Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Jövő évtől lesz változás a közlekedésben

Jövő évtől üzemelteti az állam a főváros környéki HÉV-közlekedést, a fővárossal pedig még idén elszámolnak.

Eredetileg július 1-jén vette volna át a MÁV a HÉV-vonalak üzemeltetését, ugyanis erről állapodott meg a kormányfő és a budapesti főpolgármester tavaly decemberben. Az időpontot azonban elég gyorsan módosítani kellett, mivel a fővárosnak előbb külön társaságba kell kiszerveznie a HÉV üzemeltetését, és ezt tudja majd az állam átvenni.

A feladat koordinálásával megbízott Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InfoRádiónak azt mondta: jelenleg is zajlik a kiszervezés, de november 30-ára már minden készen áll az állami üzemeltetésre. Fónagy János hozzátette: akkor a fővárossal is elszámolnak.

„Jelenleg a főváros havi 500 millió előleget kap. November 30-ával, pontosabban hogy a teljes gazdasági év legyen, december 31-ével fogunk a fővárossal elszámolni, és amennyiben a tényleges és igazolt költségek ezt meghaladják, akkor természetesen azt az állam akkor már mint az új tulajdonos, a fővárossal elszámolja” - közölte Fónagy János.

Az utasok a változásokból egyelőre semmit sem érzékelhetnek, marad a menetrend és a dolgozói állományt is átveszik – hangsúlyozta az államtitkára. Fónagy János kiemelte: bár a főváros a városhatáron túlra közlekedő járatoktól kívánt megválni, és ezt a kérést teljesíti a kormány, azonban ennek jó oldala, hogy az igen idős járműállományt is korszerűsíteni tudják, főként uniós forrásból.

„Nyilvánvaló, hogy ezeket az 50-60-70 éves HÉV-vonalakat – amelyek nagyon jelentős forgalmat bonyolítanak le – az elkövetkezendő években szükséges felújítani. Egyébként a finanszírozás mellett ez volt az átvétel másik fő érve, hogy a főváros és Pest megye eddig nem részesülhetett uniós pénzekben a gazdasági mutatói alapján, ha viszont ezeket a HÉV-vonalakat besoroljuk a MÁV üzletágai közzé, akkor a kötöttpályás fejlesztési programokban részt tudnak venni” - fogalmazott az államtitkár.

Az agglomerációs járatok üzemeltetési költsége évente 15 milliárd forint volt, a jegyárbevétel viszont csak 4 és fél milliárd, az éves több mint 10 milliárdos veszteségtől akart szabadulni és tudott is a főváros, ennek része a HÉV-járatok üzemeltetése.

A tervek szerint a HÉV-et üzemeltető társaságot a MÁV kapja majd meg, a vasúttársaságnál a végleges kormányzati döntéséig ezt nem kívánták kommentálni. Azt azonban Fónagy János is a legvalószínűbb megoldásnak látta, ha a MÁV lesz a HÉV-vonalak új gazdája.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×