Infostart.hu
eur:
360.78
usd:
309.79
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Vesztegetésért ítéltek el egy egykori rendőrt

Vesztegetés miatt jogerősen két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre, százezer forint megfizetésére, húszezer forintos vagyonelkobzásra, és lefokozásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla kedden azt az egykori szegedi rendőrt, aki húszezer forintot kért egy szabálysértést elkövető nőtől, és cserébe azt ígérte, hogy nem jelenti fel.

A pénzt az asszony kifizette, majd értesítette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot a járőr kéréséről.

A férfi 2002 óta dolgozott a Tisza határvadász századnál hivatásos őrmesterként, majd 2008. január 1-től a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési osztályán lett járőr. 2008. július 1-jén egy tilosban parkolás ügyében intézkedett, amikor kiderült, hogy a szabálysértő nő vezetői engedélyének orvosi alkalmassági ideje lejárt.

Ezért az engedélyt bevonta és felhívta a figyelmét, hogy 50 és 100 ezer forint közötti bírságra számíthat. Ezzel azonban túllépte hatáskörét, hisz a tilosban parkolásért és az orvosi alkalmasság lejárta miatt a gépjárművezetői engedélyt nem vonhatta volna be. Ezzel később már ő is tisztában volt.

A vádlott - miután visszaadta az engedélyt -, ennek ellenére a sértettnek azt mondta, ha ad neki húszezer forintot, nem tesz feljelentést ellene. A nő a pénzt átadta, ellene nem is indult eljárás, később azonban jelentette az esetet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Az első fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság 2009. június 12-én bűnösnek találta a vádlottat a vesztegetésben, és ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönre és 100 ezer forint mellékbüntetésre ítélte, míg 20 ezer forint vagyoni előnyre vagyonelkobzást rendelt el. A

z ítéletet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott lefokozását is kérve nyújtott be fellebbezést, míg a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Címlapról ajánljuk
Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Az Egyesült Arab Emírségek “terrortámadásnak” minősítette a Barakah atomerőművet ért dróntámadást. A légvédelem két másik pilótanélküli gépet lelőtt, a becsapódott darab pedig nem okozott nagyobb kárt. Ennek ellenére súlyos eszkalációról van szó, amely az arab világ egyetlen atomerőművét érintette.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×