eur:
395.73
usd:
367.19
bux:
65218.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Háromból egy magyar már be van oltva, Galgóczi Ágnes szerint biztonságosak az iskolák, óvodák – a nap hírei

Már minden harmadik ember legalább az első védőoltást megkapta Magyarországon. Alapítvány létrehozását jelentette be az államfő a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Ismét lehet pályázni az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjaira.

Már minden harmadik ember legalább az első védőoltást megkapta Magyarországon – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője. Galgóczi Ágnes a közmédiának azt mondta: már több mint 3 millió 252 ezren kaptak oltást, és közülük 1 millió 350 ezernél többen a második dózist is. Kiemelte azt is, hogy szerinte biztonsággal visszatérhetnek hétfőtől az óvodákba és az alsó tagozatokba a gyermekek. Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy egyre nagyobb mennyiségben, folyamatosan érkeznek Magyarországra a vakcina-szállítmányok.

Egy nap alatt 205, többségében idős, krónikus beteg halt meg Magyarországon és újabb 3706 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Kórházban 8445 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1051-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma meghaladja a 270 ezret. Az elhunytak száma 25.184-re nőtt.

Alapítvány létrehozását jelentette be az államfő a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Áder János a Kossuth Rádióban elmondta: a harmadik hullám idején kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván. Arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról. Hozzátette, az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag.

Tízezer koronavírus-tesztet osztott szét a főváros a kerületek között a hétfői iskola- és óvodakezdés előtt – közölte a főpolgármester. Karácsony Gergely Facebook-oldalán azt írta: az önkormányzatok teszik a dolgukat, hogy hozzájáruljanak a lehető legnagyobb biztonsághoz. A főváros ezért teszteket osztott szét a kerületek között, hogy a hétvégén szűrjék a pedagógusokat és a diákokat.

Az Európai Unió csak olyan vakcinagyártókkal szerződik, amelyek a vállalt időben teljesítik a megrendeléseket – közölte a belső piacért felelős biztos. A politikus így indokolta, hogy miért nem újíthatja meg szerződését az Európai Bizottság az AstraZenecával. A brüsszeli biztos kiemelte: az unió 120 millió dózist rendelt az első negyedévre, és 180 milliót a másodikra. De ennél jóval kevesebbet szállított le a gyógyszergyártó, amellyel tovább tárgyalnak.

Ismét lehet pályázni az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjaira. Május 20-ig jelentkezhetnek elektronikus úton az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, fiatal oktatók és kutatók Az idei program keretösszege 4 milliárd forint.

A Dunaferrnél történtek komoly nemzetbiztonsági kockázatokat vetnek fel az Országgyűlés szakbizottságának jobbikos elnöke szerint. Stummer János azt mondta, hogy gazdaságbiztonsági kockázatai is vannak a zsoldosseregek megjelenésének Dunaújvárosban. Jelezte, hogy az elhárítástól és a hírszerzéstől soron kívüli tájékoztatást fog kérni, illetve a nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén az ügy napirendre kerül.

Erősebb klímavédelmi kötelezettségvállalásban egyezett meg Peking és Washington az ENSZ novemberben esedékes klímavédelmi konferenciája előtt. Az Egyesült Államok és Kína a világ két legnagyobb szén-dioxid kibocsátója. Joe Biden amerikai elnök kezdeményezésére a jövő héten klímacsúcs-videokonferenciát tartanak.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×