eur:
401.32
usd:
365.88
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
A Nemzetközi Űrállomás a Hold előtt Salgótarjánból fotózva 2018. július 5-én.
Nyitókép: MTI / Komka Péter

Kiss László: a dinoszauruszok még láthattak vulkánkitörést s Holdon

A tudósokat is meglepte, hogy a Holdon még akkor is volt aktív vulkántevékenység, amikor a Földön már dinoszauruszok éltek – mondta az InfoRádióban a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézet főigazgatóját.

A kínai Chang’e-5 holdszonda által a Földre hozott talaj- és kőzetminták elemzéséből kiderült, hogy a Holdon a dinoszauruszok korában is még volt aktív vulkáni működés, vagyis a holdi vulkáni tevékenység nem ért véget milliárd évekkel ezelőtt, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A kínai holdszonda küldetésének célja az volt, hogy mintát hozzon a Hold felénk forduló oldaláról. A Chang’e-5 sikeres küldetésével 44 év után ez lett az első olyan űrszonda, amely holdi talajmintát juttatott el a Földre, mégpedig 1731 grammot.

Kínai tudósok a Chang’e-5 által gyűjtött mintákban találtak mintegy háromezer kis méretű, 20 és 400 mikron átmérő közötti gömbszerű szemcse (szferula) összetételét és szerkezetét vizsgálták. Ezek a szferulák üvegszerűek, amelyek vagy egy kis égitestnek a Hold felszínébe történő becsapódása következtében alakultak ki, vagy pedig ősi vulkáni kitörések alkalmával repültek ki a Hold belsejéből a felszínre. Mindkét esetben magas hőmérsékleten folyékonnyá vált anyag a repülése alatt a hirtelen lehűlés következtében üvegszemcsékké alakult, vagyis amorf vagy esetleg kristályos szerkezetű szilárd anyag jött létre.

"A Holdról legutóbb visszahozott kőzetmintákban több ezer, üvegszerű, kis gömböcskét találtak a kínai tudósok. Ilyenek csak úgy keletkezhetnek, ha valami nagy hőhatás éri kőzetet" – mondta Kiss László. A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézet főigazgatója szerint a Holdon a nagy hőhatás kétféleképpen jöhet létre, vagy egy meteor becsapódásakor, vagy vulkáni tevékenység kapcsán.

Azt is elmondta, hogy a kínaiak a háromezer kis gömbszerű szemcse között találtak három olyat, amelyeket megvizsgálva megdöbbentő felfedezést tettek: tömegspektroszkópos módszereket alkalmazva meg tudták határozni az ólomizotópok mennyiségét, valamint az urán és ólom arányait és ebből kormeghatározás tudtak végezni.

"Azt találták, hogy az üvegesedési folyamat, ami ezeket a kicsi szemcséket létrehozta, 123 millió évvel ezelőtt történt. Márpedig akkoriban a Földön már dinoszauruszok éltek, és még majdnem 60 millió évig uralták is a bolygónkat" – emlékeztetett a csillagász. Kiss László szerint ez azért meglepő, mert eddig úgy gondoltuk, hogy a Holdon legkésőbb hárommilliárd évvel ezelőtt már kihunyt az utolsó tűzhányó is.

"Ehhez képest még 120 millió évvel ezelőtt is lehetett aktív vulkanizmus a Holdon, ami azt jelenti, hogy valamit elértünk"

– magyarázta a főigazgató, és úgy véli, érdemes lenne a mai módszerekkel újra vizsgálni a korábbi űrprogramokkal a Holdról elhozott kőzetmintákat.

Viszont szerinte mindenképpen figyelembe kellene venni azt is, hogy a Hold mely részéről származnak, mert az amerikai űrhajósok egykoron a Hold lapos fennsíkjain szálltak le, míg most a kínai szondák kihűlt vulkánok közelében értek talajt. "Az eltérő helyekről származó kőzetek újbóli vizsgálata nagyon eltérő eredményeket hozhat" – vélekedett Kiss László, de hozzátette: "A Holdunk, bármennyire is kisebb égitest, mint a Föld, megérdemli azt, hogy részletesen föltérképezzük a különböző helyekről származó mintákkal. Ez a jövő feladata."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×