Infostart.hu
eur:
361.51
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Nem hibázott a menekültügyi hivatal a Gruevszki-ügyben a belügyminiszter szerint - a nap hírei

Elutasítja a tervezett túlóra-szabályozást a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A brit kormányfő szerint a parlamenti elutasítás le is állíthatja a Brexitet.

Nem tudott érdemben tárgyalni a Gruevszki-ügyről az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, mert a kormánypárti képviselők nem szavazták meg a rendkívüli ülés napirendjét. Pintér Sándor belügyminiszter a testület előtt kijelentette: a bevándorlási hivatal szakszerűen és törvényesen adott tájékoztatást a volt macedón kormányfő menekültügyi eljárásáról. Mirkóczki Ádám, a bizottság elnöke szerint az ügynek nemzetbiztonsági jelentősége van: ki kell derülnie, hogy volt-e a magyar hatóságoknak vagy titkosszolgálatoknak szerepe, történt-e törvénysértés, illetve hogyan lehet az Európai Unióban egy köztörvényes bűnözőt menekültként befogadni.

Alapos indoklást vár az Európai Unió a magyar miniszterelnöktől a volt macedón kormányfő menekültstátusa ügyében – közölte Johannes Hahn szomszédságpolitikáért felelős biztos. Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy reagált, hogy az Európai Bizottság tavaszi országjelentése szerint Macedóniában fennáll az igazságszolgáltatásba való politikai beavatkozás veszélye. Közben a Jobbik Brüsszeltől kért tájékoztatást, hogy vizsgálta-e a jogállamiság helyzetét a nyugat-balkáni államban. Előzőleg Szkopje hivatalosan is kérte Nikola Gruevszki kiadatását Magyarországtól.

Elutasítja Munka törvénykönyvének módosítását a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Az érdekképviselet attól tart, hogy a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára, ha az Országgyűlés elfogadja két fideszes képviselő indítványát.

A devizahiteles perek költségmentességét javasolja az MSZP. Mesterházy Attila, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közölte: ismét benyújtja az országgyűlésnek a 2011-ben már beterjesztett javaslatot. Hozzátette: miután a kormánypártok és a nemzeti bank is azt tanácsolta a devizahiteleseknek, hogy forduljanak bírósághoz, úgy ésszerű, ha az állam segítséget ad nekik.

Visszavonta Kovács Attila országos tisztifőorvos megbízását az emberi erőforrások minisztere. A feladatokat átmenetileg a helyettes tisztifőorvos, Szabó Enikő látja el.

A Közlekedő Tömeg Egyesület értesülése szerint 13 vasútvonal bezárására készül a MÁV. A civil szervezet úgy tudja, hogy a MÁV-Start vezérigazgatójának döntése alapján először a Nyíregyháza-Nyírbátor és Mátészalka-Csenger vonalakon szüntetnék meg a közlekedést december elején.

A Székesfehérvári Törvényszék első fokon 8 év fegyházbüntetésre ítélte a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóját. Az intézmény egyik volt nevelője pedig három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A vád szerint a két férfi több kiskorú fiút zaklatott, éveken át szexuálisan kihasználta őket. A volt intézményvezetőt szexuális erőszakért is elítélték.

A brexitről szóló politikai nyilatkozat ügyében jelentős előrelépés történt, de a végleges megállapodást még nem sikerült tető alá hozni a brit miniszterelnök és az Európai Bizottság elnökének brüsszeli találkozóján. Theresa May előzőleg azt mondta: leállhat a brexit-folyamat, ha a londoni parlament elveti a kilépés feltételrendszeréről kidolgozott megállapodás-tervezetet.

Túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett Olaszországgal szemben az Európai Bizottság. A testület aggályosnak minősítette a jövő évi költségvetési tervezetet, amelyet ellentétesnek tart az uniós szabályokkal és az olasz vállalásokkal. Róma és Brüsszel között már hetek óta tart a vita az olasz költségvetésről, amely a vártnál nagyobb hiányt tervezett jövőre.

Lengyelországban módosította a legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazásáról szóló törvényt a parlament alsóháza. A jogszabályt korábban a lengyel ellenzék mellett az Európai Bizottság is bírálta, az Európai Bíróság pedig október végén ideiglenes hatállyal elrendelte, hogy fel kell függeszteni a nyugdíjkorhatárra vonatkozó előírásokat.

Egységes uniós nyilatkozatot követel az antiszemitizmussal szemben az osztrák kancellár. Sebastian Kurz az európai zsidóság védelméről tartott bécsi konferencián fontosnak nevezte, hogy a zsidók nagyobb biztonságban élhessenek Európában.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×