Életpálya

„A felelősséget nem akarom elhárítani. Azt hiszem, ha Ön abban a helyzetben lett volna, mint én a nyomozás során, Ön is aláírt volna bármit, amit elé tesznek. Nem csak ütéssel-veréssel lehet kényszert alkalmazni. Velem pl. azt csinálták, hogy éjszaka 10 percenként ébresztettek fel. Egyszóval nem hagytak aludni. (...) Teljesen közömbössé vált ezek után előttem, hogy mit írnak a jegyzőkönyvbe, aláírtam (...)” – ezekkel a szavakkal indokolta beismerő vallomását a bíróság előtt Törzsök Géza, akit – az 1956 utáni Kádári megtorló perekre jellemző módon – leginkább a beismerés tényére alapozva nyilvánított bűnösnek az ügyében eljáró hatóság. Helyzetét súlyosbította a vádirat előéletére vonatkozó megállapítása is, amelyben „reakciós politikai beállítottságú, fasiszta, antiszemita nézeteket valló egyén”-ként bélyegezték meg.

Törzsök Géza 1911-ben született Budapesten. A gimnáziumi érettségi után előbb elvégzett egy fémipari felsőfokú iskolát, majd kitanulta a szabómesterséget. 1934-től katonaként szolgált, a második világháború befejeződésekor főhadnagyként szerelt le. 1944. október 15-én a nyilas hatalomátvételkor jelen volt a várbeli kormányhivatalok megszállásánál, ahol meg is sebesült. Emiatt 1945-ben internálták, majd 1947-ben háborús bűnök vádjával két év börtönre ítélték. Szabadulása után szabóként helyezkedett el.

A forradalmi eseményekbe 1956. október 25-én kapcsolódott be, amikor – a forradalom leverését követő per egyik vádpontja szerint – az élére állt annak a tüntetésnek, amelyik előbb a brit, majd a jugoszláv követség elé vonult. Követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását a Belügyminisztérium Jászai Mari téri épülete, majd a Deák téri rendőr-főkapitányság előtt. Utóbbi helyszínen tagja volt a Kopácsi Sándor rendőrfőkapitánnyal tárgyaló küldöttségnek is. Tőle kapott rendőrigazolványt október végén, a november 4-i szovjet támadás után pedig közvetített az egyetemi forradalmi bizottságok és Kopácsi között. Október végétől a Király Béla vezette hadtápalbizottságban tevékenykedett, amely a nemzetőrség ellátását és fegyverkiutalásainak elbírálását végezte. Későbbi perében terhelő bizonyítékként hozták fel azt is, hogy november negyedike után a lakóhelye közelében, a Lehel úton átvette az egyik angyalföldi felkelőcsoport irányítását, tehát helyismerete révén kijuttatta a felkelőket az őket bekerítő szovjet csapatok gyűrűjéből. A szabadságharc leverését követően rövid ideig röplapokat terjesztett.

1956. december 5-én tartóztatták le. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Fekete László vezette népbírósági tanácsa szervezkedés vezetésének vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte 1957. szeptember 7-én. Az ítéletet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette népbírósági tanácsa 1957. december 27-én jogerőre emelte. Ítéletét – a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán – a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának Lee Tibor vezette Elnöki Kollégiuma 1958. május 15-én súlyosbította halálos ítéletre. Az indoklás szerint: „A terhelt egész múltja, a Horthy-fasizmus idején tanúsított magatartása, az ellenforradalomban való makacs és törhetetlen kitartása alapján valóban kétségbevonhatatlan, hogy (...) a népi demokratikus államérdek olyan megrögzött ellensége, akinél a leghosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés sem érhet el kedvező eredményt.” Törzsök Gézát május 20-án végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László-Juhász Katalin-Szabó Ivett: Angyalföld 1956 – Emberek, Sorsok, Emlékek. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény – 1956-os Intézet. Budapest, 2006.

Juhász Katalin: Angyalföld 1956. In: 1956 a néphagyományban (szerk.: Bartha Elek, Keményfi Róbert, Marinka Melinda).

Studia Folkloristica et Ethnographica 53. Debrecen, 2009. 556-576. p.

Fekete László Árpád pályája

Vida Ferenc pályája

Lee Tibor pályája

 Idézetek

 „Hét hónapig voltam vizsgálati fogságban. Ez év idegösszeroppanást kaptam, s egy hónapig voltam a Mosonyi utcai rabkórházban. Utána ismét visszavittek a Fő utcára. Megállapították, hogy vércukorsüllyedésem van, s szívem is beteg. Ezek után teljesen közömbössé vált részemről, hogy mit írnak be a nyomozati jegyzőkönyvbe. S bármit is írtak volna, én aláírtam volna, csak befejeződjön mielőbb a pestvidékin való tartózkodásom. Láttam a vizsgálat során, nem arról van szó, hogy a tényeket vegyék fel, ahogy az történt, s így aláírtam mindent, mert közömbös volt teljesen előttem, hogy mit írok alá.”

(Törzsök Géza az első fokú tárgyaláson. BFL XXV. 4.a 3363/57)

 „A bíróság a vádlott védekezését nem fogadta el. Vádlott egész múltja bizonyíték arra, hogy a múlt rendszer hűséges szolgálója és a népi demokratikus rendszer ellensége, aki már 1956. október 23-a után bekapcsolódott az ellenforradalmi mozgalomba, felismervén, hogy itt az idő, maga részéről is megtegyen mindent a népi demokratikus államhatalom megdöntése érdekében.”

(Az első fokú ítélet indoklása. BFL XXV. 4.a 3363/57)

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1958.05.20., kedd

Vasárnap tartották a Magyar-Szovjet Baráti Társaság aktivistáinak országos értekezletét

Részlet Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának felszólalásából:

(...) „A magyar emberek lelkében mélyen él az elismerés és a tisztelet a szovjet nép iránt, amely véres harcok és áldozatok árán szabadságot hozott nekünk és 1956 novemberében újabb segítséget nyújtott a népi hatalom védelmében. A sok önzetlen segítségtől, áldozattól függetlenül is mély tisztelettel és elismeréssel adózik népünk a szovjet népnek, amely saját országában először építette fel a szocializmus világát, legyőzte a fasizmust és zászlóvivője a békeharcnak.” (...)

A boldogság ára

(...) A magyar forradalmi munkásmozgalom véráztatta útját mindenkor a mártírok és élő hősök nagy cselekedetei szegélyezték. Ezrek és tízezrek, egyszerű pártmunkások, aktivisták dolgoznak odaadón, erejüket megfeszítve a pártért és a dolgozó népért. (...) A jellem nem egyik napról a másikra formálódik, habár néha éles összetűzések idején, hamarabb alakulnak át emberek. Az ellenforradalom jó lecke volt azt is megtanulni, hogy némelyik csendes, szerény, legkevésbé sem hivalkodó, korábban háttérben állott elvtársunknak helyén volt az esze és a kommunista szíve, tudta, mit tegyen. (...)