eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Szemben Tarlós István főpolgármester (k), Bagdy Gábor pénzügyekért felelős (b), Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért (b2) és Szeneczey Balázs (j) városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, valamint Sárádi Kálmánné főjegyző (j2) a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2018. május 30-án.
Nyitókép: Bruzák Noémi

A főváros együttműködést kínál az autósoknak

Várhatóan 2019 júniusában kezdődhet el a budapesti Széna tér felújítása, amely a tervek szerint 2020 végén fejeződik majd be. A fővárosi önkormányzat együttműködési megállapodást köt a Magyar Autóklubbal a közlekedésbiztonság további erősítése érdekében.

Zöld köztér a Széna térből

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadta a Széna tér felújításának tervezéséhez és kivitelezéséhez szükséges dokumentumokat. Az elfogadott megvalósítási megállapodás szerint a tér terveztetése, a szükséges engedélyek megszerzése 2019 júniusának végén fejeződhet be. A kivitelezés 2020 végén fejeződhet be.

A közgyűlés által elfogafott dokumentumok szerint a Széna tér jelenlegi állapotában rendkívül elhanyagolt terület. A buszmegállók és buszvárók jelentős területet vesznek el a térből, a buszváró építmény tér felé fordított hátfala pedig rendkívül lehangoló képet mutat. A téren semmilyen utcabútor nem található, a terület jelenleg kizárólag közlekedési funkciókat szolgál.

A cél, hogy az autóbusz-végállomás megszüntetésével és a terület átalakításával,

felújításával a Széna teret igazi használható, minél nagyobb zöldfelületet magába foglaló köztérré alakítsák.

Ennek érdekében az előzetes elképzelések szerint megszűnne az Ostrom és a Hattyú utca közötti parkoló is, valamint rendeznék a Csalogány és a Hattyú utca kapcsolódó szakaszait is. Csökkenne a zaj- és a levegőszennyezettség, továbbá a környezet minősége, építészeti értéke és használhatósága is jelentősen javulna. A felújítás összköltsége mintegy 2,5 milliárd forint.

A tervek szerint szeptemberben kezdődhet meg a belvárosi Vörösmarty tér és környékének felújítása, amely várhatóan több ütemben eltart majd jövő év augusztusának végéig.

Megújul a Vörösmarty tér és környéke

A testület egyhangúlag adta tulajdonosi hozzájárulását a tér felújításához az V. kerületi önkormányzatnak mint projektgazdának. A komplex felújítás elsődleges célja a környező utcákkal egységes arculat kialakítása, a Vörösmarty tér jelenleg is domináló gyalogos forgalmának megtartása, a közösségi tér jelleg fejlesztése, valamint az időszakos vásárok közműellátásának előkészítése.

A tér mellett felújítják a Deák Ferenc utca Bécsi utca és a Vigadó épülete közötti szakaszát, a Vigadó utcát, valamint a Harmincad utcát. A rekonstrukció során a teret egyedi, természetes lapkővel burkolják le, valamint megújítják a forgalomtechnikai elemeket, az úttartozékokat – a szegélyeket, a parkolásgátló elemeket, a faveremrácsokat – és az utcabútorokat. Továbbá korszerűsítik a felszíni vízelvezetést, felújítják, illetve cserélik a közműveket és fejlesztik a világítást is.

A téren az egészséges fák megtartása mellett, további fákat ültetnének, illetve a Vörösmarty szobor körül gyepes felület létesítenének. A kivitelezési munkák tervezett kezdete szeptember eleje, a projekt befejezésének végső határideje jövő év augusztusának vége. A felújítást teljes egészében a kerület finanszírozza belügyminisztériumi támogatásból tervezetten, bruttó 1,6 milliárd forintból.

A tervezett ütemezés szerint a kivitelezés a téli és a tavaszi vásár miatt kettő, illetve másfél hónapig szünetelne.

Megállapodás a Magyar Autóklubbal

Az ülésen elfogadták azt az előterjesztést is, miszerint szükséges a közutakon és járdákon egyre gyakrabban megjelenő, új típusú közlekedési eszközökre – segway, elektromos roller, beerbike – is kellő figyelmet fordítani. A legfontosabb cél, hogy a közlekedés rendje és biztonsága érdekében használatukra egyértelmű szabályozás vonatkozzon, viszonyuk a közlekedés egyéb résztvevőivel jól körülhatárolt legyen.

A fővárosi önkormányzat kiemelten fontosnak tarja az autós társadalom érdekeinek érvényre jutását

– áll a Magyar Autóklubbal kötött megállapodásban. A főváros arra törekszik, hogy az autós társadalom a budapesti közlekedésben betöltött szerepe arányában – az autóklubon keresztüli – szervezett keretek között kapjon lehetőséget a főváros közlekedésével összefüggő jogalkotási folyamatok véleményezésében. Tarlós István főpolgármester közölte, a kerékpárosokkal is készülnek együttműködési megállapodás megkötésére.

Újra lesz autómentes nap

A közgyűlés döntése alapján Budapest immár tizenhetedik alkalommal csatlakozik az Európai mobilitási héthez, amelynek központi eseményeként tartják az Andrássy úti mobilitási hétvégét és szervezik meg az autómentes napot. Az eseményt Európa-szerte minden év szeptember 16. és 22. között rendezik meg. A kampány célja, hogy bátorítsa a tagállamok helyi hatóságait, hogy vezessenek be és népszerűsítsenek fenntartható közlekedési intézkedéseket, és felhívják a lakosság figyelmét a közlekedés alternatíváira.

Stratégiai megállapodás a MOL-lal

A főváros és a MOL stratégiai megállapodás megkötésével kívánja továbbfejleszteni és elmélyíteni eddigi együttműködését. Ennek legfontosabb területe a közlekedés, illetve az ahhoz kapcsolódó környezeti szempontok – mint a károsanyag-kibocsátás csökkentése vagy a levegőminőség javítása – lehető leghatékonyabb érvényre juttatása.

A dokumentum érinti a fenntartható közlekedésfejlesztés és a hatékonyabb energiafelhasználás, valamint a gyalogos, a kerékpáros valamint a közösségi közlekedés területén kialakítható együttműködési lehetőségeket. A stratégiai megállapodásban szerepet kapnak az innováció ösztönzése, a helyi gazdaság versenyképességének támogatása, az új vagy megújuló közösségi terek létrehozása, továbbá új sporttámogatási rendszer kidolgozása.

A főváros továbbá arról is döntött, hogy új parkolási fizetőövezeteket alakítanak ki Újbudán és Zuglóban.

Ellenzéki meglátások

A Jobbik szerint legalább tízezer újabb P+R helyre van szükség ahhoz, hogy érzékelhetően javuljon a parkolási helyzet a fővárosban. A Fővárosi Közgyűlés jobbikos tagja, Tokodi Marcell azt mondta, legfeljebb 80 milliárd forintba kerülne e helyek megépítése. Az ellenzéki képviselő azt sürgette, hogy

BKK-bérlettel ingyen lehessen használni ezeket a parkolóhelyeket, amelyekhez többszintes, a közösségi közlekedéshez kapcsolódó parkolóházakat kellene építeni.

A Demokratikus Koalíció képviselője, Gy. Németh Erzsébet szerint a budapesti parkolási rendszer az autósok megsarcolása. A politikus azt mondta, arra szükség van, hogy díjat szedjenek a parkolásért, de arra nincs, hogy a kerületi polgármesterek "hoci-nesze alapon", a másik kerületnek kedvező módon támogassák a már szükségtelen zónakiterjesztéseket és díjemeléseket. Kifogásolta azt is, hogy

az ebből származó, évi 10-14 milliárd forintos bevételt nem forgatják vissza a P+R rendszer és a közösségi közlekedés fejlesztésébe.

Hatszáz városligeti fát vehet ki a védettség alól a Fővárosi Közgyűlés, így azzal lehet számolni, hogy ezeket kivágják – ezt Gál József, a testület LMP-s tagja vetette fel. Kifogásolta, hogy

a közgyűlés úgy tárgyalja a városligeti építési szabályzat módosítását, hogy csak éjfélkor jár le az egyeztetési határidő,

így a látszata sincs meg annak, hogy megkérdezik az embereket a témában. Problémaként említette, hogy a módosítás a 80 négyzetméteres vendéglátóhelyek számára 500 négyzetméteres terasz kialakítását teszi lehetővé. A tervmódosítás nyomán egy kis botanikus kert és egy játszótér is megszűnhet - tette hozzá.

Tarlós István főpolgármesternek el kell döntenie, kiket képvisel: Budapestet vagy a Fideszt – jelentette ki az MSZP-s Horváth Csaba. Azt mondta – feltehetően a Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkárságra utalva –, hogy Tarlós Istvánnak vissza kell utasítania, hogy "helytartókat kap, akik nem segíteni, hanem lassítani fogják a munkát". Megjegyezve:

"a budapestiek kétharmada már nemet mondott Orbánra és a Fideszre", és ha a főpolgármester "így folytatja, akkor Tarlósra is nemet fog mondani a budapestiek kétharmada".

A Párbeszéd képviselője, V. Naszályi Márta szerint nincs szükség a Fürjes Balázs által vezetett Budapestért és agglomerációért felelős államtitkárságra. Mint mondta,

2010 óta a fővárostól egyre több forrást és hatáskört vesznek el,

hatásköri és pénzügyi nehézségek miatt mára a beérkezett forrásokat sem tudja felhasználni Budapest, az állam pedig azzal koronázta meg ezt a folyamatot, hogy a város hosszú távú fejlesztésével „törődő” államtitkárt neveznek ki. Az ellenzéki politikus szerint a főváros 2030-ig szóló fejlesztési tervének végrehajtására, nem pedig új kidolgozására volna szükség.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×