2025. március 19. 08:39 Az államfő aláírta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabályt A hétfőn benyújtott törvényjavaslat így az keddi, parlamenti elfogadása után már hatályba is lépett.
2025. március 19. 07:03 Három embert állítottak elő a kedd esti tüntetésen a Margit hídon Bűncselekmény gyanújával három férfit fogtak el és állítottak elő a helyszínről – közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a kedd este a Margit hídnál tartott, általuk jogellenesnek nyilvánított gyűlésről éjjel a rendőrség honlapján. Korábban két férfi előállításáról tájékoztattak.
2025. március 19. 05:33 Óvatosan a mobilparkolással, durva átverés terjed Magyarországon Újfajta visszaélésekre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Az elmúlt napokban partnereik jelzései alapján több esetben parkolási csalást tapasztaltak, amiben a kihelyezett QR-kód volt a csalók segítségére.
2025. március 19. 05:02 Megváltoztak a kék fény használatának a szabályai a magyar utakon Változtak a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályai – olvasható a Magyar Közlönyben.
2025. március 19. 04:45 Beindult a traffipax: több mint 1300 autós kap bírságot, de egy motoros a legnagyobbat Több mint 1300 gyorshajtót füleltek le a rendőrök Bács-Kiskunban egyetlen hét alatt. Az egyik sebességátlépő igen borsos, 300 ezer forint feletti büntetésre számíthat, de a többiek sem ússzák meg olcsón.
2025. március 19. 04:14 Csak ámulhatnak a közlekedők, mi épül Velencénél az M7-esen – látványterv A héten elkezdődnek az M7-es felett átívelő velencei gyalogos-kerékpáros híd átépítéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatok.
2025. március 19. 03:59 Titokzatos hulladékhalmok jelentek meg a Balaton partján Balatonmáriafürdőn egyre nagyobb közfelháborodást okoz a tó partjára kihordott kerti hulladék, a polgármester is elismeri, hogy hulladékkezelési problémák vannak a településen, azonban a kezelése jelentős anyagi teherrel jár.
2025. március 18. 21:59 Trump-Putyin telefon: reagált a magyar kormány "Jó hír" - fogalmazott Szijjártó Péter
2025. március 18. 21:06 Országos főállatorvos a száj- és körömfájásról: három hónap kell a teljes mentesség eléréséhez Pásztor Szabolcs az InfoRádióban elmondta: tovább folytatják a vizsgálatokat az állattartó telepeken és a vadállatok körében, az ország a korlátozások alóli teljes mentességet három hónap vírusmentesség után kaphatja meg.
2025. március 18. 20:42 Új gyermeksebészt vett a "fedélzetre" Orbán Viktor Kőnig Róbert feladata a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztése lesz.
2025. március 18. 20:25 Hivatalos - Jogszerűen vett el az állam pénzt három ellenzéki párttól A közös pártlistán indult három párt 2022. évi országgyűlési választási kampányának finanszírozását vizsgálva az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapította, hogy jogszabályellenesen fogadtak el vagyoni hozzájárulásokat.
2025. március 18. 19:15 Újabb magyar boldoggá avatását kezdeményezi a katolikus egyház Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén. A bíboros erről kedden, a Budai alsó rakparton, Ervin Gábor vértanúságának helyszínén beszélt újságíróknak.
2025. március 18. 18:52 A BKK kérdezett, a budapestiek válaszoltak: zöldebb és élhetőbb Nagykörútra vágynak Véget ért a BKK által indított társadalmi egyeztetés a Nagykörút jövőjéről. A kérdőívet közel tízezer fő töltötte ki, és a válaszadók 92 százaléka fontosnak tartja a Nagykörút fejlesztését, amely olyan lépéseket jelenthet, mint a zöldfelületek bővítése és az üzletek árufeltöltésének rendezett megoldása.
2025. március 18. 18:35 Újabb speciális kormányablakot adtak át Ha az állam valóban polgárközpontú akar lenni, akkor neki kell odamenni a polgárokhoz - mondta közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Budaörsi Kormányablak gépjármű-ügyintézési pont átadási ünnepségén.
2025. március 18. 18:23 Tüntetők zárták le a Margit hidat este Készenlétisek és tiltakozók néztek egymással farkasszemet a pesti hídfőnél egész este. A Momentum Kossuth téri rendezvényéről érkezetteket távozásra szólították fel.
2025. március 18. 17:21 „A gyülekezés szabadsága mellett” – témát kap a Fővárosi Közgyűlés is A Pride felvonulását ellehetetlenítő parlamenti döntésre reagált a Párbeszéd-Zöldek budapesti frakcióvezetője.
2025. március 18. 16:59 Mulasztásos kötelezettségszegés, hogy nincs főpolgármester-helyettes – nem jogerős A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kedden meghozott ítéletében megállapította a fővárosi önkormányzat mulasztását a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt.
2025. március 18. 16:48 Farkasordító hideg lesz éjjel Sehol sem olvad, mindenhol fagy, erre most nagyon kellene figyelni.
2025. március 18. 15:32 A Fidesz-frakció a parlamenti füstgyertyázásról: „ti barmok!” Egy fideszes országgyűlési képviselő rosszul is lett a momentumos füstöléstől, amelyet a Pride kapcsán született döntés elé időzített a Momentum.
2025. március 18. 15:20 A miniszterelnök és Magyar Péter után a DK is Ukrajna-voksolást hirdet A Dobrev Klára által bejelentett kezdeményezés országos népszavazás lenne.