Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
A koronavírus-járvány miatt továbbra is zárva tartó Helikon strand Keszthelyen 2020. május 9-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Szinte "atomtámadásra" készülnek a Balatonnál

Tanulva abból, ahogyan tavaly oly sokan "használták" a Balatont, üzent a nyaralótulajdonosoknak a Balatoni Szövetség.

Tömegekre számítanak a korlátozások idején a Balatonnál, ezért az üdülőövezetbe érkezőket arra kérik, intézzék el ügyeiket és a bevásárlást lakóhelyükön - írta meg korábban a Balatoni Szövetség kérése alapján az Infostart is. Az InfoRádióban Lombár Gábor elnök, Balatonfenyves polgármestere részletesebben is beszélt a helyzetről.

Az elmúlt egy évben több esetben is látszott, hogy sokan a tónál nagyobb biztonságban érzik magukat, de hogy ez meg is valósuljon, ahhoz az előírások maximális betartása szükséges - fejtette ki. "A Balatont tavaly is sokan használták, és úgy gondolták, hogy ha itt süt a nap és szép a tó, akkor lehetséges, hogy a vírus sem úgy működik, mint másutt. Jelentem, ugyanúgy, sőt! Tehát feleslegesen ne terheljük az itteni kereskedelmi és egészségügyi hálózatot, van elég bajuk így is" – fejtette ki Lombár Gábor.

Nagy valószínűséggel a kereskedők követik az igényeket és felkészültek a várható nagyobb vásárlókörre, de ezzel együtt az a kérés, hogy a nagy bevásárlásokat inkább valamelyik bevásárlóközpontokban végezzék a Balatonhoz érkezők.

Elsősorban természetesen az élelmiszerellátást említette a fokozott vásárlási érdeklődés középpontjaként a polgármester, aki megjegyezte: "mi magyarok olyanok vagyunk, hogy

ha azt halljuk, hogy holnaptól valamilyen intézkedés jön, vagy két-háromnapos hétvége következik, akkor általában felkészülünk egy atomtámadásra, annyira bevásárolunk".

De ezeket el kell hagyni, mert feleslegesek és most csak gondot okoznak - hívta fel a figyelmet.

Megemlítette még az építőanyag-üzletek népszerűségét a nyaralótulajdonosok között, itt szintén azt kérte, hogy legyenek egymásra tekintettel a látogatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×