Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
332.01
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Egy nő padon ül a balatonfüredi Tagore sétányon az őszi napsütésben 2020. október 20-án.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Vannak, akik kifejezetten örülnének is a rohamnak a Balatonnál

A Balatoni Szövetség attól tart, hogy a leköltöző nyaralók miatt berobbanhat a koronavírus-járvány a tóparti településeken, ahol ráadásul ellátási gondokat is okozhatnak a városokból érkezők. A Mátra tetején nagy rohamra nem számítanak, de azért valamennyi többlet-rendeléssel felkészültek a hosszú hétvégére.

Tömegekre számítanak a korlátozások idején a Balatonnál, ezért az üdülőövezetbe érkezőket arra kérik, intézzék el ügyeiket és a bevásárlást lakóhelyükön – írta meg korábban a Balatoni Szövetség kérése alapján az Infostart is. Az InfoRádióban Lombár Gábor elnök, Balatonfenyves polgármestere részletesebben is beszélt a helyzetről. „Mi magyarok olyanok vagyunk, hogy ha azt halljuk, hogy holnaptól valamilyen intézkedés jön, vagy két–háromnapos hétvége következik, akkor általában felkészülünk egy atomtámadásra, annyira bevásárolunk” – fogalmazott többek között.

Balassa Dániel szigligeti polgármester a Népszavának elmondta, egyelőre még nem jelentek meg nagy számban a nyaralótulajdonosok, de arra számítanak, hogy a háromnapos hétvégével változik a helyzet. „Az idén is arra számítunk, hogy lesznek, akik húsvétig, vagy, ha a jelenlegi szigorú korlátozások érvényben maradnak, akár egész tavaszra leköltöznek. Természetesen senkinek nem mondjuk, hogy ne jöjjön le a saját ingatlanába, de a szabályokat itt is ugyanúgy be kell tartani, mint a lakóhelyükön” – magyarázta. A polgármester az esetleges ellátási problémák miatt nem aggódott, ugyanakkor megjegyezte: a vendéglátóhelyek zárva vannak, még elvitelre sem dolgoznak, de

elképzelhető, ha jelentősen nő a nyaralók száma, kinyitnak.

Galácz György balatonmáriafürdői polgármester szerint a két helyi bolt tulajdonosai kifejezetten örülnek a megnövekedett forgalomnak. „Ebből élnek, tehát nekik jó, ha több a vevő” – jelentette ki. Tehát eszük ágában sincs, hogy megkérjenek bárkit is, maradjon otthon.

„Mindenki ott próbálja átvészelni a járványt, ahol tudja és akarja, a szabályokat pedig mindenütt ugyanúgy be kell tartani”

– tette hozzá.

Nagy rohamra ugyan nem számítanak, de azért valamennyi többlet-rendeléssel felkészültek a hosszú hétvégére a Mátra tetején – mondta a lapnak Varró Roland, a galyatetői 965-ös számú vegyesbolt tulajdonosa. A településen szavai szerint harminc állandó lakos él, és nagyjából 15-20 házat használnak afféle nyaralóként a tulajdonosaik. Ha ők valamennyien egyszerre megérkeznének pénteken, akkor sem borulna fel az ellátás, legalábbis a tartós élelmiszerek, üdítők, rágcsálnivalók kitartanának, kenyérből pedig gyorsan tudnák pótolni a készleteke.

Szilvásvárad népszerű település a turisták körében, s jellemző, hogy egy–egy hosszú hétvégén, pünkösdkor vagy húsvétkor akár több ezren is megfordulnak a Szalajka-völgyben, elkirándulva akár az Istállóskői-barlangig is. Az a veszély most nem fenyeget, hogy miattuk megtelnek az éttermek, hiszen mind azok, mind a szálláshelyek zömmel zárva vannak – mondta lapnak Szaniszló László, a falu polgármestere.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×