2007. június 4. 16:57 Király Júlia lesz a jegybank alelnöke A Magyar Nemzeti Bank elnöke Király Júliát javasolja az MNB alelnökének - közölte a jegybank.
2007. június 4. 16:47 Ismét figyelmeztette az unió Törökországot A megkezdett reformok folytatására ösztönözte Törökországot az Európai Unió soros elnökségét adó Németország külügyminisztere.
2007. június 4. 16:28 Megdöbbentő kép a meztelen kormányfőről és feleségéről A brit miniszterelnököt és feleségét meztelenül ábrázoló alkotás áll a szigetország Királyi Képzőművészeti Akadémia Nyári Kiállításának középpontjában.
2007. június 4. 16:28 Középpontban a tánc a XII. Duna Karneválon Hivatásos és amatőr néptáncegyüttesek mellett a komolyzene, a fúvósok, a világzene, és a kortárs tánc képviselői is fellépnek a XII. Duna Karneválon június 16-a és 24-e között.
2007. június 4. 16:25 A BKV is lép a kartellező cégek ellen A BKV is benyújtja kárigényét a kartellezésért megbírságolt útépítő cégeknek, ám lehet, hogy későn - tudta meg az InfoRádió. A lépésről a DBR Metró projektirányító bizottsága döntött a napokban, amelynek vezetője Antal Attila, a BKV vezérigazgatója.
2007. június 4. 16:20 Helyére kerül az északi M0-ás híd első eleme - képpel Szerdán helyére emelik az északi M0-ás híd első, 120 méter hosszú elemét a Kis-Duna-ág fölött. Windisch László, a Hídépítő Zrt. létesítmény-vezetője elmondta, hogy az új hidat várhatóan 2008 augusztusában adják majd át.
2007. június 4. 16:07 Jordán: "Darvas személyiségében volt valami varázslatos kedvesség" Darvas Iván fanyar kedvessége, kisfiús huncutsága is szerepet játszott abban, hogy a közönség ennyire a szívébe zárta - mondta az elhunyt színészre emlékezve az InfoRádiónak Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója.
2007. június 4. 15:57 Belgrádban tárgyal a Nemzetközi Törvényszék főügyésze Belgrádban a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott szerb együttműködésről tárgyal a testület főügyésze.
2007. június 4. 15:54 Putyin, a "magányos demokrata" Oroszország ismét nyugati városokat vehet célba rakétáival - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin elnök a Cseh- és Lengyelországba tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer kapcsán. Közben George Bush amerikai elnök Prágában tárgyal az elképzelésről.
2007. június 4. 15:37 Özönvíz zúdult Bajára - webkamera! Óriási felhőszakadás vonult keresztül Baján hétfőn a kora délutáni órákban, a tűzoltóság 5-ös fokozatú veszélyhelyzetnek minősítette a mentést.
2007. június 4. 15:32 A BKV szerint az utasok közel fele egyetért a pótdíjak emelésével Közel azonos mértékben támogatják és utasítják el a júniustól életbe lépett jelentős pótdíjemelést az utasok - derül ki a BKV Zrt. megbízásából készített felmérésből. Tíz év alatt némileg csökkent a bliccelők száma, ugyanakkor azoké is, akik sohasem próbálnak meg jegy vagy bérlet nélkül utazni.
2007. június 4. 15:17 Két szóvivője is lehet a Gyurcsány-kormánynak A jelenlegi elképzelés szerint nem egy, hanem két szóvivője lesz a Gyurcsány-kormánynak - tudta meg kormányzati forrásból a távirati iroda. Az MTI úgy tudja: egy női és egy férfi szóvivője lehet a kormánynak.
2007. június 4. 15:06 Nem lesz olcsóbb a gáz júliustól Nem változik a gáz ára július elsejétől - tette közzé honlapján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A tárca indoklása szerint a szolgáltatóknak járó gázár kompenzáció miatt nem lehet csökkenteni a hatósági gázárat, hiába diktálnák ezt a piaci viszonyok.
2007. június 4. 15:02 A pártok és a dohányzás A pártok többsége támogatja a kormány kezdeményezését a dohányzás káros hatásainak minimálisra csökkentéséért tervezett intézkedésekre. A nyilvános zárt helyeken bevezetendő teljes dohányzási tilalommal összefüggésben azonban eltérőek a vélemények.
2007. június 4. 14:56 Vidéki? Jöjjön Budapestre nyaralni! A vidéki látogatókat kívánja Budapestre csalogatni a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodaszövetség. A Magyar Turizmus Zrt. elnöke kiemelte: kedvezményes csomagokat állítottak össze annak érdekében, hogy néhány éjszakát a fővárosi szállodákban töltsenek a vidéki látogatók.
2007. június 4. 14:52 Taktikázás csak a koalíciós válság? Bár az SZDSZ az utóbbi napokban gyakran szóba hozza a koalíció felbontását, a kommunikációs szakértő szerint szakítás szinte biztosan nem várható. Fűrész Gábor úgy vélte: kicsit szappanopera-szerű a helyzet.
2007. június 4. 13:44 A rendőr dönthetne, milyen feltételekkel megy nyugdíjba A kormány olyan törvénymódosítást készít elő, amely szerint a nyugdíjjogosult hivatásos állományúak dönthetnének, hogy a nyugdíjba vonulásukkor aktuális, vagy a 2006. decemberi feltételek mellett vonulnak-e nyugdíjba. Gyurcsány Ferenc erről az új országos rendőrfőkapitány beiktatásán beszélt.
2007. június 4. 13:20 Az IMF csökkentené az állami újraelosztás mértékét Magyarországon az állami újraelosztás GDP-hez mért 50 százalékos arányát 40-45 százalékra kell csökkenteni, mert így lehet optimalizálni a gazdaságot - mondta John Lipsky, a Nemzetközi Valutaalap első vezérigazgató-helyettese Budapesten.
2007. június 4. 13:18 Hatvan milliárdért cserélik le az alacsony padokat Le kell cserélni a padokat Nagy-Britannia parkjaiban, mert nem elég magasak. Az új egészségügyi és biztonsági szabványok szerint a padoknak 43 cm magasaknak kell lenniük.
2007. június 4. 13:09 Takács Albert letette a miniszteri esküt Letette a miniszteri esküjét Takács Albert hétfőn a parlamentben; az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium új vezetője a múlt héten vette át kinevezési okmányát Sólyom László államfőtől.
2007. június 4. 12:59 Újabb falvak az amerikai radar ellenzői között Újabb három cseh falu lakossága utasította el a Csehországba tervezett amerikai radarállomást - derült ki a hétvégi helyi népszavazás eredményeiből. A referendumnak nincs kötelező érvénye, csupán tájékoztató jellegű. Várhatóan a sokat vitatott radarállomás lesz a központi témája George Bush, amerikai államfő keddi prágai megbeszéléseinek is.
2007. június 4. 12:50 Addig használjuk a gépeket, amíg el nem romlanak Egy mai mosógép 40 százalékkal kevesebb áramot és 60 százalékkal kevesebb vizet fogyaszt, mint egy 20 évvel ezelőtt készült gyártmány. Ha a háztartások Európa-szerte lecserélnék régi háztartási gépeiket, azzal összességében körülbelül 44 terawatt-óra energiát lehetne megtakarítani évente.
2007. június 4. 12:45 Lábjegyzetek Darvas Iván életéből Darvas Iván miután átvette a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét 2005-ben az InfoRádiónak azt mondta: nem büszke, inkább hálás és boldog, amiért módja volt a színészi pályára kerülni. A kétszeres Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze tegnap hunyt el életének 82. évében.
2007. június 4. 12:42 Dedikálás és fotózkodás politikusokkal és írókkal - képgaléria Hétfőn véget ér a 78. Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozata, amelyen több mint 150 magyarországi és határon túli kiadó közel 350 kötete szerepelt. A könyvhéten dedikáltak az írók mellett színészek és politikusok is.
2007. június 4. 12:39 Putyin támogatná a hosszabb elnöki ciklust Oroszországban Vlagyimir Putyin támogatná, hogy hosszabb elnöki ciklust vezessenek be Oroszországban - derült ki az orosz államfő hétfőn megjelent, nyugati újságíróknak adott interjújából.
2007. június 4. 12:36 Megtisztítják Pekinget a kábítószertől az olimpiára 135 kiló kábítószert égettek el Pekingben, amelyet teljesen meg akarnak tisztítani a drogoktól az olimpia kezdetére. A kábítószert 2004-ben és 2005-ben kobozták el.
2007. június 4. 12:23 "Doktor Halál" nem gyilkol többet Soha többé nem segít a halálba senkit Jack Kevorkian, akkor sem, ha a páciens kétségbeesve könyörög. "Doktor Halál", aki 130 esetben segített öngyilkosságot elkövetni halálos betegeknek, a televízióban fogadta meg, hogy vége.
2007. június 4. 12:12 Távollétében kezdődött meg a diktátor pere Libéria egykori elnöke bojkottálta a bíróságot, így a távollétében kezdődött meg a pere hétfőn a hágai különleges bíróságon.
2007. június 4. 12:06 Hermetikusan lezárták a G8 csúcstalálkozó helyszínét Szerdán kezdődik a balti tenger partján fekvő Heiligendammban a világ 7 vezető ipari hatalmának és Oroszországnak a csúcstalálkozója. A G8-ak németországi találkozója a "Növekedés és Felelősség" nevet viseli. Környezetvédelem és az afrikai országok megsegítése szerepel a fő témák között, de megkerülhetetlen kérdés lesz az amerikai rakétavédelmi rendszer is. A csúcs előtti hétvégén a globalizáció-ellenes tüntetők rendőrökkel csaptak össze.
2007. június 4. 11:57 A Fidesz-KDNP Kállai Ernőt támogatja, Majtényi Lászlót nem A Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatja Kállai Ernő ombudsmani jelöltését, Majtényi Lászlóét viszont nem - tájékozatott a frakciószövetség.
2007. június 4. 11:51 Ledöntötték Széchenyi szobrát Kisbéren Kisbéren a városháza előtt álló, Széchenyi Istvánt ábrázoló mellszobrot hétfőre virradóra ismeretlenek ledöntötték talapzatáról - mondta el a település polgármestere.
2007. június 4. 11:35 Szexuális devianciát okoz az alvási probléma? Abnormális szexuális szokások alakulhatnak ki azoknál a betegeknél, akik alvászavarral küzdenek - állítják amerikai pszichiáterek. Carlos Schneck "szexszomniának" nevezte el a betegséget.
2007. június 4. 11:24 Elhatárolta magát az Attac az erőszakos tüntetőktől Nyilatkozatban határolta el magát az Attac globalizáció-ellenes mozgalom azoktól az erőszakos tüntetőktől, akik durván provokálták a rendőröket a G8-csoport küszöbönálló csúcstalálkozója ellen rendezett szombati megmozduláson.
2007. június 4. 10:53 Nem ismerik ki magukat Budapesten a rendőrök GPS navigációs rendszert építenek minden XI. kerületi rendőrautóba, mert a zömében borsodi és szabolcsi állomány nem ismeri eléggé a Budapestet.
2007. június 4. 10:52 Fidesz-KDNP: ne nevezzék ki Bencze Józsefet! A Fidesz és a KDNP arra kéri a kormányt és a miniszterelnököt, hogy ne nevezze ki országos rendőrfőkapitánynak Bencze Józsefet - mondta Lázár János, az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke a Fidesz-KDNP frakciószövetség hétfői budapesti ülésén.