Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
316.37
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőiének tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a Képviselői Irodaházban 2018. április 18-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Tóth Bertalan: nem valami véget ért, hanem valami most kezdődik

Megtört a jég – az MSZP elnöke fogalmazott így az InfoRádiónak baloldal budapesti eredményváró központjában. Tóth Bertalan szerint úgy tűnik: az ellenzék több nagyvárosban is lehetőséget kap arra, hogy bizonyítsa a kormányzóképességét.

Nem szeretné elkiabálni, de szerinte beérett az a stratégia, amelyet követtek, amelyet a Magyar Szocialista Párt végig képviselt, hogy létre kell hozni azt az ellenzéki szövetséget, amellyel le lehet váltani a Fidesz helytartóit, nemcsak Budapesten, hanem nagyobb városokban is – fogalmazott Tóth Bertalan, aki szerint megtört a jég. Vagyis az a cél, amit kitűztek, azt a választók is akceptálták, tette hozzá.

Ahol eddig ellenzéki polgármester volt, ott alapvető céljuk volt, hogy az is maradjon, amit például Márki-Zay Péter várhatóan hozni is fog, mondta, hozzátéve, hogy jó híreket hallottak Miskolcról, Pécsről, Tatabányáról és Dunaújvárosból is, és bízik benne, hogy lesznek további olyan települések, ahol nem feltétlenül a polgármesteri címet, de sok helyen egyéni listás önkormányzati képviselőjük lesz.

Mint mondta,

igazi áttörést tudtak elérni.

Bár nyilvánvalóan egy polgármesternél a teljesítménye is számít, de nagyobb városokban az országos politikának is van befolyása, és tulajdonképpen az a mestertervet, amit eddig a Fidesz alkalmazott, hogy elaprózott ellenzék mellett egy tömb szavazóval tud sikert elérni, ezt tudták most megtörni, fogalmazott. Azzal, hogy létrehozták az ellenzéki szövetséget a fővárosi kerületekben és a főpolgármester jelölésnél, valamint a megyei jogú városok zömében.

Szerinte ma nem valami véget ért, hanem valami most kezdődik, és az biztos, hogy

törés van a pajzson,

és majd a leendő polgármestereknek és leendő testületeknek kell bizonyítania azt, hogy az ellenzék tud kormányozni, el tud vezetni egy települést, egy várost., mert ezzel tudják bizonyítani, hogy van valós alternatíva Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×