eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Merényi Gusztáv Kórház felújított pszichiátriai osztálya 2016. március 11-én. A 64 ágyas pszichiátriai osztály teljes körű, a 69 ágyas pszichiátriai rehabilitációs osztály pedig részleges felújításon esett át, a beruházás 69 millió forintba került.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Alakul az új egészségügyi törvény első mérlege

Nem mindenki írta alá az egészségügyi ellátásban dolgozók közül a március elseje, vagyis a hétfő éjféli határidőig az új munkaszerződéseket. Az InfoRádió úgy tudja, a gond nem az orvosoknál, sokkal inkább a szakdolgozóknál jelentkezik. A tisztánlátás végett a szakdolgozói kamara országos felmérést indított.

Az egészségügyben dolgozók mintegy 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte kedden Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt. Az új jogállást azzal új egészségügyi törvénnyel vezették be, amellyel egyebek mellett megemelték a fizetéseket, büntethetővé tették a hálapénzt, jórészt szétválasztották a magán- és állami egészségügyi rendeléseket.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orvosainak és ápolóinak döntő többsége aláírta az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályról a 28 orvos közül öt orvos és két rezidens nem marad az intézményben, az 54 szakdolgozóból pedig 17-en döntöttek a távozás mellett. Bedros J. Róbert főigazgató az Origonak azt mondta, tömeges felmondásokról nincs szó, a kórházban az orvosok és a szakdolgozók 90 százaléka aláírta az új munkaszerződését.

A Telex pedig arról írt, hogy működésképtelenné vált a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház II. számú belgyógyászata, mert a 15 orvosból csak 3-an maradtak. A szegedi klinikák orvosainak többsége pedig csak azzal a kitétellel volt hajlandó aláírni a szerződését, hogy a feltételeket május 31-ig felülvizsgálják, ellenkező esetben felmondanak. Ez utóbbit telefonon az InfoRádiónak is megerősítette a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Később Kincses Gyula titkárságáról írásban azt a választ küldték, hogy az új jogállás szerinti szerződések aláírása az intézmény és a munkavállaló között zajlik, annak közvetítésében a Magyar Orvosi Kamara nem vesz részt.

A múlt heti Kormányinfón az ügyleti díjak kérdése volt napirenden. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bízott az ügy rendezésében, és akkor azt remélte, az orvosok szinte mindannyian aláírják majd az új szerződést. „Összességében az egészségügyi ellátásra a jelenlegi helyzet semmilyen veszélyt nem jelent. Az ügyeleti kérdésekben, egészen biztos vagyok benne, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság olyan javaslatot fog tenni, ami az orvosoknak és az orvoskamarának is elfogadható, megnyugató lesz” – fogalmazott a tárcavezető.

Mindeközben a főpolgármester Facebook-posztjában arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal, lehetőleg még kedden vonja vissza az egészségügyi dolgozókra vonatkozó jogállási változásokat, és kövessen el mindent, hogy a napokban felmondott orvosok és szakápolók visszatérhessenek hivatásukhoz. Karácsony Gergely azt írta, „drámai üzeneteket kapok magam is napok óta budapesti kórházakból, a Szent Imréből, a Jahn Ferenc kórházból, több rendelőintézetből. Más települések, a fővárosi kerületek polgármesterei is kétségbeesetten figyelik, milyen drámai helyzetet állított elő a kormány a településük egészségügyi ellátásában.”

A győri polgármester, Dézsi Csaba András a Facebookon tette közzé, hogy felesége több mint másfél évtizednyi munka után kénytelen távozni a közösen felépített szívkatéteres laborból „Csak azért büntetnek téged azzal, hogy holnaptól már nem végezheted azt a társadalmilag is kiemelkedően fontos munkát, amiben a szakmádban az országban az egyik legjobb vagy, mert a feleségem vagy. Ez szerintem gyalázat. Hiányozni fogsz a műtőből” – írta a városvezető. A Blikknek azt nyilatkozta, hogy az új törvény kimondja, nem lehet alá-fölé rendeltségi viszony rokonok között.

Felmérést indított a szakdolgozói kamara

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke még az aláírási adatok délutáni bejelentése előtt az InfoRádiónak nyilatkozva közölte emlékeztetett: pár héttel korábban, amikor első ízben találkoztak az országos kórházi főigazgatóval, a kamara jelezte, ha egy-egy intézményből akár csupán húsz kolléga is elutasítja majd az új szerződését, akkor ez is országosan mintegy kétezer szakdolgozó távozását eredményezheti, ami bizonyos osztályok működésének egyértelmű ellehetetlenülésével járhat. De már két–három fő kiesése is ellátási nehézségekhez vezethet ebben a különösen nehéz, járványügyi helyzetben – tette hozzá.

Balogh Zoltán arra is kitért, a tisztánlátás végett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara a keddi napon felmérést indított a tagtársai körében, hogy az érintettek hogyan nyilatkoztak az új szerződések tekintetében. A felmérés – a létszámokon túl – a szerződéskötések körülményeit, illetve a kollégák jövőbeni elképzeléseit is fel kívánja tárni, annak érdekében, hogy a döntéshozók felé újabb javaslatokkal állhasson elő a MESZK.

A kamara maga is rendelkezik ugyanis konkrét alapjavaslatokkal, amelyeket a múlt héten már megküldött az Országos Kórházi Főigazgatóság részére, az azonban nem talált nyitott fülekre. Balogh Zoltán viszont bízik abban, hogy a kialakult helyzet, és a szakdolgozók véleménye majd új megközelítésben tudja megvilágítani azt a humánerőforrási hiányt, amit most az egészségügynek el kell viselnie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×