2007. április 23. 10:44 Privát klub lesz az egykori pártszékházból Elegáns klubot alakítanak ki abból a berlini épületből, amelyben korábban a nácik ifjúsági szervezete, majd később az NDK kommunista pártjának központja működött.
2007. április 23. 10:39 A British Airwaysnek kell az Iberia A British Airways (BA) pénzügyi befektetőkkel társulna a spanyol Iberia légitársaság megvásárlására.
2007. április 23. 10:36 Megnyitják a vérfürdő helyszínét Visszatérhetnek a diákok arra a Virginia állambeli campusra, ahol egy héttel ezelőtt az Egyesült Államok történetének eddigi legvéresebb oktatási intézményi drámája zajlott: egy pszichés problémákkal küzdő fiatalember agyonlőtt 32 embert, majd önmagával is végzett.
2007. április 23. 10:33 Botrányos sztárszakítás a leszbikusság miatt Elvált egymástól a két sztár, Keira Knightley és Lindsay Lohan. Korábban úgy volt, hogy a két színésznő egy leszbikus párt játszik egy filmben, a 20 éves amerikai sztár, Lindsay azonban visszaadta a szerepet.
2007. április 23. 10:10 Pöttering: a radikális jobboldal abszolút vereséget szenvedett Üdvözölte a francia elnökválasztás első fordulójának eredményeit Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, külön is hangsúlyozva a szélsőjobboldal visszaszorulásának jelentőségét.
2007. április 23. 10:06 Adófizetői pénzből építenek pottyantós vécéket Tízezer fontot, azaz 3,6 millió forintot költött egy nagy-britanniai börtön pottyantós vécék kialakítására, mivel sok külföldi elítélt nem akarta használni az Európában hagyományos ülőkéket.
2007. április 23. 09:53 A kapitalista Manhattan Londont majmolja Manhattan Londont másolja: a legforgalmasabb területen díjat szednek az autósoktól.
2007. április 23. 09:48 Újabb gyermekáldás a királyi családban Kislánya született Mária dán koronahercegnőnek, a csecsemő a harmadik az utódlási sorban.
2007. április 23. 09:42 Alsóneműben a szappanopera sztárja - képpel! Az egyik legsikeresebb angol televíziós szappanopera, a Hollyoaks üdvöskéje ezúttal új oldaláról mutatkozik be. Gemma Atkinson ugyanis az egyik divatlapban mutatja be a legújabb tavaszi/nyári alsónemű kollekciót.
2007. április 23. 09:10 Teljes riadókészültség Izraelben A legmagasabb fokú riadókészültségbe helyezték hétfőn az izraeli biztonsági erőket a zsidó állam megalapításának évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek miatt.
2007. április 23. 08:44 Megtalálták az elhízás ellenszerét? Brit tudósok egy olyan tápszer előállításán dolgoznak, amely átrendezhetné az anyagcsererendszert, ezáltal meg lehetne gátolni a gyermekek - és így később a felnőttek - elhízását.
2007. április 23. 08:40 Nem nyugszanak a kedélyek Ferihegyen Újabb egyeztetést tartanak a bérekről Ferihegyen a földi kiszolgálást végző Celebi Kft. menedzsmentjének és a szakszervezetének képviselői.
2007. április 23. 08:35 Sokkoló titkok Diana hercegnőről Tíz évvel tragikus halála után a jelek szerint Diana hercegnő neve még mindig hatalmas vonzerőt jelent. A napokban jelenik meg egy újabb könyv az 1997-ben, egy párizsi autóbalesetben elhunyt hercegnőről, amely sokak szerint minden idők legbotrányosabb támadását intézi a Diana-mítosz ellen.
2007. április 23. 07:39 Szenzáció: a királynő 50 éves titka! Ötven éven át titkolta, de most kiderült, hogy II. Erzsébet angol királynő az Arsenal sikereiért szorít.
2007. április 23. 07:35 Vizitdíj: mi lesz a kismamákkal? Június 30-a után sem kell térítési díjat fizetniük azoknak a kismamáknak, akik választott orvosuknál szeretnének szülni - áll az Egészségügyi Minisztérium törvénymódosító javaslatában.
2007. április 23. 07:27 Magyar filmsiker Amerikában Jól szerepelt az Egyesült Államokban Antall Nimród rendező új filmje, amely az első hétvégén visszahozta a ráfordított költségek majdnem a felét.
2007. április 23. 06:59 Új országot ígérnek a konzervatívok és a szocialisták is Bár sokan meglepetésre számítottak, mégis a két fő esélyes, Nicolas Sarkozy konzervatív és Ségolene Royal szocialista jelölt között dől el, hogy ki lesz Franciaország következő elnöke. A többiek, közöttük Jean-Marie Le Pen szélsőjobboldali politikus, kiestek a versenyből az elnökválasztás első fordulójában.
2007. április 23. 06:42 "A magyar futballban kevés a pénz" Hosszú távon lett volna előnyös Magyarország számára, ha Horvátországgal együtt elnyeri a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát - mondta Dénes Ferenc sportközgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. A pályázati bizottság tagja kiemelte: a magyar futball alulfinanszírozott, és az a pénz sem hasznosul jól, ami benne van.
2007. április 23. 06:07 Diplomáciai összecsapás a rakétaelhárító rendszerről A Közép-Európába tervezett amerikai rakétaelhárító rendszer telepítéséről egyeztet Moszkvában az Egyesült Államok védelmi minisztere.
2007. április 23. 06:00 A pitiánerség magasiskolája: kivágták a filmből a konkurenst A British Airways élt a jogával, és kivágatta vetélytársa, a Virgin Atlantic vezetőjét az új James Bond-filmnek a társaság járatain sugárzott verziójából.
2007. április 23. 05:54 Ismét együtt Hollywood szívtiprói Újra egy filmben játszik majd az Ocean's eleven két sztárja, George Clooney és Brad Pitt.
2007. április 23. 05:39 Kiss László: "Cseh László a döntőben összeomlott" Minden idők leggyengébb eredménysorával utazott haza a magyar úszóválogatott a melbourne-i világbajnokságról. Kiss László szövetségi kapitány a 400 vegyes kudarca ellenére sem talált problémát Cseh László fizikai felkészülésében. A szakvezető ugyanakkor csak Szepesi Nikolett és Kerékjártó Tamás vébé-teljesítményével volt teljesen elégedett. Kiss László az InfoRádiónak Gólvonal című sportmagazinjának adott interjúban kifogásolta, hogy az ausztráliai vébén egyetlen vérvizsgálat sem volt, ráadásul ezt csak az utolsó pillanatban közölték.
2007. április 23. 05:28 A kertben fulladt meg a 15 hónapos kisfiú Az esővíz összegyűjtésére szolgáló hordóba csúszott, majd megfulladt egy kisfiú Nagy-Britanniában.
2007. április 23. 05:20 Szerelmes tevék vandalizmusa Szerelmes tevék veszélyeztetik a dingók megfékezésére épített hatalmas kerítést Ausztráliában.
2007. április 23. 05:10 Kevesebb mint harminc perc alatt elfogyott az összes jegy Kevesebb mint harminc perc alatt elfogyott a Bon Jovi londoni koncertjére szóló összes belépőjegy.
2007. április 22. 23:29 Cristiano Ronaldót kétszer is megkoronázták - videóval A Manchester United ifjú csillaga példátlan utat járt be alig több mint 10 hónap alatt. Az angolok a portugálok elleni világbajnoki búcsúja után, némi túlzással, még közellenségnek számított az angol szurkolók körében. Vasárnap este pedig az angol profi játékosok őt választották az Év játékosának és az Év fiatal játékosának is.
2007. április 22. 23:05 Megint kikapott a Barcelona idegenben Továbbra is gyengélkedik a Barcelona idegenben, ezért szorossá vált a spanyol labdarúgó-bajnokság élmezőnye. A címvédő katalánok előnye már csak egy pont a Sevillával, s kettő a Real Madriddal szemben.
2007. április 22. 22:58 Nyolc százalékpont lenne Sarkozy előnye Nicolas Sarkozy konzervatív jelöltet 54 százalékkal választanák a franciák államfőnek, ha most lenne az elnökválasztás második fordulója, Ségolene Royal szocialista jelölt a szavaztok 46 százalékát kapná meg - derül ki az IPSOS közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet a France 2 francia közszolgálati televízióban ismertettek az elnökválasztás első fordulójának becsült eredményei után.
2007. április 22. 22:33 Kire szavaz a "független közép"? Egyik továbbjutó mellett sem foglalt állást a vasárnapi franciaországi elnökválasztás után a voksoláson harmadik helyen végzett centrista jelölt, Francois Bayrou. A szavazatok 60 százalékának összeszámlálása után Sarkozy 30 százalékon állt, öt százalékkal megelőzve Ségolene Royalt, a Szocialista Párt jelöltjét.
2007. április 22. 21:39 Le Pen: Tévedtem Csalódottan nyilatkozott vasárnap, a francia elnökválasztás első fordulójának napján Jean-Marie Le Pen szélsőjobboldali politikus, a Nemzeti Front elnökjelöltje, aki az eddigi adatok szerint a negyedik helyre szorult a voksoláson.
2007. április 22. 20:37 Egyre több a szabadtéri tűzeset Országszerte mintegy 200 esetben riasztották vasárnap a tűzoltókat a legtöbb esetben szabadtéri tüzek miatt.
2007. április 22. 20:14 Exit-poll: Sarkozyre szavaztak a legtöbben Az IPSOS/DELL közvélemény kutatóintézet becslése szerint 84 százalékos rekordrészvétel mellett a szavazatok 29,6 százalékával Nicolas Sarkozy, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltje és 25,1 százalékával Ségolene Royal, az ellenzéki Szocialista Párt (PS) jelöltje jutott be a francia elnökválasztás május 6-án tartandó második fordulójába. Az exit-poll eredményt a France 2 közszolgálati televízió ismertette.
2007. április 22. 20:05 Lábbal védte a büntetőt a kupagyőztes pólókapus Olasz Kupa-győztes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott két kulcsembere, a Pro Recco klubcsapatában játszó Kásás Tamás és Madaras Norbert.
2007. április 22. 19:34 Belga előrejelzés: Sarkozy-Royal párharc lesz az elnöki posztért A belga kereskedelmi televízió, az RTL-TVI vasárnap esti jelentése szerint Nicolas Sarkozy, a kormányon lévő jobboldali Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltje és Ségolene Royal, az ellenzéki Szocialista Párt (PS) jelöltje jutott tovább a francia elnökválasztások két hét múlva esedékes, döntő fordulójába.
2007. április 22. 19:21 Kettős vereséggel búcsúzott a Fradi Nem került be a döntőbe a Ferencváros a női kézilabda KEK-ben. Németh András vezetőedző együttese a 13 gólos romániai vereség után az elődöntő visszavágóján egy találattal, 28-27-re kikapott a Valceától.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust