Infostart.hu
eur:
386.26
usd:
331.68
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Brexit: megérzi majd az uniós büdzsé - lapszemle

A Magyar Idők a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkárával közölt interjút. Takács Szabolcs szerint a brexit fő tanulsága az, hogy az Európai Uniót vezető elitnek meg kell hallgatnia az emberek véleményét.

A Magyar Idők a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkárával közölt interjút. Takács Szabolcs szerint a brexit fő tanulsága az, hogy az Európai Uniót vezető elitnek meg kell hallgatnia az emberek véleményét. Az államtitkár a lapnak arról is beszélt, hogy az uniós költségvetésben is érezni lehet majd az egyik legkomolyabb nettó befizető ország hiányát. Szerinte 2020 után is meg kell őrizni az integráció olyan sikerterületeinek finanszírozását, mint a kohéziós politika és a közös agrárpolitika.

A Népszava arról ír, hogy a polgármesterek, vidéki vállalkozók és önkormányzati képviselők úgy látják: a falusiakkal fizettetik majd ki az alsóbbrendű utak felújítását, a kormány ugyanis jövőre felemeli a tíznapos autópálya-matrica árát, éppen arra hivatkozva, hogy részben ebből finanszírozzák majd a falvakba vezető utak fejlesztését. A programra a kormány 150 milliárd forintot szán, ez viszont kevés a kivitelezéshez, ezért január elsejétől 5,8 százalékos útdíjemelés lesz, a tíznapos autópálya-matrica árát pedig a korábbi 2975 forintról október 1-től 3500 forintra emelték.

Az Agrárszektor riportere Robert Geisttal, az Eurochem regionális vezetőjével beszélgetett. Az interjúból kiderül, hogy a vállalat a világ három olyan műtrágyagyártójának egyikévé válik, amelyik mindhárom fő tápelem előállítására képes. Magyarországon a mezőgazdasági termelők inkább az összetettebb tápanyag-utánpótlási megoldásokat keresik, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak, és sokkal költség-hatékonyabbak – írja a portál.

A Portfolio arról ír, hogy a Kéménymentes Belváros programjának részeként FŐTÁV Zrt. átvezeti a távhőt Budáról Pestre. Az Erzsébet hídon átívelő távhővezeték-rendszer része a 2022-re egységes hálózattá épülő budapesti hőgyűrűnek, amely összeköti majd a jelenleg szigetszerűen működő hőkörzeteket. A cég hosszú távú célja egy tisztább, élhetőbb levegőjű főváros megteremtése.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×