eur:
413.12
usd:
394.52
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Aerial view from Buda Castle in sunny day
Nyitókép: Rick Neves / Getty

Az egyik legkeményebb harc ezért a polgármesteri székért folyhat

A Fidelitas korábbi elnöke, a volt országgyűlési képviselő Böröcz László, és az elmúlt másfél évben testületi többség híján részben ellehetetlenült polgármester, V. Naszályi Márta között zajlik a harc az I. kerületi polgármesterségért.

Budapest I. kerülete méretét tekintve az egyik legkisebb, mégis a legnagyobb politikai vita alakult ki az önkormányzati választásra itt. A 21 évig fideszes vezetésű kerületben 2019-ben valamivel több mint száz szavazat döntött az ellenzéki összefogás színeiben induló V. Naszályi Márta javára.

A Fidesz vélhetően ezért, illetve a kerület szimbolikus jelentősége miatt koncentrál ekkora energiát ide: itt található a Karmelita, a Sándor-palota és a Budavári Palota is. Az ellenzéki támogatással megválasztott és újrainduló V. Naszályi Mártát a fideszes Böröcz és kampánya hétről hétre újabb vádakkal veszi célba, miközben a polgármester állítja: mindez alaptalan lejáratási kísérlet – olvasható a Telex cikkében.

A korábban kifejezetten jobboldalinak számító budapesti I. kerületben 2019-ben – a rendszerváltás óta először – nem jobboldali győzelem született. A párbeszédes V. Naszályi Márta az 1998 óta regnáló fideszes polgármestert, Nagy Gábor Tamást váltotta. Az eredmény viszont igen szoros volt: Nagy mindössze 121 szavazattal kapott ki, egy harmadik független jelölt pedig 542 szavazatot vitt el. A számokból látszik, hogy várhatóan most sem sok szavazat dönt majd egyik vagy másik jelölt javára. Sok múlhat egy másik változáson is: 2019-hez képest kevesebb lett a választókerületek száma, 10 helyett most csak nyolc.

A 2019-es választás az ellenzék szempontjából kedvezően alakult: V. Naszályiék 10-5 arányban többséget szereztek a kerületben, de az ellenzéki előny fokozatosan elkopott, Budavár csatatérré vált. Először a két jobbikos képviselő kezdett el együtt szavazni a Fidesszel – egyikük Varga Dániel már Böröcz oldalán indul –, de a hab a tortán az volt, amikor egy időközin az egyik ellenzéki helyre a fideszes Fazekas Csillát választották. Ezzel végképp megszűnt V. Naszályi többsége.

Az utóbbi másfél évben a testületi ülések emiatt leginkább egymás vádolásával, oda vissza mutogatással teltek.

A Fidesz állítja: a polgármester sok esetben nem hajtotta végre azt amit megszavaztak, miközben a kormánypárti többség nem volt hajlandó a V. Naszályi által előterjesztett dolgokat megszavazni, vagy napirendre venni. A kormánypártok a Sára Botond (épp szabadságon van polgármesteri kampánya miatt) által vezetett kormányhivatal az önkormányzatot elmarasztaló döntéseire hivatkoznak.

V. Naszályi a kormányhivatal hozzáállása miatt bírósághoz is fordult: állítása szerint hiába keresik meg Sáráékat bizonyos ügyekben, reakciót szinte semmire nem kapnak, miközben más kérdésekben törvénysértő döntéseket hoznak.

V. Naszályi Márta 2010 óta önkormányzati képviselő a kerületben, kezdetekben az LMP, majd a Párbeszéd színeiben politizált. Képviselői helyét 2019-ben a teljes ellenzék támogatásával cserélte polgármesterire, azt pedig már tavaly bejelentette, hogy mindenképp újraindul. Idén tavaszra össze is állt a kerületi választási szövetség, amiben az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd vesz részt, az LMP és a Jobbik ezúttal kimaradt.

A polgármester az őt célzó támadásokról a lapnak azt mondta, hogy valójában nincs sok valódi "ügy", egy-két dolgot ismétel a Fidesz megállás nélkül. V. Naszályi Márta szerint azért zajlik ellene lejárató kampány, mert a Fidesznek „nagyon-nagyon fájt, hogy elvesztették ezt a kerületet, mert ez presztízskérdés is”.

A polgármester szerint több olyan eset is volt, amikor a Fidesz valamilyen formában akadályozta munkájában, majd azt híresztelték, hogy „a polgármester ezt nem hajlandó megcsinálni”. Példaként említette a köztisztaságot: „Állandóan azzal jönnek, hogy mi ezt nem csináljuk meg, de a költségvetésből a köztisztaságra szánt sorokat lehúzzák”. Állítása szerint volt mikor többlettakarítást terjesztettek elő, de a fideszes többség leszavazta, majd másnap kimentek, hogy „ők itt takarítanak, mert a polgármester nem csinál semmit”.

V. Naszályi Márta a választás várható kimeneteléről elmondta: annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások alapján neki áll a zászló, nem szeretné elbízni magát, mert valóban választási csatatér a kerület. A saját jelölttel induló Kutyapárt szavazóknak azt üzente polgármester, hogy ő is elkötelezett a részvételi demokrácia és az átlátható működés mellett, őket is szeretné megszólítani, nagyon számít az ő szavazataikra is. A kerületben létrejött négypárti (DK-MSZP-Párbeszéd-Momentum) megállapodásból kimaradó LMP-ről pedig azt mondta: „Emiatt szomorú vagyok, szerettem volna, hogy részesei legyenek ennek a koalíciónak”, és továbbra is várja, hogy esetleg beálljanak mögé.

A Fidelitas korábbi elnöke, a volt országgyűlési képviselő, Böröcz László a Fidesz polgármesterjelöltje az I. kerületben. A politikus annak ellenére, hogy nem budavári képviselő, hosszú ideje foglalkozik a kerülettel, a helyi Fidesz elnökeként már tavaly is ő nyilatkozott az úgynevezett Ruszwurm-ügyben. A politikus végül februárban hivatalosan is bejelentette indulását.

Böröcz László szerint a választás tétje, hogy „rend és fejlődés vár-e az I. kerületre, vagy marad a rendetlenség és az elképzelések nélküli sodródás”. A Fidesz polgármesterjelöltje a Telex kérdésére azt írta, hogy V. Naszályi Márta „szeszélyes vezetési stílusának” következménye az is, hogy már a negyedik jegyzőnél tart ebben a ciklusban. „A frissen igazolt jegyző szolgálatait aztán már a próbaideje végén másfél millió forinttal honorálta, amihez még 3,6 milliót kapott az év végén” – tette hozzá Böröcz. Szerinte ezek csak tünetek, a kerület polgárai viszont az utcákon tapasztalják mivel jár ez a „sodródás”. Böröcz felidézte, hogy 2500 kerületi családot kérdeztek meg, amiből kiderült: a kerületeiknek a köztisztasággal, a parkolással van a legnagyobb problémájuk, de hiányolják a felelős kutyatartás feltételeit és a rendes fejlesztéseket is.

A választás várható kimeneteléről Böröcz László azt írta, győzelemre készülnek, mert „minden adott a polgármester-váltáshoz és egy új irányhoz”.

Kemény kampányra készülnek, kritikusak lesznek a városvezetéssel, de inkább arról beszélnek majd mit kezdenének a kerülettel.

A kerületben a két látványosan csatázó fél mellett indul a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is. Nánánisé Abonyi Gyöngyi indulását akkor jelentette be a párt, amikor kihátráltak a V. kerületben Juhász Péter mögül. Abonyi bemutatkozása szerint 22 évig a rendőrségnél szolgált, de úgy érezte, hogy a rendőrség már nem az, ahová korábban belépett. Szerinte a jogi bűvészkedés és acsarkodás helyett a Fidesznek és a polgármesternek is valós problémákkal kellene foglalkoznia. „A kerületben állóháború alakult ki a polgármester asszony és a testületi többségben lévő Fidesz között” – írta a lap kérdéseire.

Szerinte a most kialakult helyzet mind a Fidesznek, mind a polgármesternek megfelel: „Felállították a színpadot, mi nézhetjük a show-t.”

A Kutyapárt ezzel szemben azt szeretné, ha a döntéshozatal működne. Konkrét problémák közé sorolta a Déli pályaudvar állapotát, de elkezdenék a Mészáros utcai rozsdaövezet rehabilitációját is. Állítása szerint Abonyi rendszeresen járt a testületi ülésekre, amiknek szintje mára „elfogadhatatlan szintre süllyedt”. Azt tapasztalta mindkét oldalról, hogy a politikai érdekük sokkal előrébb van, mint a kerületé. Szerinte épp ebben más a Kutyapárt: „Nem hiszem, hogy a különböző támogatásokat csupán azért nem kellene odaadni, mert nem tetszik, hogy ki arathatja le velük a politikai babérokat”.

Nánásiné Abonyi Gyöngyi megerősítette, hogy minden választókerületben lesz kutyapártos jelölt is. „Nagyon remélem, hogy jelentősen befolyásolja az indulásunk a végeredményt, és természetesen a mi javunkra!

Miután 2019-ben még ötpárti megállapodás volt a kerületben, a Telex megkereste az idén kimaradó LMP-t, terveznek-e saját jelölttel elindulni a választáson. Csárdi Antal, a körzet országgyűlési képviselője elmondta: saját jelöltjük nem lesz, mert nem szeretnék rontani az ellenzéki jelölt esélyét a fideszessel szemben.

Csárdi viszont éles kritikát fogalmazott meg mind Böröczről, mind V. Naszályiról: szerinte mindketten nagyon gyenge jelöltek.

V. Naszályit pedig hosszú idő óta a legrosszabb városvezetőnek tartja. Ezentúl azonban nem terveznek beszállni a kampányba, se polgármesterjelöltjük, se egyéni jelöltjeik nem lesznek Budaváron. V. Naszályinak egyébként lesz egy harmadik kihívója is: a Mi Hazánk is saját polgármesterjelöltet indít Budaváron. A párt már korábban bejelentette, hogy mind a 23 kerületben saját jelöltekkel fut neki a választásnak, az I. kerületben Árendás Mónikát indítják.

A kerületért már a kampány előtt is hatalmas harc zajlott. Ha az utóbbi hónapok hangulatában folytatódik minden, akkor ez a csata csak fokozódni fog. A Fidesznek valóban nagy győzelem lenne visszahódítani Buda egy részét, miközben az ellenzéknek nagy arcvesztés lenne, ha elbuknák azt, amit 20 év után megszereztek - vélekedik a Telex. És akkor ott a harmadik és a negyedik jelölt is, akiknek akár hatásuk is lehet a végeredményre, ha ismét csak pár száz szavazaton dől el a Budavár jövője.

Címlapról ajánljuk

Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció miatt jogerősem elítéltek egy volt köztársasági elnököt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×