2007. február 20. 16:36 Nagy pofont kaphat a Ferrari Egy átfogó összehasonlító elemzés szerint a BMW-Sauber 2007-es Forma-1-es autója a legjobb a mezőnyben. A Ferrari a vizsgálatok alapján mindössze a harmadik.
2007. február 20. 16:34 Folyamatosan rendelkezésre áll a Vészhelyzet Információs Központ Leggyakrabban segítségért fordulnak a közel öt hónapja működő Vészhelyzet Információs Központhoz. A szervezet munkatársai a nap huszonnégy órájában a lakosság rendelkezésére állnak, így folyamatosan el lehet érni a közterület-felügyelőket.
2007. február 20. 16:20 Fantomrajz a rendőrségi székház elleni támadás kapcsán Egy 20 év körüli férfi fantomrajzát mutatta be honlapján a Nemzeti Nyomozó Iroda. A rendőrség lőfegyverrel visszaélés és rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki február 13-án hajnalban több lövést adott le a rendőrség Teve utcai székházára.
2007. február 20. 15:35 Törvényt változtatna a Magyar Tudományos Akadémia Az akadémiai törvény megváltozatását kezdeményezi a Magyar Tudományos Akadémia vezetése - jelentette be az intézmény kommunikációs igazgatója a testület elnökségi ülésén.
2007. február 20. 15:33 Megvádolták és elbocsátották a társát lelövő rendőrt Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja a Budapesti Nyomozó Ügyészség azt a rendőrt, aki véletlenül lelőtte társát az I. kerületi rendőrkapitányságon. A férfit egyébként elbocsátották állásából.
2007. február 20. 15:26 Mór: időt kér a Nemzeti Nyomozóiroda Időt kér a Nemzeti Nyomozóiroda, hogy tárgyi bizonyítékokkal tudja alátámasztani a pénteken elfogott N. László vallomását, miszerint köze volt a 2002-es móri bankrabláshoz - mondta el az InfoRádiónak az iroda igazgatóhelyettese.
2007. február 20. 15:25 Három volt alkotmánybíró bírálja a Gönczöl-bizottság jelentését A szeptemberi-októberi eseményekről készült Gönczöl-jelentést bírálja az Európai Bizottság alelnökéhez írott levelében három volt alkotmánybíró.
2007. február 20. 15:23 Legfőbb szunnita vallási vezetővel találkozik a pápa Elfogadta XVI. Benedek pápa meghívását az iszlám szunnita ágának legfőbb vallási elöljárója, Mohammed Szajed Tantavi - közölték a Vatikánban.
2007. február 20. 15:07 Semjén: állampolgárságot kapna az Ázsiából betelepítendő milliós tömeg A kabinet Ázsiából milliós tömeget telepítene be Magyarországra a demográfiai problémák megoldására - mondta el egy kormányzati anyagra hivatkozva Semjén Zsolt az InfoRádióban. A KDNP elnöke hangsúlyozta: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium dokumentumából kiderül, hogy elsősorban munkaerőpiaci megfontolások vezetik a kormányt, mivel ez olcsóbb megoldás, mint egy családbarát támogatási rendszer kidolgozása és finanszírozása. Az MSZP cáfolja a Semjén Zsolt állításait.
2007. február 20. 15:00 Lemondásra szólítja fel a Fidesz az igazságügyi minisztert Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását követeli a Fidesz a gyermekpornográfiával kapcsolatos törvénymódosítási javaslat miatt - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke.
2007. február 20. 14:57 Skaliczki László marad a férfi kézilabda-válogatott kapitánya A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége kedden egyhangúlag megerősítette posztján Skaliczki Lászlót. A férfiválogatott szövetségi kapitánya önkritikus jelentésben számolt be a nemrég zárult világbajnokság tapasztalatairól, ahol a magyar csapat nem teljesítette az elvárásokat és nem került a legjobb hét csapat közé.
2007. február 20. 14:48 Nem kell a könyv, bezár az egyik legismertebb antikvárium Bezár az ország egyik legismertebb antikváriuma. A Bibliotéka Antikvárium 1972 óta működik Budapesten, az Andrássy út 2.-ben, ahol kedden utoljára nyitottak ki.
2007. február 20. 14:47 Csalódott sztárcsapatok harcolnak a túlélésért Kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2006/07-es idényének nyolcaddöntője, a csoportmérkőzések után az együttesek immár egyenes kieséses rendszerben küzdenek a továbbjutásért. Kedden két csalódott sztárcsapat, a spanyol Real Madrid és a Bayern München találkozóját övezi a legnagyobb érdeklődés, a további program: Celtic - Milan, PSV Eindhoven - Arsenal, és Lille -Manchester United.
2007. február 20. 14:37 "Ugrásfüggvényekkel tranziens jeleket lehet generálni" Szabó Gábor akadémikust választotta elnökévé a Magyar Innovációs Szövetség. A szervezet új vezetője nem tervez irányváltást, csupán a hangsúlyokat helyezné át.
2007. február 20. 14:21 A kaktuszevő lepke Mexikót fenyegeti Veszélybe került a mexikói mezőgazdaság egyik legfontosabb terménye, a nopal, miután egy nagyon kártékony molylepkére bukkantak a tengerparti Cancun közelében.
2007. február 20. 14:12 Halálos mérgek a vágott virágokban Tizenhatféle növényvédő szer maradványát, köztük különösen vagy halálosan mérgező anyagokat talált a német fogyasztóvédő szervezet a vágott virágokat vizsgálva.
2007. február 20. 14:07 Az OTP 150 millió euró alárendelt tőkét von be Az OTP Bank Nyrt. megbízta az ABN Amro befektetési bankot, hogy szervezzen 150 millió euró tervezett névértékű rábocsátást a korábban kibocsátott 300 millió euró névértékű, 5,27 százalékos kamatozású alárendelt kölcsöntőke (Lower Tier 2) kötvényre - tette közzé a hitelintézet kedden a BÉT honlapján.
2007. február 20. 13:55 Megnyílt a Kodály-emlékév Budapesten megnyílt a Kodály Zoltán emlékére meghirdetett jubileumi év.
2007. február 20. 13:54 Gyurcsány: együttműködés a jegybankkal A Magyar Nemzeti Bankkal közös programot kíván készíteni a kormány az euró bevezetésére - mondta a miniszterelnök.
2007. február 20. 13:51 Génmódosított kukorica: megmarad a döntési jogunk Továbbra is Magyarország dönthet a génmódosított kukorica köztermesztésének engedélyezéséről - döntöttek Brüsszelben az uniós tagállamok környezetvédelmi miniszterei.
2007. február 20. 13:46 Semjén: a kormány ázsiaiakat telepítene be milliós nagyságrendben A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint a kormány milliós nagyságrendben telepítene be embereket az ázsiai válságövezetekből.
2007. február 20. 13:43 A nők a mellnagyobbítást, a férfiak a zsírleszívást választanák Nagy-Britanniában a fiatal nők 51 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy plasztikai beavatkozással javítson külső megjelenésén. A 38-as konfekcióméretű nők harmada pedig azt gondolja magáról, hogy túlsúlyos.
2007. február 20. 13:38 Húsz éven belül jönnek a robotautók Elterjedtté válnak a következő két évtizedben az olyan robotirányítású autók, mint a Knight Rider című filmből megismert Kit - vélik tudósok.
2007. február 20. 13:33 Az élénk színek csökkentik a lakások értékét Egy évben összesen egymilliárd font (375 milliárd forint) kiesést okoznak az ingatlanpiacon a "rossz színre" festett lakások - állapította meg egy nagy-britanniai felmérés.
2007. február 20. 13:31 Óriási veszteségeket okoz a briteknek, hogy műveletlenek Sem matematikai, sem nyelvi képességek terén nem állnak túl jól a britek. Egy felmérés kimutatta, hogy évente több százmillió fontot vesztenek azért, mert képtelenek kiszámolni, mennyit kell fizetniük a boltban és mennyi a visszajáró, így könnyen átverik őket.
2007. február 20. 13:28 Több hónapig is eltarthat a svábhegyi gyermekkórház költözése Évi 50-55 ezer betegnek, és 60-70 gyermekallergológusnak és -tüdőgyógyásznak keres új kórházat a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet főigazgatója. Kósa Lajos ígéretet kapott a minisztertől arra, hogy a szakmai csapat együtt folytathatja a munkát az intézményben folyó ellátás megszűnése után is.
2007. február 20. 13:21 Pénzügyi tudatlanságunk az ország stabilitását is fenyegeti A Magyar Nemzeti Bank minden végzős középiskolásnak eljuttatja azt a most elkészült füzetet, amely alapvető pénzügyi ismeretekre tanítja őket. Hiányos pénzügyi tudásunk ugyanis áttételesen a pénzügyi stabilitást is fenyegeti.
2007. február 20. 13:14 Perrel fenyegetik a zátonyra futott hajó fosztogatóit Bíróság elé állíthatják azokat, akik megdézsmálták a január közepén, az angol partoknál zátonyra futtatott konténerhajó rakományát. A pert úgy kerülhetik el, ha még ma jelentik a hatóságoknak, mit vittek magukkal.
2007. február 20. 13:09 Már tudható, hogy melyik kórházakat zárják be Már eldőlt, a miniszter hivatalosan azonban csak március 6-án hozza nyilvánosságra, hogy miként alakítják át a kórházi struktúrát. A fővárosban megszűnik a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és a Schöpf-Merei Ágost Kórház - mondta az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke az InfoRádióban.
2007. február 20. 13:00 Hollywoodi sikert hozott a magyar rendezőnek a családi film Első élőszereplős rendezését, a Híd Terabithia földjére című családi fantasztikus kalandfilmjét kísérte el Budapestre Csupó Gábor. Az animációs sorozatokkal, mint például a Simpson-családdal világhírűvé lett rendező az InfoRádióban elmondta, hogy az amerikai premier első két napján gyakorlatilag már megtérült a Disney stúdiónak a film, ami Hollywoodban is ritkaságszámba megy.
2007. február 20. 12:52 Huszonhárom évig élt szikével a hasában egy nő Pert fontolgat a kórház ellen az a brazil nő, akinek 23 évvel ezelőtt egy szikét felejtettek a hasában.
2007. február 20. 12:48 Örülhetnek a kifőzdék vezetői - csökken az adminisztráció A német gazdasági miniszter Brüsszelben kijelentette, hogy a berlini kormány még az Európai Unió soros elnökeként lendületet akar adni a bürokráciaellenes intézkedéseknek. A tervezett intézkedésekről az uniós állam- és kormányfők március elejére tervezett csúcsértekezletükön akarnak dönteni.
2007. február 20. 12:32 Megtörte hallgatását az MSZP pénztárnoka Puch László, az MSZP pénztárnoka interjút adott az Index internetes portálnak. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem ő szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét és tagadta azt is, hogy az MSZP pénzt adott volna az MDF választási kampányára.
2007. február 20. 12:21 Németországban dübörög a gazdaság A német gazdaság fokozatos javulása együtt jár a munkanélküliség csökkenésével is. Mindez visszahat a konjunktúra élénkülésére, mert az államnak egyre kevesebb segélyt kell átutalnia a jogosultak számlájára, az elhelyezkedőkkel pedig tovább bővül a vásárlók tábora.
2007. február 20. 12:18 Ha kolbászt szeretne, elmegy a közértbe a kutya Egy kínai ebtulajdonos szerint kutyája, Lele olyan okos, hogy magának vásárol.