eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

A legprecízebb térkép a prosztatához (x)

A Budai Egészségközpontban január óta érhető el a mintavételi eljárások között a legprecízebbnek és legbiztonságosabbnak számító MRI-ultrahang fúzionált prosztatabiopszia. A jelenleg legmodernebbnek minősülő eljárás 90 százalék feletti pontosággal képes kimutatni a prosztata rosszindulatú daganatát. Az eddigi tapasztalatokról Póth Sándor, a Budai Egészségközpont Privát Urológiai Osztályának vezető főorvosa, a Nemzetközi MRT- és Mesterséges Intelligencia Vezérelt Diagnosztikai Központ szakmai vezetője nyilatkozik.

A páciensek január óta vehetik igénybe az MRI-ultrahang fúziós prosztatabiopsziát. Történt-e változás azóta a hazai egészségügypiacon, még mindig csak a Budai Egészségközpontban érhető el a szolgáltatás?

A fúziós biopsziával mint technológiával – tehát amikor MR-képet használunk fel arra, hogy gyanús területeket azonosítsunk, és ezen radiológiai kép alapján célzottan vegyünk mintát – idehaza is több intézet foglalkozik, kísérletezik. Ez történhet valamilyen eszköz segítségével, vagy akár az agyunk emlékezőképessége révén, amikor igyekszünk a leletet visszaidézni, és így beazonosítani az ultrahangon a gyanús elváltozást. Ez utóbbit nevezzük kognitív fúziós biopsziának, mely támogató technológia hiányában jelentős mértékben hordozza magában az emberi hibalehetőséget.

Ezt kiküszöbölendő alkalmazható eszköz és programbeli támogatás, melyben a Budai Egészségközpont még mindig egyedülálló a magyar egészségügypiacon, mivel a nálunk rendelkezésre álló technológia jelenleg a legfejlettebb a világon. A legmodernebb hardvert alkalmazzuk, aminek köszönhetően a tér három dimenziójában jelenik meg a prosztata képe, történik a fúzió és az elváltozások pontos beazonosítása. Ezen túl a prosztata MR-felvételeit egy az emberi szem hiányosságait áthidaló, mesterséges intelligencia által támogatott szoftver segítségével is elemezzük, jelöljük. Ezen információk alapján a prosztatát lemodellezzük, és fúzionáljuk az ultrahangképpel úgy, hogy a speciális mintavételi eszköz segítségével a korábbi vizsgálatok által feltárt, valóban gyanús területekről milliméterpontossággal történhessen a mintavétel. A prosztatabiopsza ezen, jelenleg legprecízebb formája Magyarországon tehát csak a mi intézetünkben vehető igénybe.

Milyen tárgyi vagy más felételeknek kellett teljesülnie ahhoz, hogy elérhetővé váljon a forradalminak számító mintavételi eljárás?

Egy nemzetközi együttműködés keretében került haza a csúcstechnológia, ami a világ úttörő onkológiai és urológiai klinikái közzé sorolja a Budai Egészségközpontot. Hogy intézetünkben elérhetővé vált a fúziós biopszia aktuálisan legprecízebb változata szerepet játszott az is, hogy a magánellátásban ritkaságnak számító 3 Teslás MRI áll rendelkezésre a páciensek vizsgálatára. De az együttműködés létrejöttében a tárgyi feltételeken túl az intézetben jelenlévő szakmai háttér ugyanilyen fontos. Nagyon komoly csapatmunkát igényel egy ilyen biopsziának a kivitelezése: az MR-képeket tapasztalt radiológusaink készítik a magasan és speciálisan képzett szakasszisztens kollégákkal, a képek elemzésére majd a modellezésre is kvalifikált szakemberre van szükség, a csapat tagja az altatást végző aneszteziológus, szükség van a páciens pontos pozícionálására, és csak ez után kerülhet sor a speciális eszközt alkalmazó urológus által végzett mintavételre.

Póth Sándor
Dr. Póth Sándor, a Buda Egészségközpont Privát Urológiai Osztály vezető főorvosa

Urológusként és a szolgáltatás szakmavezetőjeként hogyan látja, mennyire veszi igénybe a pácienseket az új típusú mintavétel a hagyományos prosztatabiopsziához képest?

A hagyományos vagy úgynevezett random biopszia esetén a mintavétel a végbélen keresztül történik, ami nem csak az jelenti, hogy így az eljárás kevésbé precíz, hanem azt is, hogy fennáll a fertőzés kockázata. Világszinten a prosztatabiopszia miatti fertőzésekbe több ezer férfi hal bele. Mi a gáton keresztül, altatásban végezzük a biopsziát, és az irodalmi számokat hozzuk, tehát az intézetben nulla a fertőzés miatti komplikáció, valamint fájdalommentes a procedúra.

A páciens továbbá élvezi a diagnosztika nyújtotta pontosság előnyeit: ha időben, kis mennyiségű daganatot veszünk észre, akkor válogathat a kezelési vagy akár az utánkövetési módszerek közül is.

Hozzá kell tennem, hogy az urológus vagy a sugárterapeuta, aki kezelni fogja a beteget, szintén kamatoztatni tudja az ultraprecíz diagnosztikánk adta lehetőségeket. Egy háromdimenziós, milliméterpontos térképet adunk a kezelőorvosnak, így a páciens állapotához mérten választható ki a legmegfelelőbb terápia. Ezt a „térképet” itthon vagy külföldön mindegyik szakember ugyanúgy tudja értelmezni.

A rákos elváltozások kezelésében is előnyt jelent vagy segítséget nyújthat, ha a mintavétel az MRI-fúziós módszerrel történik?

Egy konkrét példán keresztül válaszolok: az egyik páciens esetében jól képzett radiológusaink gyanítottak ugyan valamit, de pusztán az MR-felvétel alapján a rákos elváltozás nem volt egyértelműen igazolható. Bevetettük a mesterséges intelligencia által támogatott szoftverünket, az pedig egy nagyon pici területen jelezte a rák lehetőségét. Ide célzottan is szúrtunk. Az első látásra alig gyanús területről kiderült, hogy agresszív rákos elváltozás helye.

A páciens az itthon jelenleg nem, de hamarosan elérhető robottechnológiát választotta, amely segítségével a robotsebész ultraprecízen tudott kimetszést végezni. Ezáltal még ennél az agresszív daganatnál is sikerült egy teljesen tiszta sebészi szélt és megfelelő funkcionális megtartást elérni. Mindezt azért, mert a sebésznek a kezében ott volt a nemzetközi szinten elismert „térkép”, amit a mi csapatunk biztosított számára. A páciens azóta jól van, utókezelést nem igényel.

Milyen indikációk alapján jutnak el a páciensek a szolgáltatáshoz?

Egyre több urológus, háziorvos utal be hozzám gyanús PSA-val betegeket. Hozzátartozók is küldenek pácienseket, de az is előfordult már, hogy saját páciensem küldte hozzám a háziorvosát, miután elmesélte, hogy hogyan és mi zajlik az Egészségközpontban. Illetve olyan betegek is jöttek, akik már túl voltak a hagyományos prosztatabiopszán, ugyanis minden ötödik beteg esetében a rák ott található, ahol a végbélen keresztül végzett mintavételi módszerrel egyszerűen nem érhető el, nem mutatható ki.

Előfordul olyan is, hogy az MR után nem kerül sor a szúrásra?

Ha van olyan páciens, aki úgy gondolja, hogy hozzám jön konzultációra, és a vége garantáltan mintavétel lesz, akkor el kell hogy keserítsem. Minden mintavételnek indikációja és kontraindikációja van, mérlegelnünk kell. Minden esetben a szakmai irányelveket követjük, de én hiszek abban, hogy a megfelelően tájékoztatott páciens felelősséget tud vállalni a sorsáért. Ha szúrás a legjobb döntés, akkor abban segítünk, ha az utánkövetés, akkor pedig abban.

Mi történik, ha a rák gyanúja igazolódik?

Ezek a páciensek visszakerülnek a beutaló urológusukhoz, vagy ha szükséges, segítünk a sugárterapeutához eljutni. De a legfontosabb az, hogy megfelelően precíz térképet biztosítunk a kezelésükhöz. Én azt látom fontos eredménynek, hogy az intézetünk olyan nívós csapatot tudott kialakítani, amely megfelelő biztonsággal és precizitással tudja ezt a rendszert működtetni, és így ki tudjuk szolgálni a háziorvos, az urológus, a sugárterapeuta vagy az aggódó hozzátartozó igényeit itthon vagy külföldön egyaránt.

(x)

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×