Infostart.hu
eur:
388.72
usd:
337.02
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Gyárat létesít Magyarországon az Airbus - a nap hírei

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére tartottak kormányellenes demonstrációt az MTVA székháza előtt. Jövőre várhatóan 150 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege pedig átlépheti a 200 ezer forintot. Január harmadik hetében szavaz a brit parlament a Brexit feltételeiről szóló megállapodásról. A nap legfontosabb hírei december 17-én.

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére tartottak kormányellenes demonstrációt az MTVA székháza előtt.A tüntetés résztvevőinek egy része a beszédek elhangzása után a közmédia épülete előtt maradt. Már nincs ellenzéki képviselő az épületben. Ellenzéki képviselők egymás után szólaltak föl, azt hangoztatták, hogy a tüntetéseket a kormány bukásáig folytatják. Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta: ha az államfő aláírja a túlóratörvényt, akkor elindul a sztrájkok szervezése. Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere a kormány elszámoltatását ígérte. Hétfő délelőtt erővel távolították el a biztonsági őrök az MTVA épületéből Hadházy Ákost és Széll Bernadettet, akik az ellenzék ötpontos petícióját akarták felolvasni a közmédiában. A történtek miatt rendkívüli parlamenti ülést és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ellenzék. Feljelentést tesz a MTVA és a Kunigunda utcai épületet védő biztonsági szolgálat, mert a biztonsági őrök egyike megsérült.

Jövőre várhatóan 150 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege pedig átlépheti a 200 ezer forintot- értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, hogy ez lenne a kormány javaslata arra az esetre, ha a munkáltatók és a munkavállalók nem jutnának egyezségre a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Mészáros Melinda a LIGA szakszervezetek elnöke az InfoRádióban elmondta: a javaslat közelít a szakszervezeti oldal álláspontjához. Perlusz László a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára ugyanakkor úgy nyilatkozott: túlterhelné a magyar kis- és közepes vállalkozókat egy újabb, jelentősebb minimálbér és garantált bérminimum emelés.

Helikopterekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemet létesít Magyarországon az Airbus Helicopters, a 2021-re elkészülő beruházással több száz munkahely jön létre. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a beruházás konkrét helyszínéért két kelet-magyarországi város verseng, a döntést jövő év elején hozzák meg és azután véglegesítik a költségvetési támogatásról szóló megállapodást. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a két fél közötti együttműködés kiterjed még a honvédség részéről 36 új helikopter beszerzésére.

Eddig 30 ezer fiatal kapta vissza sikeres nyelvvizsgája díját. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról is beszámolt, hogy a Családok évében 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját legfeljebb 25 ezer forintig. Novák Katalin hozzátette: bízik abban, hogy a fiataloknak szóló két támogatási forma népszerűsége töretlen marad.

Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Palkovics László tárcavezető az InfoRádióban elmondta: az egyezmény szerint a tárca start up cégek indítására ösztönözné az egyetemistákat, illetve önkéntes mentorprogramot is indít. Hozzátette: Magyarország nem teljesít jól az úgynevezett startup cégek számában, aminek hátterében az állhat, hogy a fiatalok az egyetem elvégzése után nem motiváltak saját vállalkozás indításában.

Újabb emeletes motorvonat szállításáról írt alá megállapodást a Máv-Start és a Stadler, a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén. A vasúttársaság által rendelt első 11 szerelvény várhatóan 2019 végétől szállítja majd az utasokat a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalakon. A mostani szerződésben megrendelt újabb 8, emeletes motorvonat pedig 2021 elejéig állhat forgalomba.

Január harmadik hetében szavaz a brit parlament a Brexit feltételeiről szóló megállapodásról - jelentette be a londoni alsóházban a brit kormányfő.Theresa May azt is hangsúlyozta: az unióval kötött egyezségről január 7-én kezdődik meg a vita. A Brüsszellel elért kilépési megállapodásról a londoni alsóháznak az eredeti tervek szerint múlt kedden kellett volna szavaznia, de Theresa May elhalasztotta a voksolást.

Megerősítette az Európai Bíróság a lengyel legfelsőbb bírósági törvény végrehajtásának felfüggesztését. A korábbi döntés elrendelte a vitatott lengyel legfelsőbb bírósági törvény aggályos rendelkezéseinek felfüggesztését és ideiglenes intézkedésként felszólított a kényszernyugdíjazott bírák visszahelyezésére. Andrzej Duda lengyel elnök közben jóváhagyta a parlament által korábban megszavazott törvénymódosítást, amely értelmében visszatérnek munkahelyükre a legfelsőbb bíróság korábban nyugalmazott tagjai.

Egyelőre nem választ új elnököt a Nissan felügyelőbizottsága. A japán hatóságok a múlt héten emeltek vádat a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködés elnöke ellen, mert a vád szerint eltitkolta személyes jövedelmét. A Nissan és a Mitsubishi minden posztjáról felmentette Carlos Ghosn-t a letartóztatás után. A Renault viszont megerősítette posztján a vezérigazgatót.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×