Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
330.94
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Hende: egyetlen katona vagy családtagja sem járt rosszul

Hende: egyetlen katona vagy családtagja sem járt rosszul

Egyetlen katona, illetve elhunyt katona családja sem járt rosszul azzal, hogy 2012 óta biztosító társaság helyett a Honvédelmi Minisztérium rendezte az érintettek kártérítését - mondta el az InfoRádiónak Hende Csaba, korábbi honvédelmi miniszter.

„Sohasem volt biztosításuk a katonáknak. A Honvédelmi Minisztériumnak volt biztosítása, amelynek fenntartása azonban aránytalanul költséges volt, és értelmetlennek mutatkozott” - közölte Hende Csaba.

Hozzátette: „a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség mint munkáltató teljes felelősséggel tartozik a katonákat érő mindenféle anyagi és vagyoni kár megtérítéséért.”

Elmondta: a katona számára teljesen mindegy, hogy a minisztérium a maga nevében és a maga javára, de a katona személyében bekövetkező biztosítási eseményre való tekintettel köt-e egy felelősségcsökkentő pénzügyi támaszt jelentő biztosítást, vagy sem.

A korábbi honvédelmi miniszter kifejezte őszinte részvétét az áldozatok családtagjainak.

„A katonák teljes biztonságban voltak régebben is, vannak ma is, és lesznek a jövőben is, hiszen az általuk elszenvedett károkért a Honvédelmi Minisztérium mindenkor száz százalékban helytáll” - hangsúlyozta Hende Csaba.

„A kártalanításra vannak bizonyos kialakult eljárásrendek, vannak bizonyos összegek, amelyek minden hasonló esetben kifizetésre kerülnek a HM részéről a károsultak családtagjainak.

Ez az összeg alapesetben 5 millió forint, de ennél többet is lehet és szokott is a Honvédelmi miniszter egyéni mérlegelés alapján az eset körülményeire tekintettel megállapítani”

- közölte a korábbi honvédelmi miniszter.

Elmondta, hogy azzal, hogy nem biztosítón keresztül történik a katonák biztosítása, több száz millió forintot takarítottak meg az elmúlt néhány évben.

Amikor másfél évvel ezelőtt az életpályamodellről volt szó, az is felvetődött, hogy közös biztosítása lenne a katonáknak.

„Volt ilyen szándéka a kormánynak, egy azóta már hatályon kívül helyezett kormányhatározatban a javaslatomra szerepelt az is, hogy egy nonprofit biztosítótársaságot kellene létrehozni, ami a piacinál sokkal kedvezőbb tudnák ténylegesen a katonákat biztosítani. A kormány akkoriban azt tervezte, hogy maga létrehoz egy állami tulajdonban lévő, önsegélyező biztosítótársaságot, és ebbe a katona és a tárca is befizet egy adott összeget. Itt valóban a katona lenne biztosítva személy szerint. Hogy most milyen fázisban van ez a terv, azt nem tudom megmondani” - mondta a korábbi honvédelmi miniszter.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen péntek délután mentesítési feladatokat láttak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor egy 250 kilogrammos bomba a hatástalanítás közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, a balesetben súlyosan megsérült katonát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban ápolják.

A Magyar Idők hétfőn írt arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hende Csaba minisztersége idején, négy évvel ezelőtt szüntette meg a katonák baleset- és felelősségbiztosítását. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×