Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Orvosok és nővérek ellátnak egy koraszülött gyermeket a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház Gyermekosztályának Perinatális Intenzív Centrumában 2018. november 14-én. A koraszülöttek világnapja 2011 óta november 17-e, ezen a napon a 37. hét előtt született és a 2500 gramm súlyt el nem érő újszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet.
Nyitókép: Balázs Attila

A szakdolgozók is megkaphatják a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat

Idén ősztől már egészségügyi szakdolgozókat is lehet jelölni a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra – jelentette be a díjat létrahozó Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány.

Második évét zárta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj, amely sikerén felül nagy társadalmi megmozdulást is eredményezett, mondta az InfoRádiónak nyilatkozva Jójárt Ferenc, aki elárulta azt is, az idei áprilisi díjátadón ötlött fel bennük, hogy az orvosok mellett az egészségügyi szakdolgozókat is elismerésben részesítenék, hiszen az ő munkájuk is nélkülözhetetlen a gyógyulás érdekében.

A díjat szeretnék kiterjeszteni, de a pontos mikéntjét még nem dolgozták ki, hiszen az orvosi díjjal kapcsolatban is több mint ezer ajánlás és több mint százezer szavazat futott be korábban, ami – szavai szerint – rendkívül komoly informatikai háttérapaártust igényel.

"Nem tudunk természetesen mindenkinek díjat adni, aki erre alkalmas, vagy érdemes volna, de az elismerést szeretnénk közvetíteni a nővérek, szakápolók, műtősök és még sorolhatnám, szakasszisztensek számára, akik áldozatos munkát végeznek az egészségügyben" – emelte ki. Vagyis a díj kicsit mindenkié lenne, hiszen már a jelölés is egyfajta elismernek számít, jegyezte meg Jójárt Ferenc.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is szeptemberben, Szent-Györgyi Albert születésnapjának az évfordulóján ismertetik majd a részleteket a jelöléssel, valamint a szavazással kapcsolatban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×