2007. november 27. 07:22 Hatméteres pitonnal alszik a kisfiú - képpel Különös képet közölt mai számában a The Sun című brit bulvárlap. A felvételen egy kisfiú látszik, aki éppen megpuszilja az őt körülölelő óriáskígyó fejét.
2007. november 27. 07:20 Vége a rettegésnek: úton a nők vezette rózsaszín taxik Dubaj után Indiában is megjelentek a rózsaszín taxik, amelyeket csak nők vezethetnek, és amelybe csak nőket vesznek fel utasnak.
2007. november 27. 07:10 Diana-ügy: "Nem tapasztaltam az állapotosság semmi jelét" Diana nem volt terhes az 1997-es baleset idején - jelentette ki egy patológus a halálos karambol körülményeit vizsgáló esküdtszék előtt.
2007. november 27. 07:06 Az MNB-alelnök nem foglalkozik Járai "vádjaival" A nemzetközi összehasonlításban is nagy adóteher miatt csökken a magyar vállalkozások beruházási kedve, és ezzel együtt a GDP - mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Karvalits Ferenc az Aréna című műsorban hozzátette: a kereslet is csökken, ami szintén nem a termelés fokozására ösztönzi a cégeket.
2007. november 27. 07:05 A városban élőket jobban fenyegeti a mellrák Brit vizsgálatok szerint a városokban élő nőket sokkal jobban fenyegeti a mellrák kialakulásának veszélye, amiben a testtömegbeli eltérésnek és a stresszesebb életnek van a legnagyobb szerepe.
2007. november 27. 07:02 Perugiai rémálom: hajtóvadászat két újabb gyanúsított után Újabb két gyanúsított után nyomoznak a rendőrök az Olaszországban meggyilkolt brit diáklány ügyében. A nyomozók szerint az áldozat lakótársán, annak barátján és közös ismerősükön kívül egy férfi és egy nő volt a helyszínen, amikor a lányt megölték.
2007. november 27. 06:50 Talán Beckhamet is kigyógyíthatják betegségéből Brit tudósok olyan agyszerkezetbeli eltéréseket találtak, amelyek a kényszeres viselkedési rendellenességben szenvedőkre jellemzők. Szakemberek új gyógymódok kifejlesztésében reménykednek.
2007. november 27. 06:40 A női lapok uralják a piacot Három hetilap és egy napilap olvasottsága haladja meg az egymillió főt a Szonda Ipsos és a Gfk közös felmérése szerint. Az adatok alapján az olvasóközönség nagysága és olvasási intenzitása gyakorlatilag nem változott az előző fél évhez képest.
2007. november 27. 06:30 Árverés a háború utáni magyar kortárs festők alkotásainak "Modern magyar festészet 1945-2000 között" címmel tematikus festményárverés lesz kedden a Kongresszusi Központban, ahol a háború utáni magyar kortárs művészet alkotásai kerülnek kalapács alá. Az este hat órakor kezdődő aukción 62 festményre és egy szoborra lehet licitálni. Virág Judit művészettörténész szerint egyre nagyobb az érdeklődés a kortárs művészet iránt.
2007. november 27. 06:23 Elzárták az állami csapot a Hankook elől? A Magyar Nemzet úgy tudja, elutasította a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkaügyi szabályok sorozatos megszegése miatt a Hankook dél-koreai gumigyár 143 millió forintos képzési támogatásának kifizetését.
2007. november 27. 06:20 Tévéhirdetéssel riasztják el a bevándorlókat A svájci migrációs hivatal olyan tévéhirdetések elkészítését és afrikai sugározását finanszírozza, amelyek célja, hogy távol tartsa az országtól az illegális bevándorlókat.
2007. november 27. 06:10 "Nem találkoznak az emberiességi és az alkotmányjogi szempontok" Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász szerint a mintegy másfél éve kómában fekvő Toller László képviselői jogállását illetően nem találkoznak egymással az emberiességi és az alkotmányjogi szempontok. Lövétei István azt mondta: az adómentes költségtérítés minden országgyűlési képviselőnek jár, függetlenül attól, hogy vannak-e a munkájával összefüggő kiadások.
2007. november 27. 06:04 Újabb súlyos összecsapások Franciaországban Hatvannégy rendőr sérült meg - közülük öten súlyosan - keddre virradóra Párizs egyik elővárosában, ahol két helyi fiatal halálát követően robbant ki újabb zavargás.
2007. november 27. 06:00 Annapolisban nem sikerült megtalálni a közös hangot Nem fogadták el az izraeli külügyminiszter és a palesztin főtárgyaló egyeztetésén azt a közös nyilatkozatot, amely alapján - a ma kezdődő közel-keleti békekonferencia után - folytatódnának az izraeli-palesztin béketárgyalások.
2007. november 27. 06:00 Sunyi akció a szépségkirálynő ellen "Szabotázs" történt egy Puerto Rico-i szépségversenyen; eddig ismeretlen tettesek borsspray-vel lefújták az egyik résztvevő ruháját és szépítőszereit.
2007. november 27. 05:53 Az egyházak nem tudnak külső segítség nélkül működni Végéhez közeledik az egyházi ingatlanvagyon rendezése, több ezer épület visszakerült az egyházak tulajdonába. Ez a vagyon azonban forgalomképtelen, és az egyházak nem tudnak állami finanszírozás nélkül működni - derült ki a Baross Társaság vitaestjén, amelynek témája az egyházi vagyon, illetve vagyongazdálkodás volt.
2007. november 27. 05:50 Tovább csökkenhetnek a távközlési árak A távközlési ágazat reformjára és a szabályozás átalakítására készül az Európai Unió. A Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke az InfoRádiónak azt mondta: Magyarországon a telekommunikáció és a távközlés az egyetlen olyan szektor, ahol nominálisan is csökkennek az árak, a várható reform pedig a versenyt erősítené tovább a fogyasztó javára.
2007. november 27. 05:40 A munkáltatók a neves intézményekből érkező, gyakorlott fiatalokat keresik Az orvosi- és a bölcsészettudományi karok állnak az első helyeken az idei felsőoktatási rangsorban. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ összeállítása szerint még mindig a régi, nagynevű egyetemek a legszínvonalasabbak.
2007. november 27. 05:30 Thorpe attól fél, örökre rajta marad a dopping bélyege Ian Thorpe, ötszörös olimpiai bajnok úszó úgy érzi, nevét sohasem tudja tisztázni a doppingvádak alól.
2007. november 27. 05:20 Sorra hagyják ott "Európa Kulturális Fővárosát" a szakmai vezetők A "Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa" program művészeti igazgatója pénteken benyújtotta lemondását a város polgármesternek. Méhes Márton nem az első meghatározó vezető, aki távozik a programból. A most kilépett vezető és a tavaly lemondott főtanácsadó, Takáts József is azt sérelmezte: a program politikai felelősei mellett nincs beleszólásuk a érdemi döntésekbe.
2007. november 27. 05:10 Lovasi András: "A barátaim meglepődtek, hogy így is tudok énekelni" A Hangzó Helikon sorozat legújabb lemezén Lovasi András énekli Lackfi János megzenésített verseit. Az előadó az InfoRádióban azt mondta: az egyes darabok olyanok, mint ha eleve dalnak születtek volna.
2007. november 26. 21:50 Bezárták az iskolát a plüssmackó miatt Három hónapos börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélhetnek egy általános iskolai tanítónőt istenkáromlás miatt Szudánban. A bűne: engedte, hogy az osztálya Mohamednek nevezze el a kabalamackót.
2007. november 26. 21:40 Átszúrta a koponyáját egy vasrúd, de túlélte - képekkel Csodával határos módon élte túl a buszbalesetet egy indiai tinédzser, akinek egy varúd fúródott a fejébe.
2007. november 26. 21:30 "Hogyan kobozzam el a fegyvert, ha kopognom kell razzia előtt?" Nagy-Britanniában udvariasan kell bánni a börtönlakókkal. Az őrök nem szólíthatják őket a becenevükön, sőt, kopogniuk kell, mielőtt belépnek a cellába. Az új rendelkezés sokaknál kiverte a biztosítékot.
2007. november 26. 21:22 Egyelőre nincs meg Beránek utódja a DVSC-nél Az idei Ligakupa-mérkőzésekre már nem a cseh Miroslav Beránek, hanem a Herczeg András, Kondás Elemér, Mező József hármas készíti fel a Debrecen labdarúgócsapatát.
2007. november 26. 21:20 Nemet mondott a kérőjének, az életével fizetett Megrázta Spanyolországot egy fiatal nő halála, akivel azért végzett volt barátja, mert egy tévéműsorban kikosarazta. Az ibériai országban nem ez az első ilyen eset.
2007. november 26. 21:10 Rossz hír a dohányosoknak: nem csak rákot, kopaszságot is okozhat! A dohányzás legalább ötvenféle betegséget, például tüdőrákot és impotenciát okozhat. Most kiderült, hogy a férfiak meg is kopaszodhatnak miatta.
2007. november 26. 21:05 Karácsony előtt megbénul az ország - a nap legfontosabb hírei December 17-ére határozatlan idejű országos sztrájkra hívja fel a magyarországi érdekképviseleteket a Liga Szakszervezetek.
2007. november 26. 21:00 Szex-turizmus: a nők sem maradnak le a férfiak mögött Kenya lett a szex-turisták egyik kedvenc célpontja. Bár pontos adatok értelemszerűen nincsenek, becslések szerint az egyedülálló, középkorú fehér nők ötöde a fiatal és szolgálatkész fiúk miatt utazik az afrikai országba.
2007. november 26. 20:50 Milliárdos gázsit kap Jet Li Százmillió jüant (2,3 milliárd forintot) kap legújabb főszerepéért Jet Li; ekkora összeget kínai produkció még soha nem fizetett ki egy filmsztárnak.
2007. november 26. 20:40 Ismerjük a hosszú élet csodaszerét - csak nem tudtunk róla? Harmadával megnöveli egy forgalomban lévő antidepresszáns az élettartamot - legalábbis a hengeresférgeknél. Amerikai kutatók azonban azt remélik, hogy a gyógyszer az emberek számára is lehetővé teszi, hogy tovább éljenek.
2007. november 26. 20:30 Jamaicai és trinidai válogatottal erősíthet a Fradi Zártkörű összejövetelen tájékoztatta a Ferencváros vezetőségét elképzeléseiről Kevin McCabe brit üzletember, aki érdeklődik az Üllői úti stadion környéki terület iránt. Erről a www.ftc.hu írt.
2007. november 26. 20:30 Napi két szelet barna kenyér, és megússza a rákot Napi két adag, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér elfogyasztásával akár a felére csökkenthető a hasnyálmirigyrák veszélye - derült ki egy amerikai kutatásból. Ez az egyik leghalálosabb rákbetegség: a betegek 95 százaléka a kór diagnosztizálása után két éven belül életét veszíti.
2007. november 26. 20:20 Horror a kórházban: három napra lefagyasztották az újszülött agyát Három napra "lefagyasztották" egy újszülött kislány agyát az orvosok Nagy-Britanniában, hogy megmentsék a súlyos károsodástól. A forradalmian új módszert Olivia Templarnál alkalmazták először a szigetországban.
2007. november 26. 20:10 Most megtudhatja, milyen a tökéletes mosoly Tökéletes mosolyt akar? Kérjen tanácsot azoktól a kutatóktól, akik kidolgozták a legszebb nevetés kritériumait. Ezekből kiderül az is, hogy nem jó, ha a fogak túl fehérek.