2010. március 28. 08:47 Kórházba került az egykori amerikai First Lady Rutinvizsgálatokra kórházba került Barbara Bush volt amerikai First Lady - közölte a család szóvivője.
2010. március 28. 08:45 Amerikai rakétacsapás, négy halottal Ismét északnyugat-pakisztáni célpontokat támadott egy amerikai pilóta nélküli repülőgép az afgán határ közelében; a rakétacsapásban négy ember meghalt, legalább öt másik megsebesült.
2010. március 28. 08:44 Magas ukrán állami kitüntetések Fidel és Raúl Castrónak Magas állami kitüntetéseket adományozott az ukrán elnök a kubai államtanács volt elnökének, Fidel Castrónak és a jelenlegi vezetőnek, Raúl Castrónak a két ország együttműködésének fejlesztéséhez való személyes hozzájárulásukért.
2010. március 28. 08:42 Sötétbe burkolóztak Budapest nevezetességei Tegnap este fél 9-kor a világ 125 országában - köztük Magyarországon is - mintegy négyezer településen, intézményben és háztartásban kialudtak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében. A Természetvédelmi Világalap Föld órája elnevezésű kezdeményezéséhez az idén minden eddiginél több település csatlakozott idehaza: a résztvevő települések száma a szervezet honlapja szerint 142, az intézményeké és vállalatoké 460 volt.
2010. március 28. 08:41 Törölték a schengeni övezetbe való beutazást tiltó listáról a líbiai állampolgárok nevét Törölték a schengeni övezetbe való beutazást tiltó listáról a líbiai állampolgárok nevét, köztük az arab ország élén álló Moammer el-Kadhafiét.
2010. március 28. 08:40 Életfogytiglani kényszermunkára ítéltek három magyar férfit Szenegálban Szenegálban életfogytig tartó kényszermunkára ítélték azt a három magyar férfit, akik a vádirat szerint megöltek egy taxisofőrt, aki bérbe adta nekik a terepjáróját. A dakari esküdtszék bűnszövetkezetben elkövetett bűntettek, gyilkosság és lopás elkövetésében találta bűnösnek a vádlottakat.
2010. március 28. 08:40 Az elhízás növelheti a mellrák kockázatát A mellrákos esetek harmada elkerülhető lenne, ha a nők kevesebbet ennének és többet mozognának - állítják kutatók.
2010. március 28. 08:37 Ausztria fizet Németországnak Egy zürichi bíróság ítélete szerint a Bank Austriának 240 millió eurót kell fizetnie Németországnak, az egykori keletnémet kommunista állampárt vagyonának kártérítéseként. A pénz 1992-ben tűnt el a Novum nevű, egykori NDK-s külkereskedelmi vállalat számlájáról. A vád szerint a Bank Austria és svájci leánybankja is közreműködött a pénz hűtlen kezelésében.
2010. március 28. 08:35 Ötvenmillióért kelt el Szinyei képe Rekordösszegért, 50 millió forintért kelt el Szinyei Merse Pál Rokokó című festménye a Belvedere Galéria tegnapi aukcióján. A kép kikiáltási ára 38 millió forint volt. A festmény különlegessége, hogy az 1882-ben elkezdett képet Szinyei Merse Pál félbehagyta és végül csak 1894-ben fejezte be.
2010. március 28. 08:20 Tovább nő a cascóval biztosított járművek száma Nő a cascót kötő autósok száma - mondta az InfoRádiónak a Genertel értékesítési igazgatója. Sebestyén László szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy fiatalodik a magyar gépjárműállomány, és a keletkező károk is nagyobbak.
2010. március 28. 08:00 Hogyan kerüljük el a tavaszi fáradtságot? Az agy működésében tapasztalható kisebb-nagyobb zavarokért olykor csak "banális" ok, például valamely vitamin hiánya a felelős. A képességeikhez mérten rosszabb teljesítményt nyújtó iskolások vizsgálata során amerikai kutatók úgy találták, hogy a problémák felléptekor, csakúgy, mint a hasonló tünetekkel rendelkező tavaszi fáradtság jelentkezésekor is érdemes a vitaminpótlásra gondolni.
2010. március 27. 23:37 Utolsó szombat: hányan adtak 60 percet a Földnek? - Fotók a világból Idén is sokan csatlakoztak a Föld Órája akcióhoz, Magyarországon 460 intézmény és 13190 magánszemély jelezte előre részvételét. A Life magazin fotói arról tanúskodnak, hogy a világ nagyvárosaiban a "teljes lámpaoltás" még egyetlen órára sem lehetséges.
2010. március 27. 21:05 Sólyom László: "Különleges szolgálat a gyermekek tehetséggondozása" A tehetséggondozás fontosságáról beszélt az államfő egy budapesti szakmai rendezvényen. Kormányra kerülése esetén megvizsgálná a közszolgáltatási szerződéseket a Fidesz. Hosszan tartó betegség után elhunyt Bartos Tibor író, műfordító.
2010. március 27. 20:20 A Roma megverte az Intert, nyílt az olasz bajnokság Az AS Roma hazai környezetben 2-1-re nyert a címvédő, listavezető Internazionale ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati rangadóján.
2010. március 27. 20:17 A Zete kiütötte a Debrecent, így élen maradt a Videoton A labdarúgó NB I 20. fordulójában a Zalaegerszeg meglepetésre 4-1-re kiütötte a Debrecent, s ezzel feljött a negyedik helyre. A Debrecen maradt második a Videoton mögött. További eredmények: Újpest-Honvéd 0-1, Győr-Pápa 1-1, Kecskemét-Diósgyőr 1-1, MTK-Nyíregyháza 4-0, Kaposvár-Paks 1-1
2010. március 27. 20:05 A magyar katasztrófa a világ legtöbb áldozatot követelő tűzesetei közé tartozik A pontosan száz évvel ezelőtti, 312 ember halálát okozó helyi tűzvészre emlékeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ököritófülpösön szombaton. Az eseményen lélekharangot avattak az áldozatok emlékére.
2010. március 27. 19:11 MSZP: az elmúlt nyolc évben többet tettek a fiatalokért Az MSZP szerint az elmúlt nyolc évben számos, a fiatalok jövőjét pozitívan érintő intézkedés történt, szemben a kereszténydemokraták 1998 és 2002 közötti "nehéz kormányzási időszakával".
2010. március 27. 19:07 Megkezdődött a dakari esküdtszéken a magyar "zsoldosok" pere Megkezdődött a magyar "zsoldosok" pere szombaton a dakari esküdtszéken - tájékoztatta az MTI-t telefonon Yves Marliere, Magyarország dakari tiszteletbeli konzulja.
2010. március 27. 19:03 A pótszékek is megteltek Áder János vetítésén Áder János (Fidesz) szerint ma már mindenki, még a szocialisták is biztosra veszik a Fidesz választási győzelmét, csak annak mértéke a kérdés. A néppárti európai parlamenti képviselő szombaton filmbejátszásokkal egészítette ki választási fórumát.
2010. március 27. 18:50 Kiütéses győzelmével élen a Chelsea A Chelsea hazai környezetben 7-1-re kiütötte az Aston Villát szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.
2010. március 27. 18:43 Csepeli kettős gyilkosság: a nyomozóknál a feljelentés másolata A csepeli kettős gyilkosság ügyében meghallgatott egyik tanú átadta a nyomozóknak annak a feljelentésnek a teljes másolatát, amelyet a bűncselekmény egyik áldozata akart eljuttatni a csepeli rendőrkapitányságra - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2010. március 27. 18:36 Drámai tűzeset Veszprémben Két nőt szállítottak enyhébb füstmérgezéssel kórházba, egy férfinak pedig a kezét kellett könnyebb sérülés miatt a helyszínen bekötözni - mondta Szilágyi Róbert, a mentőszolgálat munkatársa a veszprémi lakástűz helyszínén. Az épületből sok gyermeket is menteni kellett.
2010. március 27. 18:25 Díjazták az olcsóbb vérnyomáscsökkentőt A Richter Gedeon Nyrt. nyerte el a Technológiai Innovációs Díjat egy újonnan kifejlesztett vérnyomáscsökkentő termékcsaládjáért. A cég 23 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre 2009-ben, idén pedig 20 százalékkal emelték ezt az összeget. A társaság vezérigazgatója szerint a kutatáson nem szabad spórolni.
2010. március 27. 18:07 Különösen veszélyes időszak következik Évente hat-hétezer erdőtűzhöz riasztják a tűzoltókat. Ezeket csaknem mindig az emberek okozzák, és 10-15 százalékuk szándékos gyújtogatás eredménye - nyilatkozta az InfoRádiónak a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal fő-erdőfelügyelője. A március-áprilisi, és a július-augusztusi időszak különösen veszélyes ebből a szempontból, ezért fontos, hogy a kirándulók betartsák a szabályokat. A szakember erélyesebb fellépést ígér a károkozókkal szemben.
2010. március 27. 17:38 Balázs Péter: magyar-szerb-horvát külügyminiszteri találkozó lesz Magyar-szerb-horvát külügyminiszteri találkozó lesz a jövő héten - közölte szombaton Balázs Péter külügyminiszter, aki a nyugat-balkáni magyar nagykövetek regionális munkaértekezletén vett részt Tiranában.
2010. március 27. 17:29 Újabb három évig Makovecz Imre a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Újabb három évre Makovecz Imre építészt választotta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökévé a szervezet közgyűlése szombaton Budapesten. Az új ügyvezető elnök Fekete György belsőépítész lett, aki a tisztséget egyelőre egy évre vállalta el - közölte az MMA az MTI-vel.
2010. március 27. 17:08 Csepeli gyilkosság: az MSZP szerint "őrült, kegyeletsértő kampányról" van szó Az MSZP csepeli szervezete elítéli a fideszes Németh Szilárd "őrült, kegyeletsértő kampányát", mivel szerintük "felháborító aljasság" a képviselő "ámokfutása", amelyet a 2009 januári kettős gyilkosság ügyében rendez.
2010. március 27. 16:55 Hatalmas kártérítés a kommunista állampárt eltűnt vagyona miatt Egy bírósági ítélet szerint két évtizeddel az NDK összeomlása után az egykori keletnémet kommunista állampárt eltűnt vagyonából mintegy 240 millió euró illeti meg a keletnémet tartományokat.
2010. március 27. 16:47 Mérgező anyag került a Szinva-patakba? Nem észlelte a Miskolci Vízmű (Mivíz) Kft. monitoringrendszere a borsodi megyeszékhely ivóvízellátását jelentős hányadban biztosító bükki Szinva-forrás szennyeződését, a város ivóvize továbbra is jó minőségű - mondta a társaság ivóvízüzletág-vezetője szombaton.
2010. március 27. 16:35 Tepsiben hozták le a sérült amatőr rádióst 17 emelet magasságból - képgaléria A budapesti Schönherz Zoltán kollégium tetején megsérült egy amatőr rádiós szombaton, a fiatalembert a tűzoltók hozták le a tetőről, 17 emelet magasságból.
2010. március 27. 16:10 Nekik köszönhetjük az óraállítgatást A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. Vasárnapra virradó éjjel 2 órakor 3-ra kell előretekerni az órákat.
2010. március 27. 16:00 Csötönyi Sándor maradt az elnök A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) szombaton tartott tisztújító közgyűlésén egyhangú szavazással Csötönyi Sándort választották meg további öt évre a szövetség elnökének.
2010. március 27. 15:48 Időjárás: ez várható vasárnap estig Vasárnap a napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, vasárnap megerősödik, zivatar környékén viharos széllökés is lehet.
2010. március 27. 15:39 Mit vár a választóktól Orbán Viktor? A válságból való kilábalás első lépését az embereknek kell megtenniük azzal, hogy elmennek választani, a leendő kormányé csak a második lépés lesz - mondta Orbán Viktor országjáró körútjának kaposvári állomásán szombaton, újságíróknak.