Infostart.hu
eur:
382.28
usd:
323.39
bux:
125061.81
2026. január 25. vasárnap Pál

Török Gábor a nagypártok titkolt világnézeti különbségeiről

A magyar politika és a kampány hosszú ideje gazdasági és elosztási kérdésekről szól. Ennek megfelelően a meglévő világnézeti különbségeket a két nagy párt próbálja eltüntetni - mondta a Vision Consulting igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Török Gábor politológus úgy vélekedett: a nagy politikai erők közül inkább a Fidesz törekszik arra, hogy korábbi szimbolikus, ideologikus politizálása helyett pragmatikus, problémaorientált politikát folytasson.

A napirenden emiatt főleg gazdasági, elosztási kérdések szerepelnek. Ezekben mindkét nagy párt olyan álláspontot igyekszik elfoglalni, amely a közvélemény számára szimpatikus – mondta.

Török Gábor szerint emiatt egyre nehezebb megmondani, hogy egy felvetés inkább baloldali vagy jobboldali ihletésű.

A pártok hitelességi versenyt folytatnak. A témákkal, nem pedig témákkal kapcsolatos álláspontjukkal, az „ügyek birtoklásával” versengenek – mondta a politológus.

Kincsé vált a téma: ki tud egy olyan ötletet hamarabb „bedobni”, amelyet a másik párt sem mer nem támogatni – tette hozzá.

Török Gábor úgy vélekedik, hogy létezik egy olyan pont, amelyet ha ígéreteivel átlép egy párt, hiteltelenné válik a közvélemény előtt.

A politológus szerint a trendek alapján nem lenne meglepetés, ha a választások első fordulójában az egyéni kerületek többségében érvényes és eredményes lenne a voksolás.

Ez megváltoztathatja a választók hozzáállását a választásokhoz. Lehet, hogy most meg kell majd tanulni: nagy hiba nem elmenni szavazni az első fordulóban, mert lehet, hogy második már nem lesz – tette hozzá.

Török Gábor úgy vélekedett, hogy a két nagy párt között feltehetően nem lesz óriási nagy különbség az első forduló után, ezért a választás a második fordulóra megmaradó egyéni körzetekben dől majd el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Új közlekedési tábla terjed Európában, kérdés, elér-e Magyarországra

Egyre több nyugat-európai útszakasz mellett tűnik fel egy kék alapon fehér rombuszt ábrázoló közlekedési tábla, amely a többszemélyes járművek számára fenntartott sávokra hívja fel a figyelmet. Bár a jelzés Magyarországon egyelőre nem része a KRESZ-nek, az európai terjedése miatt a hazai utazók számára is fontossá vált a jelentésének ismerete.
inforadio
ARÉNA
2026.01.26. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Folytatódnak a béketárgyalások, északon nyomulnak az orosz katonák - Vasárnapi híreink az ukrán frontról percről percre

Folytatódnak a béketárgyalások, északon nyomulnak az orosz katonák - Vasárnapi híreink az ukrán frontról percről percre

A hétvégén véget ért az első háromoldalú béketárgyalás Abu Dzsabiban Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok közt, a folytatás február 1-jén várható. Oroszország közben a szárazföldön támadásba lendült: Kosztantynivka, Huljajpole térségében heves harcok dúlnak, északon, Harkiv megyében pedig Vovcsanszk térségében indult offenzíva. Az orosz csapásmérő erők továbbra is intenzív támadás alatt tartják az ukrán áramellátó rendszert, Kijevben a fűtésrendszerrel, ivóvízellátással is gondok vannak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×