INFORÁDIÓ 
2019. március 22. péntek
Beáta, Izolda

csok

venezuela

szlovákia

napinfo

Szeptemberig bevezetik a falusi csok intézkedéseit - a nap hírei

Szeptemberig bevezetik a falusi csok intézkedéseit - a nap hírei

Infostart

Legkésőbb szeptember elsején hatályba lépnek a falusi csokról szóló intézkedések; éjszakai repülési tilalom bevezetését szeretné elérni a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a főpolgármester; elrendelte Venezuela brazíliai határának lezárását a hivatalban lévő elnök. A nap hírei

Döntött a falusi csok bevezetéséről a kormány, a rendelkezések legkésőbb szeptember 1-jével lépnek hatályba - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta: az 5 ezer fő alatti településeken élők egy gyermek vállalása esetén új lakás vásárlásánál 600 ezer, 2 gyermek esetén 2 millió 600 ezer, 3 gyermek vállalása esetén 10 millió forintot vehetnek igénybe. A tárcavezető hozzátette: a támogatás használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is felhasználható. Szólt arról is, hogy Budapesten 2021-ig egy több mint 20 ezer szurkolót befogadni képes multifunkciós csarnok épül fel a kézilabda Európa-bajnokságra.

Éjszakai repülési tilalom bevezetését szeretné elérni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a főpolgármester. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén az egyik legfontosabb kérdés volt a repülőgépek okozta zajszennyezés kezelése. Azt mondta: a főváros azt kérte, hogy legyen teljes repülési tilalom éjfél és hajnali öt óra között, változtassanak a berepülési útvonalon, a zajszennyezést pedig másképp mérjék, és az ellenőrzést vegye át a közlekedési hatóság. Emellett azt is közölte: elektronikus és időalapú jegyrendszert vezetnek be a fővárosi közösségi közlekedésben, várhatóan a jövő év végére.

Miskolcra telepít szervizközpontot a Lufthansa csoport repülőgép-javítással és - fenntartással foglalkozó vállalata - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: a 400 munkahelyet teremtő 43 milliárd forintos beruházáshoz a magyar kormány képzési támogatással járul hozzá. Közölte: a repülőhajtóművek alkatrészeit javító miskolci központ nem csupán a német, hanem más légitársaságok gépeit is fogadja majd.

Az autóipart nevezte a legbonyolultabbnak a mesterséges intelligenciák alkalmazásánál az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László a Continental budapesti fejlesztő központjának átadásán beszélt erről. Jens Brüning, a központ vezetője elmondta: az év végére száz mérnök dolgozik majd, az alkalmazotti kör fele már ott van. Az új központ a német székhelyű Continental magyarországi működését az automata vezetéshez szükséges megoldásokkal látja el.

Érvénytelennek nyilvánították a nyaralóhajózási programban kikötőfejlesztésre beérkezett ajánlatokat, mert azok jóval túllépték volna a megszabott keretet. Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az Utazás kiállításon elmondta, hogy a kikötőfejlesztési feladatot 5 kisebb egységre bontják. Révész Máriusz bemutatta a nyaralóhajózási programban vásárolt első hajót is.

A miniszterelnök által bejelentett családtámogatási csomag egyes elemeit bírálja a Jobbik. Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke fontosnak nevezte, hogy ne csupán kedvezményes hiteleket, hanem a mostani, minimális helyett érdemi támogatást kapjanak a használt lakást vásárlók. Az ellenzéki politikus az adott régió ingatlanáraival arányban álló értékplafont bevezetését sürgette.

Elrendelte Venezuela brazíliai határának lezárását a hivatalban lévő elnök és ugyanezt tervezi Kolumbia esetében. Nicolás Maduro televíziós beszédében provokációnak minősítette a Venezuelának szánt külföldi segélyek felhalmozását a két országban, ahonnan az ellenzék hét végén akarja bejuttatni a szállítmányokat az ő akarata ellenére. Egy képviselő szerint három határátkelőnél fogadják a szállítmányokat szombaton.

Egy 21 pontos útmutatóról tanácskoztak a püspökök a kiskorúak elleni erőszakról összehívott találkozón első napján. Ferenc pápa megnyitó beszédében azt mondta: Isten népe konkrét lépéseket vár a kiskorúak védelmében. A javaslatok között szerepel a többi között a tömegkommunikációs eszközökkel való együttműködés a hamis vádak és rágalmak elkerülésére. A vasárnapig tartó tanácskozáson szó volt a visszaélést elkövető papok kitaszításáról a papi rendből.

Megölték Szíriában a 2015. novemberi párizsi merényletek egyik fő szervezőjét. Hivatalos források szerint Fabien Clain francia dzsihadistával az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes koalíció végzett. Az ő hangja volt hallható a francia nyelvű felvételen, amelyen az Iszlám Állam terrorista szervezet vállalta a 130 halálos áldozatot követelő támadásokat.

Pozsonyban és több más szlovákiai, illetve külföldi városban is tüntetésekkel emlékeztek az egy évvel ezelőtt meggyilkolt oknyomozó újságíróra, Ján Kuciakra és mennyasszonyára. A szlovák fővárosban a tömeg a kettős gyilkosság független kivizsgálását, a gyilkosság megrendelőjének kézre kerítését, illetve Robert Fico teljes távozását követelte a közéletből. Ján Kuciakot és menyasszonyát tavaly február végén gyilkolták meg családi házukban.

Nyitókép: Pixabay.com
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    Portfolio    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018