Infostart.hu
eur:
381.74
usd:
327.44
bux:
109497.71
2025. december 5. péntek Vilma
A drónnal készült felvételen a Rákosrendező pályaudvar, középen a Szegedi út 2024. január 9-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Rákosrendezői csata: így áll most a mini-Dubaj ügye

Új városrész épülhet Rákosrendező vasútállomás környékén, az állam már el is adta a területet egy arab befektetői csoportnak, de a főváros élne állítólagos elővásárlási jogával. A kormány meg is szabta az árat, de Vitézy Dávid szerint az 5000 milliárd forintos összeg nem szerepel a szerződésben, csak a telekért fizetendő 50,9 milliárd forint.

Még tavaly tavasszal megállapodás született Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között, amelynek keretében 5 milliárd eurós óriásberuházással új városrész épülhet Rákosrendező vasútállomás környékén. A magyar kormány vállalta, hogy a területet az Egyesült Arab Emírségek által kijelölt vállalatnak adja el, és az egész beruházást nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé minősíti.

Január 20-án felgyorsultak az események, mert az Eagle Hills csoport bejelentette, hogy megtörtént az értékesítés: Rákosrendező területéből mintegy 85 hektárnyi területet adott el az állam nettó 50,9 milliárd forintos vételáron, amelyet részletekben fizet meg a beruházó. A tervek szerint 12 milliárd eurós befektetéssel az évtizedek óta elhagyatott területből új, világszínvonalú zöld városrészt hoznak létre, amelyen 200-500 méter magas toronyházak is épülnek majd.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester már korábban sem támogatta a tervet, nem véletlenül reagált azonnal a szerződéskötésre is: szerinte ez nettó hazaárulás, a kormány kiárusította Budapest egyik aranytartalékát egy arab befektetőnek. Úgy véli, ugyanez a befektető Belgrád hasonló területét már tönkretette.

Egy nappal később a főpolgármester bejelentette, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van a terület megvételére, és ezzel élni is fog. Mint hozzátette, 12,7 milliárd az előleg, amellyel elindítható Rákosrendező megvásárlása, a teljes 50,9 milliárd forintot pedig 2039-ig kell csak kifizetni. Karácsony az első részlet forrását is megnevezte: a Fővárosi Törvényszék döntése alapján a Magyar Államkincstár jogellenesen inkasszálta a főváros számlájáról a 2023-as szolidaritási hozzájárulást, ezért 28,3 milliárd forint és annak kamatai visszajárnak Budapestnek. (A Magyar Államkincstár szerint viszont az ítéletben a bíróság kizárólag eljárásjogi hibát állapított meg, és a kincstárt nem kötelezte a beszedett összeg visszafizetésére.)

Lázár János azonnal reagált a főpolgármester bejelentésére, az építési és közlekedési miniszter a Facebookon azt írta, hogy ötezermilliárd forintért viheti a főváros Rákosrendezőt, ahol szerinte 30 éve nem csináltak semmit. Közölte, hogy a kormány üdvözli Karácsony Gergely elővásárlási szándékát, szívesen tárgyalna Karácsony Gergellyel, tette hozzá, de kéri, hogy az egyeztetésre hozza magával:

  • a telekvásárlás fedezetének;
  • a terület teljes takarításának, rekultivációjának, kármentesítésének;
  • valamint a külföldi ingatlanfejlesztőjével azonos, vagy azt meghaladó mértékű városfejlesztési projekt pénzügyi garanciáit igazoló dokumentumokat.

Megszólalt az ügyben Vitézy Dávid is. A fővárosi közgyűlés Podmaniczky Mozgalmának frakcióvezetője az InfoRádióban azt mondta, nem igaz Lázár János azon állítása, hogy harminc éve a város nem csinált semmit, mert készült terv egy bécsi színvonalú, új, fenntartható lakónegyedről, de ez a fiókba került, a kormány nem döntött a terület hasznosításáról, csak amikor befutott az emírségek érdeklődése.

"Mi elítéljük ennek a beruházásnak minden körülményét, hiszen Budapest aranytartalékáról, egy félkerületnyi területről van szó, amit rozsdaövezetként arra kellene használni, hogy a várost kínzó hiányokat pótoljuk: itt minőségi közparkra és megfizethető lakásokra, bérlakásépítésre lenne szükség" – mondta Vitézy Dávid. A frakcióvezető úgy látja, hogy a kormány kiárusítja a területet, a négyzetméterenként 60 ezer forintos ár a piaci árnak az ötöde, ezért is fel kell lépni az üzlet ellen.

A Podmaniczky-frakció vezetője támogatja, hogy a főváros éljen az elővásárlási jogával, noha nem érti, hogy ez az információ miért csak most derült ki, és hozzátette, szerinte Lázár János reakciója "arcátlan", mert az arab befektető is csak 12 milliárd forintot fizetne most, a többit részletekben, és az ötezermilliárdos fejlesztési garancia a nem szerepel az adásvételi szerződésben, így a fővároson sem lehet számonkérni.

"Ha a főváros sikerrel jár, és Budapest kezébe kerül a Rákosrendező ezen az áron, akkor itt azt a megfizethető lakónegyedet, amiről Karácsony Gergely is beszél, és én is beszélek elég régóta, tényleg meg is kell csinálnunk. Erre szerintem képes a főváros" – mondta Vitézy Dávid.

A Tisza Párt szerint Budapest jobb gazdája lenne Rákosrendezőnek, mint az állam vagy az arab beruházó – mondta az InfoRádióban Balogh Balázs, a párt fővárosi képviselője. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 60 ezer forintos négyzetméterár a töredéke a piacinak, ráadásul 15 éve van a befektetőnek arra, hogy ezt kifizesse. Arról is beszélt, hogy szerinte nincs szüksége Budapestnek magasházakra, és úgy véli, hogy furcsa ez a döntés a Fidesztől, amely például a budai Várban konzervatív politikát képvisel az építészet területén.

A főpolgármester elővásárlási előterjesztését még nem látták, így egyelőre nem is döntöttek róla, de úgy vélik, hogy Budapest jobb gazdája lehetne ennek a területnek. Balogh Balázs szerint különös, hogy miközben a nemzeti szuverenitásért harcol a kormányfő, külföldiek kezére adnak 85 hektárt Budapest szívéből.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Egy ír hadihajó több drónt észlelt Volodimir Zelenszkij repülőgépének útvonala közelében, az ukrán elnök Dublinba érkezésekor. A drónok pontosan akkor és ott repülhettek el, ahol az ukrán elnök útvonala az eredeti tervek szerint vezetett volna. Oroszország nagyobb offenzívára készül, azzal a céllal, hogy elfoglalják Odesszát és Mikolaivet, elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől – írta meg két orosz katonai elemzőre hivatkozva az orosz MK.ru. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×