Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
336.8
bux:
124367.52
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Szijjártó Péter: Mások is át fognak állni erre az oldalra

Szijjártó Péter: Mások is át fognak állni erre az oldalra

Vlagyimir Putyin budapesti látogatásán az amerikai-orosz közeledés lehetséges közép-európai hatásai állnak majd a középpontban - mondta Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A külgazdasági és külügyminiszter a Visegrádi négyekről szólva úgy fogalmazott, sosem volt még olyan szoros és hatékony az együttműködés, mint most.

Az orosz elnök jövő heti látogatásán elsősorban energetikai kérdésekről tárgyalnak majd, például szó lesz a 2021 utáni gázellátásról, a paksi erőmű beruházásról, kiemelten foglalkoznak majd a harmadik országokba irányuló gépipari együttműködésekkel, az oroszországi magyar beruházások helyzetével, és a kulturális együttműködéssel – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

„És, természetesen, ami ennél a nyilvánosság, legalábbis a nemzetközi nyilvánosság számára is érdekesebb, a hogyan tovább a nemzetközi politikában. Az amerikai-orosz közeledés lehetséges forgatókönyve és annak lehetséges hatásai Közép-Európára – ez fogja uralni majd a napirendet.”

A Krím-félsziget bekebelezése miatt bevezetett uniós szankciókat Szijjártó Péter ismét sikertelennek nevezte, hozzátéve, a büntetőintézkedések hatására a magyar gazdaság 6,5 milliárd dollárnyi exportlehetőségtől esett el. Véleménye szerint a kérdést meg kellene vitatnia az Európai Tanácsnak, vagyis a 28-ak állam-, illetve kormányfőit tömörítő testületnek, és nem pedig a legalacsonyabb szinten kellene a szankciós döntéseket meghozni.

„Ha az orosz-amerikai viszonyban beáll egy pozitív fordulat, sokkal hangosabbak és bátrabbak lesznek az országok Európában, amelyek eddig is pedzegették, hogy az orosz-európai együttműködésben előre kellene lépni.

Mások is át fognak állni erre az oldalra,

ha azt látják, nincsen amerikai nyomás Európán a szankciókat tekintve.”

Szijjártó Péter azt mondta, nagyon kevés esélyt lát a minszki megállapodások teljesülésére.

„A minszki megállapodások teljesülésére való várakozás inkább naiv ábrándok kergetése, mint politikai realitás.”

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, Oroszország nem jelent katonai fenyegetést Magyarország számára.

„Oroszország nem jelent fenyegetést NATO-tagállamokra,

mert nem támadna meg egyetlen NATO-tagot sem, ugyanakkor tiszteletben tartom, hogy balti és lengyel barátaink másként gondolkodnak erről.”

Mivel Magyarország egy szövetségbe tartozik ezen államokkal, szolidaritást vállal velük. A tárcavezető erre példaként említette a Visegrádi négyek idén 3 hónapos rotációs rendszerben 150 katonát állomásoztatnak a balti államok területén, javítva az ott élő emberek biztonságérzetét.

V4-ek

Az Egyesült Királyság uniós kilépésével az az ország távozik a közösségből, amely hasonló álláspontot képviselt, mint Magyarország, illetve a Visegrádi 4-ek, vagyis ezzel gyengül ez a regionális együttműködés – mondta Szijjártó Péter.

„Azt is látni kell, hogy

a visegrádi együttműködés soha nem volt olyan szoros és hatékony, mint jelenleg.”

Ez részben az egymásrautaltság, a hasonló gazdasági helyzet, a racionalitás és a négyeken kívülről, az unióból érkező támadások hatásának tudható be – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter.

„Van egy pragmatikus felismerés is:

négyünk hangja sokkal hangosabb együtt, mint külön-külön.

Ma már nem véletlen, hogy a körülöttünk lévő államok azt vetik fel, hogyan lehetne csatlakozni.”

A korábbi döntés szerint azonban a visegrádi együttműködésnek csak négy állama lesz, mert így tudja megfelelően képviselni az érintett országok érdekeit – mondta a tárcavezető. A V4-ek tervei szerint a hangsúlyt idén az észak-déli összeköttetések – benne energetikai és közlekedési hálózatok - javítására, a digitalizáció okozta szorosabb együttműködésre teszik.

„Az jól látszik, hogy a sikereink közösek, mert ha jön egy nagy beruházás Magyarországra, az hoz beszállítókat Szlovákia területére, tehát a gazdasági együttműködés és a befektetők érdeklődésének közös felkeltése közös szempont lesz. Japánból, Koreából vagy Kínából nézve a mi piacaink kicsit, de

ha négyen együtt vagyunk, az szabad szemmel távolról is jobban látható.”

Kiemelt fontosságú 2017-ben az energiabiztonság javítása, illetve a V4-ek globális szerepvállalása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések szerint a háttérsugárzás nem nőtt meg – erről is beszélt az InfoRádió EnergiaVilág című műsorának nyilatkozva Aszódi Attila atomenergetikai szakértő. Közben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Rafael Grossi pénteken bejelentette: a NAÜ egy új nukleáris megállapodás létrehozásán dolgozik az Egyesült Államok és Irán között.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×