2006. június 1. 16:56 Tűz alig egy kilométerre Ferihegytől Pakurával teli hordók gyulladtak ki csütörtök délután Budapesten a Szemere telepi vasútállomás mellett.
2006. június 1. 16:49 Kitálal a budapesti főépítész: hogyan nyomulnak a politikusok? Szeptember 1-jétől távozik posztjáról Schneller István Budapest főépítésze - jelentette be maga az érintett. Döntésének okairól szólva elmondta, hogy az utóbbi időkben rendkívül felerősödött a politikai és gazdasági körökből rá nehezedő nyomás, ami ellen nem kíván a továbbiakban szélmalomharcot folytatni.
2006. június 1. 15:35 Az ombudsman a sebességkorlátozás mellett Nem ért egyet az autópályákra érvényes sebességkorlátozás feloldására vonatkozó civil kezdeményezéssel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
2006. június 1. 15:06 Halálos robbanás egy volt katonai objektumban Egy ember életét vesztette, amikor robbanás történt egy volt katonai objektum területén Izsák közelében. A fiatalember egy harckocsi taposóaknát akart hatástalanítani, amikor a baleset történt.
2006. június 1. 13:32 Hét évet kapott a fajtalankodó Jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki hatesztendős nevelt lányával fajtalankodott.
2006. június 1. 13:13 Inni lehet a Balatonból Inni lehet a Balaton vizéből olyan tiszta. A Magyar Tudományos Akadémia Limnológiai Kutatóintézetének legfrissebb jelentése szerint évek óta nem volt ilyen jó minőségű a víz és ilyen magas a vízállás.
2006. június 1. 13:06 Gyurcsány: a kormány a gyengék oldalán áll A hosszabb távú országfejlesztés érdekében szükségesnek nevezte az államháztartási feszültségek miatt tervezett reformintézkedéseket a kijelölt kormányfő.
2006. június 1. 12:22 Ingyenes nyári étkeztetés a rászoruló gyerekeknek A következő két hónapban több mint egymilliárd forintból 130 ezer gyermek étkeztetését támogatja az állam.
2006. június 1. 12:14 A Fidelitas kész tüntetni is Az MSZP és az SZDSZ ifjúsági szervezeteitől vár segítséget a Fidelitas ahhoz, hogy 2007-től ne vezessék be a felsőoktatásban a kormány által tervezett utólagos tandíjat. A szervezet vezetői erről levelet küldtek a Fiatal Baloldal és az SZDSZ Új Generáció képviselőinek.
2006. június 1. 12:01 A hitelezők nemsokára elviszik az Országházat 2000 óta több mint 85 százalékkal nőtt a központi költségvetés adóssága - közölte az Állami Számvevőszék.
2006. június 1. 11:25 Jövő héten lesz a kormányprogram vitája Jövő csütörtökön és pénteken folytatja le a kormányprogram vitáját az Országgyűlés - közölte a házbizottság ülése után a parlament elnöke.
2006. június 1. 11:07 Kik vezetik a Gyurcsány által bejelentett döntésközpontokat? Az államreform-bizottságot Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter, a Fejlesztési Kabinetet Bajnai Gordon, a Budapest Airport elnöke, a Kormányzati Szolgáltató Központot pedig Szetey Gábor, a Philip Morris argentínai személyzeti főnöke vezeti majd - értesült a Népszabadság.
2006. június 1. 11:00 Zsebkéssel zsarolt a 16 éves diák Zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás egy 16 éves mátészalkai diák ellen, aki hasonló korú tanulótársát hónapokon át azzal fenyegette, hogy megveri, sőt, megöli, ha nem adja oda a zsebpénzét.
2006. június 1. 10:19 Mentesítő járatokat indít a MÁV az ünnepek alatt Mentesítő járatokat indít a MÁV a pünkösdi ünnepek idejére.
2006. június 1. 09:19 Egyre több a külföldi Magyarországon Az év első negyedében 7,2 millió külföldi érkezett Magyarországra, a magyarok pedig több mint 3,5 millió alkalommal utaztak külföldre - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2006. június 1. 09:09 Halálos baleset Szolnok és Csataszög között Egy ember meghalt, egy másik életveszélyesen megsérült, amikor egy autó eddig ismeretlen okból az út menti szalagkorlátnak ütközött Szolnok és Csataszög között - közölte a rendőrség.
2006. június 1. 09:01 Ismét árokba csúszott egy busz Árokba csúszott egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a Heves megyei Egerszalók és Verpelét között; két ember súlyos, egy könnyű sérülést szenvedett.
2006. június 1. 08:55 Navracsics: "lefejezik a közigazgatást" Áttekinthetetlennek nevezte a kijelölt miniszterelnök új kormányzati struktúráról szóló javaslatait a Fidesz frakcióvezetője.
2006. június 1. 07:20 Az Altus Rt. volt igazgatója felügyelheti a titkosszolgálatokat Szilvásy György a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjeként veheti át a nemzetbiztonsági szolgálatok felügyeletét Tóth András államtitkártól.
2006. június 1. 06:32 "Nem leépítést, hanem béremelést!" A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint folyamatosan emelni kell a tanárok végzettség és életkor szerinti alapbérét. A teljesítményalapon fizetett bérpótlékot pedig külön keretből biztosítanák.
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a „kirakó” másik felét Sulyok Tamástól