirúgják a Los Angeles-i az UCLA egészségügyi központ több mint egy tucat dolgozóját.
Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket
14:12 Budapesten most még csak 57 sávot figyel kamera – Íme Karácsony Gergely hadüzenete a gyorshajtóknak