eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Rendkívüli monetáris tanácsi ülés lesz csütörtökön - a nap hírei

Újabb multinacionális vállalattal, ezúttal német Continentallal kötött stratégiai megállapodást a kormány. Sehol sem volt szükség nagyobb beavatkozásra az ár- és belvízi helyzet miatt.

Újabb multinacionális vállalattal, az autóipari gyártó és szoftverfejlesztési tevékenységgel foglalkozó német Continentallal kötött stratégiai megállapodást a kormány. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a befektetés-ösztönzés keretében a kormány kiemelten támogatja a járműipart és az elektronikát, valamint az ezeken a területeken megvalósuló kutatás-fejlesztést. A Continental öt vállalattal és hét telephellyel van jelen Magyarországon, több mint 6000 embert foglalkoztat.

Rendkívüli monetáris tanácsi ülés lesz csütörtökön a Magyar Nemzeti Bankban - erősítette meg a jegybank az InfoRádiónak. A Világgazdaság online kiadása úgy értesült, hogy a tervezett gazdaságösztönző lépésekről lesz szó a megbeszélésen. A jegybank vezetői a lap tudomása szerint jövő hétfőn egyeztetnek 8, Magyarországon működő nagybank vezetőivel is.

A magyar-török kereskedelmi forgalom megduplázását tűzte ki célul a kormány. Szijjártó Péter külgazdasági ügyekért is felelős államtitkár hangsúlyozta: Törökországon keresztül Magyarország egy egész régiót - az arab világot, a kaukázusi köztársaságokat - is eléri. Hozzátette: tavaly 2 milliárd dollár felett volt a külkereskedelmi forgalom a két ország között.

Megtérülő beruházásnak nevezte az E.On magyarországi gázüzletágának megvásárlását a fejlesztési minisztérium parlamenti államtitkára. Fónagy János emlékeztetett, hogy az ügylet az ország költségvetését nem befolyásolja. A kormány célja az energiabiztonság erősítése és döntő szerep elérése a hazai gázpiacon. Az adásvétel várhatóan az év második felében zárulhat, a 870 millió eurós árat az akkori gázkészletek függvényében pontosítják.

Szociális alap létrehozását sürgeti az MSZP azok érdekében, akiknek a rezsicsökkentés nem jelent segítséget. Az elképzelés szerint az alap azoknak nyújtana támogatást, akiknél korábban kikapcsolták a szolgáltatást, illetve fával, szénnel vagy brikettel fűtenek. Az alap az ellenzéki párt szerint néhány milliárd forintból elindítható lenne. A Fidesz szerint az ötlet képmutató, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére a villany árát.

Csaknem háromezer bejelentés után indult vizsgálat tavaly a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál - közölte a szervezet elnöke. Péterfalvi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a mintegy 2100 adatvédelmi ügy negyedénél állapítottak meg szabálytalanságot. Hozzátette: a hatóság jogszabályváltozást javasol azért, hogy az uniós adatkezelési irányelvet a magyarországi gyakorlatban is alkalmazni lehessen.

Sehol sem volt szükség nagyobb beavatkozásra az ár- és belvízi helyzet miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Bakondi György elmondta: 11 megyében folyik valamilyen ár- és belvízi védekezés. Valamennyi hazai vízfolyás árad, a kisebb folyók közül a többi között a Rábán, a Zalán, a Körösökön, a Zagyván és az Ipolyon tartanak fenn készültséget. A főigazgató hozzátette: minden térségben rendelkezésre állnak az árvíz elleni védekezéshez szükséges erők és eszközök. Országosan 30 ezer hektárral nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága az elmúlt két napban.

Jövő keddre halasztotta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága a márciusi hóvihar okozta helyzet kezeléséről szóló belügyminisztériumi jelentés tárgyalását. Eredetileg csütörtökön tanácskoztak volna a miniszterelnök által kért jelentésről.

Két héten belül tárgyalhat a Felsőoktatási Kerekasztal a hallgatói szerződések ügyéről. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta: a hallgatói felelősséggel foglalkozó csoportban körvonalazódott egyfajta megállapodás, amely majd a plenáris ülés elé kerülhet. Ha ezt elfogadják, akkor azt előbb a kormány, majd a Parlament is megtárgyalhatja. Doncsev András hozzátette: abban mindenki egyetért, hogy az állami ösztöndíjban részesülők az oktatás időtartamának megfelelő ideig hazai munkahelyen dolgozzanak.

Megkezdte a munkaterület körülkerítését a parlament előtti Kossuth Lajos tér átépítésének fővállalkozója, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. en jelentette be, hogy. nyerte a rekonstrukcióra kiírt pályázatot. A Steindl Imre Program keretében egyebek között új mélygarázs, látogatóközpont és parlamenti múzeum jön létre a 2014-re zöldebbé váló téren.

Vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség a tavaly ősszel meggyilkolt 11 éves kaposvári kisfiú ügyében. A Somogy Megyei Főügyészség szóvivője az InfoRádiónak elmondta: három ember ellen emeltek vádat. Egerváriné Lucza Gyöngyi hozzátette: a másod és harmadrendű vádlott, köztük a meggyilkolt Szita Bence nevelőapjának volt élettársa, részletes beismerő vallomást tett. Az elsőrendű vádlott, aki korábban már többször követett el erőszakos bűncselekményt, tagadja bűnösségét.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×