2023. november 26. 15:10 Megdolgoztatták az orosz légvédelmet Három ukrán harci repülőgép lelövéséről számolt be vasárnapi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.
2023. november 26. 14:52 Katonai műholdat állított pályára Oroszország Katonai műhold felbocsátásáról tett bejelentést vasárnap az orosz katonai tárca.
2023. november 26. 14:35 Elhunyt a háromoroszlánosok egykori szövetségi kapitánya Az angol labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, Terry Venablest, aki korábban a Tottenham Hotspurt és az FC Barcelonát is irányította, hosszú betegség után, 80 éves korában érte a halál
2023. november 26. 14:25 Térdre kényszerítette a tél Románia délkeleti megyéit Kiadós havazás és viharos szél bénította meg a közlekedést vasárnap Románia délkeleti megyéiben, ahol lezárták a tengeri kikötőket, a júniusban felavatott brailai új Duna-hidat, a fővárost a Fekete-tenger partjával összekötő A2-es és a Konstancát elkerülő A4-es autópályát.
2023. november 26. 14:09 Csiki Varga Tamás: már nem minden konfliktuszónában veszik jó néven az európai beavatkozást A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa azt mondta az InfoRádióban, hogy vélhetően továbbra is a kiképzésben vállalnak szerepet a magyar katonák Irakban. Csiki Varga Tamás szerint a Magyar Honvédség és általa a magyar kormány is információ közelében maradhat, vagyis adott esetben gyorsan tudna reagálni arra, ha újra felütné a fejét a terrorizmus.
2023. november 26. 13:52 Az albérletárak októberben sem szálltak le a hullámvasútról Novemberben Budapesten az albérletek átlagos bérleti díja 160 és 315 ezer mozgott, az átlagos bérleti díj 240 ezer forint volt – derül ki a KSH–ingatlan.com lakbérindexéből. A kínálat 10 százalékkal nőtt, és egyre nehezebb a drágább, belső kerületekben az ingatlanok kiadása.
2023. november 26. 13:36 Elsüllyedt egy teherhajó a görögországi Leszbosz szigeténél Tizennégy emberrel a fedélzetén elsüllyedt vasárnap a Görögországhosz tartozó Leszbosz szigeténél egy comore-szigeteki zászló alatt hajózó teherhajó, a mentés jelenleg is tart - közölte a görög parti őrség.
2023. november 26. 13:27 Káprázatos égi jelenség tűn fel ismét Magyarország fölött Idén tizenharmadik alkalommal.
2023. november 26. 13:10 Helyzet van, felhívást tett a kínai egészségügyi tárca A kínai Egészségügyi Minisztérium vasárnap felszólította a helyi hatóságokat, hogy növeljék a járványklinikák számát, miután szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ország koronavírus-járvány korlátozásainak enyhítése óta először számolt be a légzőszervi megbetegedések számának növekedéséről.
2023. november 26. 12:53 Nincs jól a Szentatya Tüdőgyulladásos tünetek miatt Ferenc pápa tovább gyengélkedik, így egyik munkatársa olvasta fel az egyházfő üzenetét vasárnap.
2023. november 26. 12:02 Bulizás, divatbemutató, Tony Blair: londoni kalandra indult a volt finn miniszterelnök Sanna Marin a világ egyik legfiatalabb miniszterelnöke volt, amikor 34 éves korában, 2019-ben átvette Finnország vezetését. Nemcsak ezzel lett híres, hanem néhány botrányos parti miatt is. Tavalyi leköszönése után új vizekre és országba evezett – Nagy-Britanniába.
2023. november 26. 11:44 Olimpiai érmes kenus tartja karban Milák Kristófot A kenusként olimpiai bronzérmes és világbajnoki győztes Zala György nem titkolja, sőt kifejezetten büszke arra, hogy a medencés munkától immár hónapok óta távolmaradó Milák Kristófot erőnléti edzőként ő tarthatja karban.
2023. november 26. 11:29 Dejan Stankovic: a Puskás elleni találkozó olyan, mint egy derbi Dejan Stankovic, a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő és a Konferencia-ligában szereplő Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta: nem változtak a céljaik, szeretnének továbbra is az élen maradni a bajnokságban, valamint sikerrel venni az akadályokat a nemzetközi kupában.
2023. november 26. 11:13 Szezonrekord: mínusz 10,5 fokra ébredt Zabar Az idei ősz leghidegebb reggelén a Nógrád vármegyei Zabarban mínusz 10,5 Celsius-fokot mértek vasárnap, ennél alacsonyabb hőmérséklet eddig nem fordult elő a szezonban – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
2023. november 26. 10:55 Véres terrorellenes akció Ciszjordániában, több halott Az izraeli hadsereg honlapja szerint öt, palesztin források szerint hét palesztin vesztette életét a hadsereg éjszakai razziáin Ciszjordániában.
2023. november 26. 10:37 Sűrű hét vár Novák Katalinra Novák Katalin köztársasági elnök november 27-én hivatalos látogatást kezd az Egyiptomi Arab Köztársaságban, majd december 1-jén felszólal az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) – közölte a Sándor-palota.
2023. november 26. 10:20 Kényes helyen bukkant fel egy amerikai romboló Amerikai hadihajó érkezett a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére szombaton – jelentette be az Egyesült Államok hetedik flottájának parancsnoksága, hozzátéve, hogy a műveletet a hajózási szabadság jegyében hajtották végre.
2023. november 26. 10:03 Figyelem, apró betűs részeket talált a csok plusz tervezetében a szakértő! Nem lehet olcsóbbat venni, mint amit "lecserél" a gyermeket vállaló család, viszont az is lehet, hogy 3 százaléknál is alacsonyabb lesz a kamat. Balogh László, az Ingatlan.com vezető elemzője szerint 120 ezer ingatlanhirdetés közül lehet választani.
2023. november 26. 09:45 Igazi szuperélelmiszer a gomba Minden étrendbe beilleszthető a gomba. Nem véletlen, hogy a magyarok tányérján is egyre gyakrabban előfordul a sajátos ízvilágú alapanyag. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet adatai szerint évente 22-23 ezer tonna gombát termesztenek Magyarországon, ebből 60 százalék megy exportra.
2023. november 26. 09:28 Forma–1 és foci foci hátán – sport a tévében A kézilabda, röplabda és a téli sportok szerelmeseinek is lesz mit nézniük.
2023. november 26. 09:10 A karácsonyi roham előtt közismert áruházlánc figyelmeztet a nevében "dolgozó" csalókra Az igazira hasonlító Decathlon honlapot hoztak létre a csalók - erre figyelmeztet a sportáruház.
2023. november 26. 08:52 Tömeges ukrán dróntámadást hiúsított meg Moszkva Húsz ukrán drónt semmisített meg Oroszország légterében, a moszkvai, a tulai, a kalugai és a brjanszki régió felett a légvédelem vasárnapra virradóra - közölte az orosz védelmi minisztérium.
2023. november 26. 08:35 Vigyázat az úton: érkezik az ország karácsonyfája Vasárnap délután hozzák Budapestre a 24 méterres fenyőt, itt az útvonal.
2023. november 26. 08:17 Még több helyen és még többet kell fizessenek a parkoló autósok Budapesten Szedán szavaznak az újabb parkolási zónákról a Fővárosi Közgyűlésben. Itt a lista.
2023. november 26. 08:00 Vadgázolás: fontos, az autósoknak kedvező változásra hívja fel a figyelmet az ügyvéd Vadgázolás esetén a legfrissebb jogszabályi változásokban vannak pozitívumok az autósok számára – véli Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke.
2023. november 26. 07:44 Veszélyes idők jönnek az állatokra nézve Az alacsony hőmérséklet számos állatfajra jelentős hatással lehet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban fokozott figyelmet igényelnek - hívta fel a figyelmet Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos csütörtöki közleményében.
2023. november 26. 07:30 Rendőrségi közlemény a szombat éjjeli tömegbalesetről Befejeződött a helyszínelés Ludas közelében. Hajnal fél 5 körül állt helyre a forgalom.
2023. november 26. 07:14 Bő egy héttel korábban érkezik a nyugdíj A megszokottól eltérő időpontban, de a terveknek megfelelően kapják járandóságukat a nyugdíjasok decemberben.
2023. november 26. 06:57 Magyar is van az elengedett Hamász túszok között Egy magyar állampolgársággal rendelkező nő is van a Hamász által szombaton szabadon bocsájtott túszok között - jelentette be a Facebookon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2023. november 26. 06:00 Elképesztő videó: gumi nélkül a fél városon át egy kisbusszal Baleset nem, de rendőrségi ügy lett a dologból.
2023. november 26. 05:30 Vasárnap még látjuk a napot Hideg, szeles, de derült időt hoz a hét utolsó napja. A jövő hét pedig változást.
2023. november 25. 23:09 Szörnyű baleset az M3-ason, 8 jármű ütközött, lezárták a sztrádát Karácsond közelében lezárták a sztráda egy szakaszát, Budapest felé nagy a torlódás - írja a katasztrófavédelem.
2023. november 25. 22:26 Mégis szabadult a túszok második csoportja Nyolc izraeli gyereket, öt nőt és hét külföldit engedett el a Hamász, 33 bebörtönzött palesztin fiatalért és hat nőért cserébe.
2023. november 25. 22:13 Tragédia a vasúton, két embert is elütött a Nyírség IC Szombat délután a Nyugati pályaudvarról 13:23-kor Záhonyba elindult Nyírség IC Bocskaikertnél elütött két embert - írja a Mávinform.