Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hova kerül az országzászló?

Mégsem a Petőfi híd budai hídfőjénél, a jelenleg a Zöld Pardon szórakozóhelynek teret adó parkban áll majd az országzászló; Újbuda polgármestere egy helyi közvélemény-kutatás után úgy döntött, máshol keresnek méltó helyet az emlékműnek.

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) XI. kerületi polgármester kabinetfőnöke, Nagy Tamás pénteken azt közölte, hogy az önkormányzat csaknem 20 ezer kerületi polgár véleményét kérte ki telefonon az ügyben.

Elmondta, a válaszadók többsége más helyszínen, így például a Gellért-hegyen vagy a Kosztolányi Dezső téri Feneketlen-tónál tudná elképzelni az országzászlót, amely a jövőre hatályba lépő új alaptörvénynek állítana emléket.

Hoffmann Tamás tiszteletben tartja az újbudaiak véleményét, ezért egy munkacsoportot kért fel arra, hogy az ősz végéig dolgozzon ki javaslatokat a lehetséges helyszínekre - mondta Nagy Tamás. Hozzátette: a bizottság feladata lesz azt is, hogy a felmerülő kerületi, fővárosi vagy más tulajdonban álló helyszínek "gazdáival" tárgyalásokon egyeztessék az elképzeléseket.

A kabinetvezető közölte azt is: Újbuda önkormányzata döntése változatlan a Zöld Pardonnal és a Café del Rióval kapcsolatban, ez azt jelenti, hogy a két szórakozóhelynek október végén be kell zárnia.

Utalt arra, hogy a kerületi képviselő-testület azért döntött így, mert az önkormányzathoz az elmúlt években rengeteg panasz érkezett, leginkább a zaj, illetve a környező utcákban eldobált szemét miatt.

Azokra a felvetésekre utalva, miszerint a Zöld Pardon közvetlen közelében nincsenek lakóházak, Nagy Tamás arra hívta fel a figyelmet: 200-300 méterre már vannak, továbbá a koncertek zajára nem csak a környékbeliek, hanem a szomszédos Ferencvárosban, valamint a jóval távolabbi Gellért-hegyen élők is panaszkodnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×