Infostart.hu
eur:
382.01
usd:
327.82
bux:
108992.51
2025. december 5. péntek Vilma
Tihanyi Zsuzsanna zongoraművész előadása a Bach Mindenkinek Fesztiválon a Fővám téri Nagycsarnokban 2018. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Bach-muzsika idén is mindenkinek, mindenhol

Idén március 16-án kezdődik az ingyenes Bach Mindenkinek Fesztivál, amely a templomokon, koncerttermeken kívül iskolákba, kórházakba és a közterekre is elviszi Bach zenéjét. A tavalyi ingyenes koncerteken adományt gyűjtöttek, amely bevételből most létegesztetőgépet kapott a Bethesda Gyermekkórház.

A 2015-ös kezdő esemény után, amely Budapest belvárosában, öt helyszínen, egy mini rendezvénysozatként startolt, addig 2019-ben a fesztivál 5. évfordulóján már több mint 70 településen, 400-nál is több koncertet tartottak – ismertette az InfoRádiónak Kovács Zalán László tubaművész, a fesztivál igazgatója. A fesztivál elhivatottsága, és egyben alapszabálya is, hogy

valamennyi művész tiszteletdíj nélkül, vagyis önkéntességből vesz részt,

amely – mint az igazgató fogalmazott –, egy hungarikum. „A fesztivál nevében is benne van: Bach mindenkinek, vagyis, hogy a klasszikus zene ősatyjának a művein keresztül a magas kultúra mindenkihez eljusson.”

Kovács Zalán László az elmúlt évi gyűjtésre kitérve megjegyezte, bár a fesztivál mindenki számára ingyenes, gondolván az adakozó kedvűekre, úgy döntöttek, hogy az esemény helyett a Bethesda Gyermekkórház támogatására kínálnak fel lehetőséget. Ennek során 4 millió forint jött össze a fesztiválhelyszíneken, ami a bankszámlás befizetésekkel és egyéb adományokkal kiegészülve lehetővé tették, hogy a keddi napon egy 13,5 millió forintos, vágyott

új lélegeztető-altatógéppel ajándékozzák meg az intézményt

– tette hozzá a tubaművész.

A Magyar Kórházszövetséggel együttműködve, a fesztivál fellépői számos egészségügyi intézménybe is elvitték Bach zenéjét, így a többi között a Bethesda Gyermekkórházba is. „Ezek olyan megható pillanatok voltak, amelyek még a sokat látott és gyakorlott orvosok és ápolók szemében is számos esetben könnyet csalt” – idézte föl Kovács Zalán László, hiszen „a gyógyulás mindig a lélekben kezdődik”. Emiatt is döntöttek úgy, hogy az idei évbe is egy jótékonysági gyűjtés lehetőségét biztosítsák a Bach Mindenkinek Fesztivál keretében.

2020-ban már több mint 100 településén szólal meg Bach muzsikája hangversenytermekben, templomokban, iskolákban, kórházakban, aluljárókban és tereken

március 16. és 22. között

– tette hozzá a fesztiváligazgató, aki reményei szerint minden egyes területen tovább tud épülni és bűvölni a rendezvényük, amelyről további információk érhetők el a hivatalos honlapján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×