Infostart.hu
eur:
386.36
usd:
329.73
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó
Kémcsövek a svájci Lausanne-i Egyetemi Kórház (CHUV) mikrobiológiai laboratóriumában 2020. március 23-án. Svájcban eddig 8547 koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak és 118-an vesztették életüket.
Nyitókép: MTI/AP/Keystone/Denis Balibouse

Lesújtó eredményt hozott a tömeges tesztelés egy magyar városban

Pécsváradon a bölcsődét is be kellett zárni. Olyan fertőzöttet is találtak, aki négy hónapja már elkapta a vírust.

Egy hónappal ezelőtt Pécsváradon a leteszteltek kétharmada fertőzött volt. Azóta folyamatosan zajlott az oltás a városban, ám nem sokkal javult a helyzet.

Zádori János polgármester az ATV Híradónak elmondta, most kétszáz embert teszteltek, és nagyjából felüknek lett pozitív az eredménye.

A bölcsőde egyik munkatársa is megfertőződött a Baranya megyei településen. Ezután a bölcsődei dolgozókat is letesztelték, és további két pozitív esetet találtak – közölte Voglné Horváth Zsuzsanna bölcsődevezető. Az intézményt be is zárták, az érintettek pedig karanténba kerültek.

A polgármester szerint

több olyan embernek is pozitív lett a tesztje, akik már mindkét oltást megkapta, emellett olyan fertőzöttet is találtak, aki decemberben kórházban volt a koronavírus miatt.

Zádori János hangsúlyozta: a beoltott, mégis megfertőződött emberek közül senkinek nem voltak tünetei, csak a teszt mutatta ki, hogy hordozzák a vírust.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Németország már a drónháborúra készül

Németország már a drónháborúra készül

Németország fővárosa a napokban újabb szerephez is jutott. Berlin az országos drónvédelem központjaként a szövetségi és a tartományi biztonsági szervek tevékenységének koordinálását végzi.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×