2006. április 11. 14:33 Az Európai Néppárt nehezményezi az MDF magatartását Az Európai Néppárt nem érti, hogy az MDF miért nem fog össze a Fidesszel a jelenlegi koalíció leváltásért - közölte a szervezet főtitkára.
2006. április 11. 14:24 Pocsay: "azt a látszatot sem szabad kelteni, hogy az MSZP-t támogatjuk" Több MDF-es jelölt is lehet, aki tárgyalna helyi szinten a Fidesszel - vélekedik a Békés megyei 2. számú választókerület MDF-es képviselőjelöltje, aki a második fordulóban a fideszes jelölt támogatására buzdította szavazóit. Pocsay Gábor szerint a nemzet érdeke azt kívánja, hogy összefogjanak a Fidesszel.
2006. április 11. 13:27 Gémesi: "az MDF vezetése Gyurcsány Ferencnek asszisztál" Gémesi György az MDF elnökségi tagja úgy véli: a demokrata fórum teljes mértékű elzárkózása a Fidesztől egészen más érdekeket szolgál, mint amit a választási programjukban megfogalmaztak. Gémesi György megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy Dávid Ibolya elnök anélkül dönt, hogy egyeztetne a párt elnökségével. A politikus az InfoRádiónak azt mondta: meg kell adni a lehetőséget az MDF képviselő-jelöltjeinek arra, hogy helyben megállapodást köthessenek az esetleges visszalépésekről.
2006. április 11. 12:48 Fájdalomcsillapítókat isznak a budapestiek A szennyvízcsatornákon a vizelettel és a széklettel együtt távozó gyógyszermaradványokat a budapesti parti kutak nem tudják megszűrni, így azok a Dunából bekerülnek a vízvezetékbe. Záray Gyula, az ELTE Környezettudományi Kutató Központjának elnöke az InfoRádiónak elmondta: a kutatások még nem tudták kimutatni, hogy a vízben kis koncentrációban jelen lévő szerek fogyasztása hogyan hat az emberi szervezetre.
2006. április 11. 12:42 Harmadfokú készültség a Tiszán Összesen 5,6 milliárd forintba került eddig az ár- és belvízvédelmi védekezés. Közben megkezdődött a lassú apadás a Tiszán Tokajnál. A folyón Záhonytól az országhatárig továbbra is harmadfokú a készültség.
2006. április 11. 12:00 Vonzóbbá tenné a szociáldemokráciát az új elnök A berlini kormánykoalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt újonnan kinevezett elnöke, Kurt Beck kijelentette, hogy tartja magát hivatali elődje irányvonalához, de pártját nem átmeneti elnökként akarja vezetni. Utalt arra is, hogy a pártot az eddiginél is vonzóbbá akarja tenni.
2006. április 11. 11:17 Az MDF gyulai jelöltje a fideszes indulót támogatja Az MDF Békés megyei 2. számú választókerületi képviselő-jelöltje a második fordulóban a fideszes jelölt támogatására buzdította szavazóit.
2006. április 11. 11:00 Tíz megyében tíz százaléknyi különbség A választások első fordulójának eredményei alapján Budapesten és tíz megyében az MSZP vezeti a listás szavazatok alapján a pártok versenyét. A Fidesz kilenc megyében szerezte meg az első helyet. Az inforadio.hu összegyűjtötte a megyei adatokat, az alábbi grafikonokon áttekintheti a pártok helyezéseit Budapesten és a megyékben.
2006. április 11. 10:58 Újabb MSZP-s visszalépés Visszalép az MSZP Gyenesei István javára Somogy megye 6-dik választókerületében.
2006. április 11. 08:07 Közösen kampányol az MSZP és az SZDSZ A két választási forduló között együtt kampányol az MSZP és az SZDSZ - jelentette be Gyurcsány Ferenc, a koalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje a közszolgálati televízió reggeli musorában.
2006. április 11. 07:54 Török Gábor: a vidéki mozgósítás lehet a Fidesz esélye A 110 második fordulós választókörzetből mintegy 40-40 gyakorlatilag előre odaadható az egyik, illetve a másik oldalnak, a verseny a fennmaradó 30-ért folyik - mondta el Török Gábor politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz egyik esélye a párt vidéki bázisának nagyobb mozgósítása lehet - tette hozzá.
2006. április 11. 06:39 Megtalálták a felelőst! Az újbudai önkormányzat és a rendőrség összefogásával sikerült megtalálni azt az embert, aki valószínűleg felelős a főváros legnagyobb illegális szemétlerakójának kialakulásáért.
2006. április 10. 21:02 Eladjuk a vakcina technológiáját Eladja Magyarország a madárinfluenza elleni vakcina technológiáját Oroszországnak. Az üzleti terv keretében egy üzem is épül az oroszországi Cseljabinszk közelében, ahol az oltóanyagot gyártják majd - mondta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője.
2006. április 10. 20:35 Az OVB elutasította a szocialista sms-kampányról szóló beadványt Az Országos Választási Bizottság bizonyítottság hiányában elutasította azt a beadványt, amely kifogásolta, hogy vasárnap sms-ekben szólították fel a választópolgárokat arra: szavazzanak az MSZP-re. A bejelentés szerint ezzel megsértették a kampánycsendet.
2006. április 10. 20:19 Az MSZP és a bulvársajtó kapcsolata Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő szerint a sajtóorgánumok egyre inkább állást foglalnak egy-egy politikai oldal mellett. A szakember szerint a bulvársajtónak jóval nagyobb szerepe volt a mostani kampányidőszakban, mint korábban.
2006. április 10. 18:40 Gyurcsány: ez a remény koalíciója A parlamenti választások második fordulóján való részvételre és a koalíció jelöltjeinek támogatására kérte az MSZP és az SZDSZ elnöke a választókat a szocialisták kampánygyűlésén a Batthyány-örökmécsesnél.Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a remény koalíciójaként jellemezte a két párt együttműködését.
2006. április 10. 18:03 Orbán: "a jobboldalnak össze kell fognia" A Budai Várban, a Dísz téren tartotta nagygyűlését a Fidesz. Orbán Viktor pártelnök, kormányfőjelölt kijelentette, hogy a jobboldali erőknek meg kell állapodniuk; a Fidesz kész erre.
2006. április 10. 17:32 Dávid Ibolya: az MDF nem lépteti vissza jelöltjeit Dávid Ibolya pártelnök közölte: az MDF elnöksége nagy szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy egyetlen választókerületben sem lépteti vissza jelöltjeit a Fidesz javára.
2006. április 10. 17:09 Körzetről körzetre: még 110 mandátum kiadó Kinek van esélye több körzetben a győzelemre április 23-án, a kormámnyzó MSZP-nek, vagy az ellenzéki Fidesznek? Az inforadio.hu összegyűjtötte a 110 választókerületet, ahol egyik párt sem szerzett mandátumot az első fordulóban.
2006. április 10. 16:47 A Fidesz a kormányfői posztot ajánlja az MDF-nek? A Fidesz számára a kormányváltás a fontos és nem a miniszterelnöki poszt megszerzése, ezért a párt erről is hajlandó tárgyalni a demokrata fórummal - értesült a Független Hírügynökség.
Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni