2007. november 20. 06:10 Nyilvánosságra hozták a legveszélyesebb amerikai városok listáját Detroit a legveszélyesebb város az Egyesült Államokban - derül ki egy felmérésből, amely az FBI bűnügyi statisztikái alapján készült.
2007. november 20. 06:06 Tűz volt az óbudai kapitányság épületében - képek Kigyulladt Budapesten a III. kerületi rendőrkapitányság épületének tetőtere hétfő este, a lángokat rövid idő alatt megfékezték - közölte a fővárosi tűzoltóság sajtóügyeletese.
2007. november 20. 06:00 Pont kerülhet a rejtélyes gyilkossági ügy végére Elképzelhető, hogy a brit detektívek végre pontot tudnak tenni egy 15 éve húzódó gyilkossági ügy végére. Az egykori modell, Rachel Nickell meggyilkolásával most egy másik ügy kapcsán már elítélt gyilkost vádoltak meg.
2007. november 20. 05:50 A világ túlsó felét szennyezik az amerikaiak A legtöbb amerikai azt hiszi, hogy régi számítógépe, televíziója vagy rádiótelefonja újrahasznosításával csökkentheti a környezet szennyezését. Kiderült azonban, hogy mindezzel számos szennyezést idéznek elő a tengerentúlon.
2007. november 20. 05:40 Leszbikusok lombikbébi-programja: "az utolsó szeg a koporsóban" Nagy-Britanniában a kormány azt tervezi, hogy könnyít a leszbikus párok mesterséges megtermékenyítésére vonatkozó szabályokon. A brit lakosság négyötöde azonban nem ért egyet a törekvéssel.
2007. november 20. 05:30 Eladják a világ egyik legdrágább lépcsőjét Párizsban aukción kínálják eladásra a 324 méter magas Eiffel-torony egyik vas csigalépcsőjét.
2007. november 20. 05:20 "Szokatlan lesz a homoszexuális pároknak levezetni a szertartást" A kormány tervei szerint 2009-től a homoszexuális párok is köthetnek regisztrált élettársi kapcsolatot, egy szertartás keretében, anyakönyvvezető előtt. De hogy is néz majd ki mindez a gyakorlatban? Az InfoRádió erről kérdezte az Anyakönyvvezetők, Népesség-nyilvántartók és Okmányügyintézők Országos Közhasznú Egyesületének elnökét.
2007. november 20. 05:10 Közelharc várható a Greenpeace és a bálnavadászok között A déli tengereken nyílt közelharc várható a japán bálnavadász flotta és a Greenpeace környezetvédőinek hajója között - számolt be az InfoRádiónak a szervezet szóvivője.
2007. november 20. 05:02 Az immunrendszer képes "elaltatni" a rákot Az immunrendszer képes megállítani a rákos sejtek növekedését anélkül is, hogy teljesen elpusztítaná azokat - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport.
2007. november 19. 21:49 Kigyulladt egy kerületi rendőrkapitányság Budapesten Kigyulladt Budapesten a III. kerületi Rendőrkapitányság épületének teteje - értesült az InfoRádió.
2007. november 19. 21:44 Plutóniumot alakít át a két nagyhatalom Az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott, hogy 34-34 tonna plutóniumot katonai célokra használhatatlanná tesz - közölték a két állam képviselői.
2007. november 19. 21:40 Jimmy Page vallomása: "Nem volt biztos, hogy tudunk még együtt zenélni" Titokban próbált a Led Zeppelin, hogy kiderüljön: képesek-e még egyáltalán együtt zenélni. A legendás zenekar december 10-én tartja régen várt koncertjét Londonban.
2007. november 19. 21:30 Pénzzel segíti a világsztár a sztrájk áldozatait George Clooney 25 ezer dollárt adományozott annak a jótékonysági alapnak, amely többek között azokat is támogatja, akik elveszítik a munkájukat a forgatókönyvírók sztrájkja miatt.
2007. november 19. 21:28 Új nevet kap a Fradi-pálya Az FTC elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy december 12-étől Albert Flórián Stadionnak hívják a futballcsapat hazai meccseinek otthont adó Üllői úti létesítményt.
2007. november 19. 21:20 Víz alatti múzeum épül az elsüllyedt hajónak Hatalmas víz alatti múzeumot építenek Kínában, hogy megmentsenek és a nyilvánosság előtt bemutassanak egy ősi hajót. A világon egyedülálló múzeum látványossága egy 800 éves, kincsekkel megpakolva elsüllyedt hajó.
2007. november 19. 21:10 Emberek közé menekültek a vihartól rettegő tigrisek A falvakban kerestek menedéket a Bangladest pusztító ciklon elől a tigrisek - számoltak be szemtanúk. Egy asszony a háza verandáján, egy férfi az utcán találkozott a pánikba esett vadállatokkal.
2007. november 19. 21:00 Churchill kedvencei: Bambi, Dumbo és Lady Hamilton Bambitól kapott ihletet Winston Churchill a 2. világháború idején. A brit kormányfő éjszakákon keresztül nézett rajzfilmeket, másik kedvence Dumbo, a kis elefánt volt.
2007. november 19. 20:51 A szomszéd kapta el a harmadikról kidobott kisbabát Oszakában egy szomszéd kapta el a harmadik emeletről kidobott néhány hónapos kislányt.
2007. november 19. 20:50 Teniszlabda a bomba mellett Új célpontjuk van a tálib lázadóknak: a bombakeresésre kiképzett kutyákat próbálják megzavarni a robbanószerek környékén csaliként kihelyezett labdákkal. A kiképzők ezért kénytelenek voltak változtatni a már bevált módszereken.
2007. november 19. 20:40 Újabb szexbotrány a hadseregben: swingerpartnert keresett az őrnagy meg a neje Felfüggesztették a brit katonaság egyik tisztjét, aki meztelen képeket töltött fel magáról az internetre. A férfi felesége ugyancsak megmutatta magát pucéran a világhálón.
2007. november 19. 20:30 Káros a fiúknak az apai gondoskodás Tönkreteheti a fiúgyerekek jövőbeni esélyeit, ha nem az anya, hanem az apa marad otthon gyesen. Az apjuk által gondozott fiúk ugyanis lassabbak és kevésbé felkészültek a tanulásra. A lányokra azonban ez nem igaz - derült ki egy átfogó brit felmérésből.
2007. november 19. 20:27 Mikola: A Fidesz ebben nem lesz partner - a nap legfontosabb hírei Mindenképpen megtartja a szerdára tervezett országos sztrájkot a Liga Szakszervezetek - mondta az érdekképviselet elnöke a kormányzati tárgyalócsoporttal folytatott egyeztetésen.
2007. november 19. 20:20 Kutatási céllal engedélyeznék emberi-állati embriók létrehozását Ötből négyen ellenzik a brit kormány tervét, amely megkönnyítené a leszbikus párok számára a mesterséges megtermékenyítést - derült ki egy felmérésből. Egyre többen ellenzik, hogy az orvosnak ne legyen jogi alapja "apát kérni", mielőtt arról dönt, hogy megkezdi-e a kezelést.
2007. november 19. 20:10 A Helyszínelőkből tanulnak a bűnözők Semmi köze a helyszínelők valódi munkájához az olyan népszerű televíziós sorozatoknak, mint a CSI vagy az Esküdt ellenségek. A valóságban sosem oldódnak meg ilyen gyorsan a bűnügyek - figyelmeztetett egy vezető törvényszéki szakértő.
2007. november 19. 20:09 Szávay Hingisnek köszönhetően lépett előre Szávay Ágnes egy helyet javítva a 19. helyen áll a női teniszezők évadzáró világranglistáján.
2007. november 19. 20:00 Menő csengőhang lett a király beszólásából Mobilcsöngés-sláger lett Spanyolországban János Károly diplomatikusnak nem nevezhető beszólása. A spanyol király Hugo Chavez venezuelai elnökhöz intézett megjegyzését: "Miért nem dugulsz már el?" félmillióan töltötték le.
2007. november 19. 19:48 Sima FTC-siker a Baktalórántháza ellen A Ferencváros hazai pályán 2-0-ra győzött a Baktalórántháza ellen a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 15. fordulójában.
2007. november 19. 18:56 Elhunyt Szabó Magda Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író.
2007. november 19. 18:41 Uj Péter: "Nem normális viselkedés ez" A rendőrség szerint minden szabályosan történt, amikor szombaton két, munkáját végző újságírót is előállítottak a Batthyány örökmécsesnél engedély nélkül tartott demonstráción. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a törvény nem tesz különbséget a tudósító és a tüntető között. Uj Péter, az Index főszerkesztője szerint a rendőrség törvényellenesen állította elő a hírportál és a hvg.hu munkatársait a szombati rendezvényen. Az intézkedés ellen újságíró-szervezetek és a kormánypártok is tiltakoztak.
2007. november 19. 18:29 Orbán: Amikor a jól menő vállalkozó és az elvált asszony összefog A Fidesz elnöke szerint a népszavazás össztársadalmi összefogást hozhat létre Magyarországon. Orbán Viktor erről a honlapján közzétett videofelvételen beszél. A volt miniszterelnök beszélgetőtársai: Vukovich Gabriella demográfus és Farkas Péter szociológus.
2007. november 19. 17:23 Borsikék szimpatizálnak, de nem sztrájkolnak A jelenlegi körülmények között nem vesz részt a szerdai sztrájkban és nem tüntet az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) - közölte Borsik János elnök Zalaegerszegen.
2007. november 19. 17:05 Századvég-felmérés: teljesen kivérzett a koalíció Az eddig mért legalacsonyabb szintet mutatja a kormánypártok támogatottsága a Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint: az MSZP 14, míg az SZDSZ 1 százalékon áll, míg a megkérdezettek 28 százaléka szavazna a Fideszre.
2007. november 19. 16:58 Frunda: a magyarok ne támogassák Basescu népszavazását A romániai magyarságnak egyrészt meg kell ismertetnie magát Brüsszelben, másrészt képviselőinek haza kell hozniuk azokat az információkat, amelyek a közösség javára válnak - jelentette ki Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselőjelöltje.
2007. november 19. 16:27 Debrecen nem került be a legjobb öt közé Debrecen nem került a legjobb öt közé a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő ifjúsági olimpiára pályázó városok versenyfutásában. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentése szerint mostantól már csak Athén, Bangkok, Moszkva, Szingapúr és Torino reménykedhet a rendezési jog elnyerésében.
2007. november 19. 16:12 "Vigyetek vissza, és megölöm!" Kettős ügynököt bíztak meg azzal, hogy ölje meg Robert Mugabe zimbabwei elnököt, de végül nem tette meg, hiába volt a lehető legközelebb a politikushoz.
22:00 Szijjártó Péter Aradon: az 1848-as forradalom és szabadságharc üzenete összefogásra szólítja a nemzetet - a nap hírei