eur:
389.61
usd:
361.92
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Parancsszóra nem áll át a gyermekszervezet, jönnek a nyűgös reggelek

Már most érdemes hozzászoktatni a gyermekeket ahhoz, hogy óraátállítás lesz a hétvégén - mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Póta György szerint a gyermekek szervezetét nem viseli meg az átállás, de fáradság, nyűgösség jelentkezhet náluk.

„Az óraátállítás inkább a családokat viseli meg, mégpedig azért, mert a gyermek nem áll át.

A kicsik szervezete nem foglalkozik az óraátállítással, hanem tartja a saját biológiai óráját.

Ő tehát továbbra is abban az időben akar felkelni, lefeküdni, ebédelni, amikor addig is” - mondta el az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

„A kisgyermekeknél nem megy az, hogy szombaton éjjel átállítjuk az órát és vasárnap már az új idő szerint végzik ugyanazokat a dolgokat, mint addig” - fogalmazott Póta György.

Meglátása szerint az őszi óraátállítás sem szerencsésebb, arra is ugyanez a jellemző.

„Egyszerűen tudni kell, hogy a kisgyermekek szervezete nem áll át parancsszóra. Majd szépen, fokozatosan igazodik az új időszámításhoz. Semmiféle extra zavart nem okoz a szervezetükben az óra eltekerése, de

ha kisiskoláskorban korábban kell kelni, az meg fog látszódni rajtuk, ilyenkor bizony számolni kell a nyűgösebb reggelekkel”

- jelezte a gyermekorvos.

Póta György szerint

a szülők azzal tudnak segíteni, ha már most elkezdik egy kicsit korábban lefektetni a gyermekeket,

és ezzel megnyújtják az átállást.

„Azért jó néhány nap, közel egy hét szükséges ahhoz, hogy minden visszatérjen a szokásos kerékvágásba” - fűzte hozzá a szakember.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×